Az alapfeltevésem persze mindkét gyereknél az volt, hogy tartózkodom a fiú-kék, lány-rózsaszín színkódolástól. De a gyerekboltban csak a rózsaszín dolgokat vettem észre, és még minyonból is csak a puncs kellett.
Amikor Bencét vártam, nem voltam kívánós. Nem voltak különleges igényeim, ha éjjel éhes voltam, hát kimentem a konyhába és ettem egy pohár joghurtot mézzel. (Azt hiszem, a férjem tökre elkényeztettem, még egy gyerek, és istenuccse csak a buli kedvéért kérek tőle birkagulyást csokiszósszal éjjel 2-kor.) Laurával sem volt semmi, amit különösebben kívántam volna, viszont 9 hónapon keresztül csak a rózsaszínt láttam mindenhol. Testvérnapló.
Mentem az utcán – PUFF! a kirakatban egy rózsaszín pulóver. KELL NEKEM! Gyerekboltban csak a rózsaszín dolgokat vettem észre, és még minyonból is csak a puncs kellett.
Pedig amúgy nem is szeretem a rózsaszínt.
Az alapfeltevésem persze mindkét gyereknél az volt, hogy tartózkodom a fiú-kék, lány-rózsaszín színkódolástól. Nem csak azért, mert unalmas, hanem... De. Főleg azért. Szerettem volna Bencét és Laurát egyaránt mondjuk zöldbe öltöztetni. Vagy éppen fehérbe. De hát az üzletek kínálata meglehetősen ellenem szólt.
A lányoknál el lehet menni a bordós-lilás-pirosas árnyalatok irányába, talál az ember egy-egy darabot még olyat is, ami egészen más színű, de tutira lesz rajta cuki pink hímzés. A fiúknál is ez a helyzet, náluk is mozog a dolog a zöld és a barna irányába, de a legvalószínűbb, hogy ami megtetszik, az pont csak sötétkékben lesz. (Ami nem azt jelenti, hogy a sötétkékkel mondjuk bármi bajom lenne, nem vagyok kéknáci, csak az zavart, hogy alternatíva nem nagyon akad.) Vagy tényleg ennyire földtől elrugaszkodott dolog egy sima fekete póló egy hároméves fiú számára? És miért kell vadászni egy sima fehér pulóver után? Mondjuk (és ez a nehéz) mindenféle nyomott minta nélkül?
A gyerekek is a klasszikus színre mozdulnak
Az a vicces, hogy a színkódolás már az egészen kicsi gyereknél működik – mármint a gyerek oldaláról. A 14 hónapos Laura folyton a rózsaszín dolgokra mozdul rá, bármennyi ruha közül kikapja ezt a színt, míg Bence, aki már majdnem három, mindenféle kék színű dolgot a magáénak tekint, legyen az nadrág, fogkrém vagy éppen kék szélű boríték az apeh üzenetével.
Ez utóbbiban az a jó, hogy ha megtetszik neki, beteszi a kis (kék!) hátizsákjába, és simán napokig nem találjuk. Már csak ezért is tartottam viccesnek pár hete azt a hírt, miszerint egy kanadai házaspár úgy akarja felnevelni a gyerekeit, hogy nem kezelik őket sem fiúnak, sem lánynak. Mintha ez a gyereket bármennyire is érdekelné.
Amúgy meg lényegében tökmindegy, milyen színűbe öltözteted a gyereket, mert úgyis koszos lesz.
Nevelés színektől függetlenül és nemi sztereotípiáktól mentesen
A The Guardian angol napilap májusban arról cikkezett, hogy a rózsaszín valójában passzív hercegnőket nevel a gyerekeinkből. Olyan gyerekeket, akik nem megváltoztatni szeretnék a világot, csupán szépíteni, dekorálni. A cikk szerint az út a nemek egyenlősége felé már a babakorban elkezdődik. Sokan pedig a színkódolást teszik felelőssé azért, hogy a mai fiatalok nagyobb hangsúlyt fektetnek a látszatra és a sztereotípiákra, mint az egyéniségre. Ezt a jelenséget károsnak tartják Angiában, ezért egy társadalmi kezdeményezés indult el Pink Stinks néven. A kampány a rózsaszín hatalom ellen indít háborút, amelyhez Anglia legnépszerűbb játékboltja, az Early Learning Center is csatlakozott. Itt csak semleges színű, természetes alapú, készségfejlesztő játékokat adnak el szigorúan uniszex csomagolásban, és olyan termékeket nem is árulnak, amelyek marketingje csak fiú vagy lány vásárlókhoz szólna.
