"Kedves Mikulás! Hozzál nekem kamiont mint azon a képen, piros tűzoltót, Kisvakondot meg Thomast. Meg Laulának Nukinit (=Hello Kitty, ne kérdezd, miért), meg sok-sok ajándékot."
"És akkor írjuk azt is, hogy köszönöm, Télapó."
"Jóvanna, köszi."
Mert mi nagyban várjuk a Mikulást. Érdekes módon Bencét nem téveszti meg az elnevezés, szóval neki mindegy, hogy Mikulásnak vagy Télapónak nevezzük. Gondolom az lehet a vízválasztó, hogy ajándékot hoz, és akkor Bence felől lehetne akár Marós Rózi is, csak legyen nála a kért kamion. Btw nem lesz, tavaly megkapott egy nagy kamiont a nagyiéktól, úgyhogy tuti nem kapja meg idén ugyanazt csak azért, mert ezt hirdeti a teszkó az óriásplakáton.
Szóval Mikit várjuk. Dalokat tanultunk, meséltük, mi történik, és élveztük, hogy míg tavaly, kétévesen Bence még egy kukkot sem értett az egészből csak tetszett neki a felhajtás, most már igazi, aktív kis résztvevője az egésznek. Idén Laura nem ért az egészből egy szót sem, de ahogy látom, ő sem bánja. Legalábbis a mai Mikuláskiránduláson ez derült ki.
A rengeteg hétvégi gyerekprogram közül mi ugyanis ezt választottuk. A kerületi kirándulóklub (!) szervezett túrát a Mikuláshoz. Mivel Bencével azért olyan hihetetlen sokat nem kirándultunk, most megragadtuk az alkalmat és elmentünk Bence bölcsistársával, Csaniékkal. Elég szórakoztató volt egyenesen egy 1987-es nyugdíjasklubba pottyanni, és még úgy is mindannyian élveztük a kirándulást, hogy az első száz méteren kiderült, az ő felfogásuk a kirándulásról merőben eltér attól, amit mi gondoltunk egy "Mikulásnapi gyerekkirándulás" elnevezésű buliról. Azért Bence derekasan végigküzdötte a három kilométert: kettőt ráadásul hegynek felfelé. Egy helyen tört el a mécses, már lefelé haladva, amikor meg kellett várni a többieket a kisvasút-átkelőnél, és közben kiderült, nem várjuk meg a kisvonatot magát. Végülis érthető, minek nézzük a vonat síneit, ha a vonatra nem szállhatunk fel?!
Aztán odaértünk a csúcsra, ahol már várt minket... hát, nem egészen a Mikulás, de szerencsére a gyerekek rugalmasan kezelték, amikor kiderült, nem a Télapóval, csak a zsákjával lesz randi. A tízfős gyerekbanda aztán lelkesen kereste a piros batyut, amit (ki gondolta volna?) pont a két legkisebb, Bence és Csani találtak meg. Csani olyannyira megörült a dolognak, hogy onnantól kezdve el sem engedte a zsákot, egyik kezében félig rágott mikuláscsoki, a másikban a batyu, és vadul rángatta, ha rajta kívül bárki is hozzá szeretett volna nyúlni. Unszolásra azért hajlandó volt adni, tulajdonképpen bárkinek, csak kellett előtte egy kis erőfitogtatás.
Zsarolás
A Mikulás más miatt is jó dolog persze. Sőt. Minden piros betűs gyerekünnep kiváló alkalmat teremt a szülőnek a gyerek zsarolására. A Mikulásvárás nem kivétel ez alól, nálunk már hetek óta az megy, hogy "egyél szépen Bence, mert a Mikulás figyel!" meg hogy "ha nem alszol el öt percen belül felénk se néz majd a Télapó!" Mi több, "ha nem tudsz rendesen viselkedni, nem hoz semmit a Mikulás!" Egész jó Nagy Testvérré fejlesztettük a Télapót, aki követi a gyerekek lépéseit, jegyzetel, és a feljegyzéseket elolvasva 3 gépelt példányban, közjegyző által hitelesítetten terjeszti majd elő a nagyhatalmú Telezsáknak ajándékjavaslatait, valamint a delikvens, azaz Bence úrfi Jó és a Rossz ügyében tett előre- illetve hátralépéseit.
Hát így állunk. Hétfőn jön Miki, onnantól a Jézuskával lehet majd zsarolni a gyereket.
