Nagy öröm és még annál is nagyobb kaland, ha az embernek – viszonylag kis korkülönbséggel – lánya és fia is születik. Ugyanakkor, legyenek bármilyen jó testvérek, egy idő után azért szöget üt a szülők fejében a kérdés: mikor van itt az ideje szétválasztani az ellenkező nemű tesókat, például fürdetésnél? És a külön szoba ideje mikor jön el?
Amikor megláttam Matyit élete első másodperceiben, ráncosan, fázósan hangosan méltatlankodni, felkacagtam. Boldogan, felszabadultan és fejcsóválva – képtelenség, hogy lehet két gyerek ennyire tökéletesen egyforma.
Palkó átfogja a gyerekek lábát, és kacagva esik velük együtt orra, nekirohan Lackónak és feldönti.
Hogyan lehet jól indítani egy olyan párkapcsolatban, ahol a másik félnek exneje és gyerekei vannak?
Amikor sokadszorra igyekeztem megállítani a kölcsönös szitkozódással tarkított verekedést, akkor rájöttem, hogy bizony egy valóságos testvérháború közepébe csöppentem.
Alakul a dolog a két fiú, Jé és Eff között. Úgy néz ki bírják egymást. Pont három év a korkülönbség. Ami azért elég komoly generációs szakadék.
Ügyeletes Apukánk meséli, milyen az élet két fiúgyerekkel. Milyen lenne? Mulatságos.
Sokszor könnyebb Apát ugráltatni, mint önállósodni. (És ez nem csak Anyára, de a gyerekre is igaz.)
Miért kellene, hogy másra hasonlítson? Miért nem elég, ha egyszerűen csak önmaga?
Drágám, imádlak, hoztam egy másik feleséget is, szeressétek egymást! Mit szólnánk hozzá, ha ezzel jönne a férjünk? Csoda, ha a testvérek féltékenyek?
Két, rivalizáló nővérről szól egy múlt heti cikkünk, amelynek a vége az lett, hogy egyikük elszerette a másik párját. Mint kiderült, ez nem ritka eset. A szexuálpszichológus elemez.
