Articles tagged szülő
Szülőség
• 2024. 11. 16. 13:36
Ezt az 5 mondatot sose mondd a gyerekednek
„Hányszor mondtam már, hogy ne csináld!” – Tedd a szívedre a kezed, és valld be, hogy a te szádat is hagyta már el ilyen vagy ehhez hasonló szülői mondat! Noha ezerszer halljuk, hogy a gyereknevelésben gyakran használt kifejezések károsak is lehetnek, azt nem feltétlenül tudjuk, melyek ezek, és egyáltalán hogyan hatnak csemetéink érzelmi fejlődésére, önértékelésére vagy épp szociális készségeire.
Szülőség
• 2024. 10. 27. 13:35
Gyermekvállalás a bizonytalanságok korában – szülőség a Z generáció szerint
A Z generáció, tehát azok, akik 1997 és 2012 között születtek, sokkal hamarabb – akár már a húszas éveik elején – szembe kell, hogy nézzenek igen nehéz kérdésekkel. Utánajártunk, hogyan állnak a Z generációsok a gyermekvállalás kérdéséhez 2024-ben. Arra is fény derül, szerintük jó szülő lesz-e belőlük.
Szülőség
• 2024. 10. 03. 08:06
Kiderítették, mi történik egy gyerekkel, ha a szülője sokat mobilozik
Ma már nem csak a kamaszok mobilfüggők, de a szülők, sőt a nagyszülők is. Igen ám, csak közben mi történik a gyerekkel és milyen hosszú távú hatásai lehetnek mindennek? Szakértő segít egy friss kutatás aggasztó eredményeiből kiutat találni.
Testem
• 2024. 09. 19. 20:31
5 póz, amit valójában senki nem szeret az ágyban
Ha ismered bármelyiket is, biztos vagyok benne, hogy kerülnéd az ágyban, ezek a pózok ugyanakkor kivédhetetlenek.
Szülőség
• 2024. 08. 27. 08:06
Ezt az 5 dolgot hiába titkolod a gyerekek előtt
A gyerekek sokkal több dolgot észrevesznek és megfigyelnek, mint gondolnánk. Éppen ezért kár alakoskodnunk vagy titkolóznunk előttük, mert úgyis lelepleznek bennünket.
Szülőség
• 2024. 07. 22. 12:00
10 tulajdonság, amit biztosan a nagymamádtól örököltél
Biológiából megtanultuk, hogy nemcsak a szüleinktől, hanem mind a négy nagyszülőnktől öröklünk bizonyos tulajdonságokat. Mindez azt jelenti, hogy a családunktól kapott genetikai információk tesznek bennünket azzá, akik vagyunk.
Szülőség
• 2024. 07. 15. 16:00
Rettenetes dolgokra utalhat, ha ezeket látod egy gyerek rajzán
A gyerekrajzokból sok mindent meg lehet tudni az apróságok lelkivilágáról – ezekre a jelekre mindenképp érdemes odafigyelni, mert olyan problémákat jelezhetnek, amelyek megoldásához szakember bevonására is szükség lehet.
Életem
• 2024. 06. 28. 06:46
Ezt a szabályt sokan nem ismerik a szabadságról: a fizetést is érinti
Minden szülőnek joga van ahhoz, hogy gyermeke születése után éljen a fizetés nélküli szabadság lehetőségével – ez csak egy a sok olyan munkajogi szabály közül, amellyel nem feltétlenül vannak tisztában a munkavállalók.
Életem
• 2024. 06. 21. 14:35
A magyar szülők harmada éhezik: sokkoló adatok
Az Egyensúly Intézet szegénységkutatása szerint a magyar szülők harmada nem evett eleget az elmúlt két évben azért, hogy etetni tudja a gyermekét: összesen 2,5-3 millió ember mondható szegénynek hazánkban.
VIP
• 2024. 06. 16. 16:00
Farkasházi Réka: „A gyerek akkor érzi igazán jól magát, ha a szüleivel szórakozik”
Farkasházi Réka zenekara, a Tintanyúl idén nagy eseményre készül. A 18. születésnapját ünneplő kétszeres Fonogram-díjas formáció a jeles alkalomból augusztusban a Budapest Parkban ad koncertet, ahol gyerekzenekar eddig még nem adott nagykoncertet.
Szülőség
• 2024. 05. 24. 12:00
Iskolai bántalmazás: nem mindig a pofon fáj a legjobban
A magyar tizenévesek 85 százaléka már legalább egyszer megtapasztalta az iskolai bántalmazást. Elmondásuk szerint ez legtöbbször az iskolában történik, de sajnos sokszor itt nem áll meg, gyakran az online térben is folytatódik személyes üzenetek formájában vagy a közösségi médiában. A bántalmazási esetek kimagasló többségében az osztálytársak, iskolatársak az elkövetők.
Szülőség
• 2024. 05. 18. 08:06
Megvan, melyik szülőtől örököljük az IQ-nkat
Kutatás bizonyítja, hogy a gyerekek az intelligenciájukat csak az egyik szülőjüktől öröklik. Egy tanulmány szerint az édesanya genetikai adottságai határozzák meg, hogy a gyermekei mennyire lesznek okosak.