Gyermekvállalás a bizonytalanságok korában – szülőség a Z generáció szerint

Olvasási idő kb. 4 perc

A Z generáció, tehát azok, akik 1997 és 2012 között születtek, sokkal hamarabb – akár már a húszas éveik elején – szembe kell, hogy nézzenek igen nehéz kérdésekkel. Utánajártunk, hogyan állnak a Z generációsok a gyermekvállalás kérdéséhez 2024-ben. Arra is fény derül, szerintük jó szülő lesz-e belőlük.

A Z generációsoknak többféle szorongásuk van a gyermekvállalás és a szülővé válás kérdésével kapcsolatban. Megkérdezettjeink igazán széles skálán gondolkodtak, és nagyon tudatos válaszokat adtak. Általánosságban öt fő szempontot vettek alapul, ezek a következők voltak:

párkapcsolat, karrier, környezetvédelem, pénzügyi és egészségügyi helyzet.

Illúzió a biztos párkapcsolat gondolata 

A párkapcsolatok témája az, amit az egyik legrizikósabb és a legfontosabb faktorként említettek megkérdezettjeink.

Sok Z generációs úgy véli, nagyon nehéz megbízható társra lelni manapság
Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

A stabil párkapcsolatban látom igazán a nehézségeket

– fogalmaztak legtöbben fiatal, húszas éveik elején járó válaszadóink. Ennek okát leginkább az általános bizonytalanságban találták.

Elmondásuk szerint ma már semmi sem biztos, nehezen lehet olyan párt találni, akiben feltétel nélkül meg lehet bízni, és támaszt nyújt, társként vesz részt az életükben. Egyesek szerint eltűnt a reménysugara is annak, hogy megtalálják a számukra tökéletes partnert. Már annak is örülnek, ha valaki olyannal összesodorja őket az élet, aki iránt igazi szerelmet nem feltétlenül éreznek, de megfelelőnek tartják arra, hogy közös gyermekük a vonásait örökölje.

Női megszólalóink véleménye szerint ma már nem igazán kiszámítható, mikor áll készen egy férfi az apaságra. Úgy pedig nem tartják felelősségteljesnek a gyermekvállalást, ha csak ők vannak benne száz százalékosan.

„Magamat is alig tudom eltartani, nemhogy egy gyereket is”

A karrier és a pénz kérdése talán összevonva is megállja a helyét, hiszen erősen összefügg a kettő. Női válaszadóink a legalapvetőbb problémát abban látják, hogy nem feltétlenül működik együtt az, ha anya is szeretnél lenni, és sikeressé is válnál a munkádban.

Tapasztalataik szerint a munkáltató az életkorukat látva fontolóra veszi, hogy alkalmazza-e, „hiszen már biztosan tervezi, hogy elmenjen szülni”. És persze ott van a dilemma abban az esetben is, ha esetleg már az egyetem után rögtön gyermeket vállalt valaki, mert így ezeket a kérdéseket megkerüli, azonban ilyenkor a másik kulcskérdéssel támadnak rá:

Idézőjel ikon

„Na de akkor magának nincs semmi tapasztalata ezen a területen, igaz?”

Megijeszti a fiatalokat a rengeteg költekezéssel járó pénzügyi bizonytalanság
Fotó: MementoJpeg / Getty Images Hungary

Sokan szeretnének fiatal szülők lenni, de a stressz, a nyomás a munkáltató és az általános gazdasági helyzet felől is jelentkezik. Hiszen, ha esetleg olyan nagyon tündöklő karriert nem is feltétlenül akarna az illető hölgy, valamit muszáj ennie a családnak.

Megkérdezettjeink nagy része úgy látja: „Manapság magunkat is nehéz eltartani, nemhogy még egy gyereket is.” Itt pedig nemcsak az alapvető élelmiszerek vagy a benzin árára gondolnak, hanem a lakhatásra is. Az ingatlanárakat megfizethetetlennek tartják, legyen szó albérletről vagy saját lakásról, házról. Többen gondolják úgy, hogy a Z generációból csak kevés fiatal – de azt sem tartják kizártnak, hogy senki sem – engedheti majd meg magának később, hogy saját házat vagy lakást vásároljon.

Kijelenthető tehát, hogy a Z generáció tagjai nem érzik magukat biztonságban anyagilag, és nemcsak azért, mert fiatalok, és így kevesebb a félretett vagy befektetett pénzük, hanem azért is, mert nem látják annak lehetőségét, hogy ez idővel majd javulni fog.

Félnek az egészségügyi helyzettől a Z generációsok

Az egészségügyi helyzet az egész országban központi téma mostanában. Fiatal – főként női – megkérdezettjeink is tisztában vannak a probléma súlyosságával, így központi kérdésnek tartják a gyermekvállalással kapcsolatban azt, hogy milyen egészségügyi intézményben és körülmények között jöhetne világra csöppségük.

Idézőjel ikon

A válaszadók közül többen is azt mondták, biztonságosabb gondolatnak tűnik magánklinikán vagy esetleg külföldi kórházban világra hozni egy babát.

Természetesen a magánegészségügynek is megvannak a maga buktatói, például a magas áraik, a fiatal nők közül leginkább arra tértek ki, hogy egy kismama esetében nem is csupán a szülésről van szó, hanem a terhesgondozásról is, tehát az anyagiakat nagyon megdobja, ha mindezt a magánegészségügyben csinálja végig.

Összességében tartanak attól, hogy Magyarországon, állami kórházban szüljenek. A magánegészségügyet pedig ugyan úri huncutságnak tartják, mégis egyöntetűen állítják, hogy ma ez a legbiztonságosabb megoldás.

Az örökbefogadás gondolata is népszerűsödik

A környezetvédelmi kérdés leginkább az ezzel kapcsolatos klímaszorongással függ össze, ami a teljes Z-generációban benne van akár tudatosan, akár elnyomva. Sokaknak van világvége félelme a klímaváltozás miatt, úgy érzik nem tudni mennyi időnk van még, így aztán nem tartják felelősségteljes döntésnek a tradicionális gyermekvállalást.

Akad, aki inkább az örökbefogadás mellett döntene, hiszen az állami gondozásban lévő gyermekek számára van lehetőségük adni nekik egy szebb gyermekkort és talán biztosabb jövőképet.

Sok Z-generációs fontolgatja, hogy örökbefogadott gyermek szülője lesz
Fotó: boonchai wedmakawand / Getty Images Hungary

Van, aki olyan bizonytalanságban érzi magát, hogy kategorikusan kijelenti, ő ebbe a világba biztosan nem vállalna gyermeket az adott körülmények között.

Milyen szülő lesz a Z-generációsokból?

Többen gondolják, hogy jobb szülők lehetnek, mint a korábbi generációk. Ezt azzal indokolják, hogy sokkal nagyobb rálátásuk van mindenre a digitalizációnak köszönhetően. Sokkal könnyebben és gyorsabban informálódnak olyan témákban, amikről régen csak egy hozzáértő tudta volna őket tájékoztatni.

Itt leginkább a mentális egészséggel kapcsolatban hoztak fel példákat. Véleményük szerint az önismeretünk jóval tudatosabb, mint az előző generációké. Úgy tapasztalják, már kevésbé tabu például pszichológushoz járni és dolgozni önmagunkon, így akár leküzdve az addig összeszedett generációs traumákat.

Hisznek abban, hogy jobb szülő lehet a Z-generációsokból, mert teljesen más a gondolkodásmódjuk, mint a szüleiké, így ennek köszönhetően egy öntudatos, a társadalomra hasznos új emberi lényt tudnak nevelni gyermekükből. Ezeket mindannak dacára gondolják, hogy az idősebb generáció tagjaitól rendszeresen megkapják, hogy a digitalizáció és az internet mennyire elbutította a mai fiatalságot.

Hihetetlennek tűnik, de van hasonlóság a boomerek és a Z-generációsok között. Ha érdekel, mik azok, ebben a cikkünkben elolvashatod.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Molnár Kamilla
Molnár Kamilla
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.

Offline

Kvíz: te tudod, mit jelentenek ezek a régi magyar szavak?

A szavak nem örökéletűek: ahogy a világ változik körülöttünk, úgy kopnak ki egyes kifejezések a mindennapi használatból, vagy alakul át a jelentésük. Régi szóvá válhat egy kifejezés azért, mert eltűnik az a tárgy vagy szokás, amit jelölt, vagy mert egyszerűen újabb, divatosabb szó veszi át a helyét.

Mindennapi

Új áldozatokra lesnek a csalók: ők vannak a legnagyobb veszélyben

Kibercsalók a Magyar Nemzeti Bank vagy az Európai Unió nevében telefonon keresnek meg korábbi befektetési károsultakat, hogy adófizetésre hivatkozva ismételten pénzt csaljanak ki tőlük. Az elkövetők a hatóság látszatát keltve, a pénzek visszaszerzésének ígéretével próbálják megismételni korábbi sikeres bűncselekményeiket.

Önidő

Ezért sóhajtozik a kutyád – érdemes komolyan venni

A te kutyád is sóhajtozik? Az enyém is. Mélyen, teátrálisan, mintha a világ összes terhe az ő vállát nyomná. Kiderült, hogy a hangos kilégzés jelezhet elégedettséget, csalódottságot, feszültséget, sőt akár fájdalmat is.