Farkasházi Réka: „A gyerek akkor érzi igazán jól magát, ha a szüleivel szórakozik”

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Farkasházi Réka zenekara, a Tintanyúl idén nagy eseményre készül. A 18. születésnapját ünneplő kétszeres Fonogram-díjas formáció a jeles alkalomból augusztusban a Budapest Parkban ad koncertet, ahol gyerekzenekar eddig még nem adott nagykoncertet.

A Tintanyúl hazai zenei életben betöltött szerepéről Farkasházi Rékát kérdeztük.

Mitől más a Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar, mint az összes többi formáció, amely a gyerekek szórakoztatását tűzte ki célul?

Mi arra szövetkeztünk, hogy valami olyasmit csináljunk ebben a műfajban, amit mások nem. Amellett, hogy a gyerekeket szórakoztatjuk, szeretnénk értékes gondolatokat is átadni a zenénkkel, a dalszövegekkel, és nemcsak a gyerekeknek, hanem a szülőknek is. Természetesen eleinte ezek mindig csak hangzatos szólamok, de most már azt tudom mondani ennyi év távlatából, hogy megvalósítottuk az álmainkat az évek folyamán. Nyilván sok próbálkozásunk, kísérletünk volt, hogy hogy lehet olyan zenei világot megteremteni, ami számunkra is igényes marad, viszont a gyerekeknek is befogadható, vagy amiben jól érzi magát gyerek és szülő egyaránt, de most már úgy látjuk, hogy működik, amit kitaláltunk.

A Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar igényes és a gyerekeknek is befogadható zenét játszik

Miért fontos nektek, hogy a koncertjeiteken a szülők is jól érezzék magukat? Miért nem elég, ha csak a gyerekeket szórakoztatjátok?

Azért, mert a gyerek akkor érzi igazán jól magát, ha a szüleivel együtt éli át az élményt, velük együtt szórakozik. A gyerekek észreveszik, megérzik, ha csak úgymond le van tudva, ki van pipálva az ő szórakoztatásuk, miközben anya és apa nem érzi jól magát. Ez így majdnem, hogy fölösleges időtöltés.

Idézőjel ikon

A szülőnek is sokkal jobb, ha olyan programot élhet meg együtt a gyerekkel, ahol ő is jól érzi magát, és nem csak a pultot támasztja, vagy a telefonját nyomkodja unottan, hanem ő is bevonódik, és megéli azt, ami a koncerten történik.

Nehéz munka volt 18 évig megőrizni a helyeteket a zenei piacon, megtartani a célul kitűzött zenei minőséget? 

Nem, merthogy sosem az volt a cél, hogy én bármit is megőrizzek, főleg nem a helyemet. Egyszerűen tettük a dolgunkat. Talán az a titkunk, hogy nagyon-nagyon szeretjük azt, amit csinálunk, és tényleg elhivatottak vagyunk, és hogy nem a gombhoz varrjuk a kabátot. Tehát nem csupán a kívülről érkező visszajelzésekért, a még több lájkért zenélünk, hanem azt tesszük, amit a szívünk diktál, és amire a tehetségünk predesztinált, engem és a zenésztársaimat is. Ez ilyen egyszerű, és úgy néz ki, hogy működik is.

Soha nem éreztétek azt, hogy nehézségbe ütköztetek?

De, igen, például amikor éveken keresztül meg kellett értetnünk a megrendelőkkel, a szervezőkkel, hogy azért kerül annyiba, amennyibe az, amit csinálunk, mert mi élőben játszunk, mi egy öttagú zenekar vagyunk, így kell, hogy jöjjön velünk egy hangmérnök, egy road. A mi fellépéseink is akkora előkészületet igényelnek, mint egy popzenei koncert. Ez lehet, hogy általában nem annyira kényelmes, azonban teljesen más színvonal ahhoz képest, mint amikor egy előadó egy félig playback koncertet ad.

Farkasházi Réka mindig a legjobbat szeretné nyújtani, akár énekesnőként, akár színésznőként áll színpadra

De nagy boldogság számomra, hogy sosem kellett megalkudnunk. Sokszor kellett a nehezebb ellenállással szembe mennünk, de mi mégis mentünk, és most már szerencsére abban a helyzetben vagyunk, hogy nem kell megmagyarázni, hogy ha valaki Tintanyúl-koncertre jön, akkor az majd milyen lesz. Pontosan tudják, hogy mit várnak, és mit várhatnak tőlünk, és a szülők is úgy jönnek, úgy készülnek egy-egy koncertre, mint amikor fiatalként mentek a kedvenc zenekaruk koncertjére.

Idézőjel ikon

A gyerekekkel együtt csápolnak, és torkuk szakadtából éneklik a dalainkat.

Evidens volt, hogy a 18. születésnapot a Budapest Parkban ünneplitek meg?

A gyerekzenekarok közül a Budapest Parkban egy zenekar sem koncertezett még önállóan rajtunk kívül. Úgyhogy evidensnek nem mondanám, de a legalkalmasabb helyszín arra, hogy olyan előadói csapattal, mint akik mellénk álltak, közönség elé lépjünk. Fellép velünk Malek Andrea, Bereczki Zoltán, Geszti Péter, Puskás Peti, Csemer Boggie, Bánsági Ildikó, az Alma zenekar, Beck Zoli és Zentai Márk. Nagy izgalommal és várakozással állunk a koncert előtt, már gőzerővel készülünk rá.

Fontos volt, hogy ez a születésnapi koncert jótékony célt is szolgáljon?

Igen, csak nagyon nehéz ennek a módját megtalálni, mert manapság igen divatos a jótékonyság köntösébe bújtatva megvalósítani a célokat. Mi az Örökbe fogadok egy ovit alapítvánnyal dolgozunk most együtt, amely halmozottan hátrányos helyzetű óvodáknak segít, s amelyet én civilként is támogatok.

Idézőjel ikon

Nagyon-nagyon fontosnak tartom az alapítvány törekvését, hiszen amellett, hogy ruhát, játékot, könyveket, rajzeszközöket gyűjtünk a gyerekeknek, szeretnénk segíteni, hogy eljussanak kirándulni, koncertekre vagy akár színházba is.

Sokan el sem tudják képzelni, milyen nehéz körülmények között nevelik ezeket a gyerekeket, akiknek annyi a világ, amennyit az óvónők odavisznek nekik. Az alapítvány azon dolgozik, hogy minél több élményt kapjanak ezek a gyerekek. Én amellett, hogy magam is megyek és zenélek, amellett nagyon szeretném, hogyha minél több pénzt tudna gyűjteni az alapítvány, és minél több hátrányos helyzetű gyermekkel foglalkozó óvoda kapna extra élményeket. Éppen ezért mindenki, aki jegyet vesz a Budapest Park-os koncertünkre, támogatja az alapítványt és ezt a nemes célt. 

Az utazás mindig jót tesz Farkasházi Rékának, ha úgy érzi, kifacsarták a hétköznapok. Olvasd el a színésznővel készült interjúnkat, hogy megtudd, honnan merít erőt, ha mentálisan szeretne feltöltődni.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.