Rettenetes dolgokra utalhat, ha ezeket látod egy gyerek rajzán

Olvasási idő kb. 2 perc

A gyerekrajzokból sok mindent meg lehet tudni az apróságok lelkivilágáról – ezekre a jelekre mindenképp érdemes odafigyelni, mert olyan problémákat jelezhetnek, amelyek megoldásához szakember bevonására is szükség lehet.

Régóta ismert, hogy a gyerekrajzok sokkal többet is jelentenek, mint egyszerű szórakozást az apróságoknak. Noha természetesen ez a tevékenység a számukra élvezetes játék, közben rendkívül sokat megmutatnak lelkivilágukból. Ennek köszönhetően felhívhatják a figyelmet különféle lelki problémákra. A Femina összeszedte, mire érdemes odafigyelni. 

Ezekre kell odafigyelni a gyerekrajzokon  

Szorongásra, magányra utalhat például, ha a gyermek gyakran ábrázolja önmagát a több embertől távol, külön állva – legyen szó családtagokról, barátokról vagy akár idegen emberekről. Érdemes ilyenkor sokat beszélgetni, és több közös programot szervezni.

Az apróság rajza ablak, amely a gyerek belső világára nyílik
Fotó: Eric O'Connell / Getty Images Hungary

Ugyancsak problémákra, szorongásra, szomorúságra utalhatnak a visszatérő fekete-fehér rajzok. Ha nem gyanítod ezeknek az érzéseknek az okát, érdemes lehet beszélni az óvónővel, hátha ő be tud számolni olyan hatásokról, melyek megmagyarázhatják a jelenséget.

Az eltúlzott arcvonások vagy a torz testkép azt mutathatja, hogy a gyermek negatív önértékeléssel küzd.

Idézőjel ikon

Fontos ilyenkor, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű megerősítést és dicséretet kapjon az apróság.

Bizonyos mértékben és mennyiségben az agresszió megjelenése természetes is lehet a gyermekek rajzain. Ha azonban hosszabb időn keresztül, visszatérően bukkannak föl ilyen motívumok, azt arra utalhat, hogy a gyermek vagy szemtanúja volt egy erőszakos cselekedetnek, vagy pedig elszenvedője. Fontos ilyenkor, hogy beszélni tudjon az eseményekről. Más esetekben a az erőszakos rajzok indulatkezelési problémákat mutathatnak – a düh, a harag és a frusztráció megfelelő kezelésében szakember is segíthet.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik a testeddel, ha 48 órán át nem alszol

Az alvás kiemelt jelentőségű a test és az elme megfelelő működésében – ezért, ha nem alszunk eleget, annak mind mentális, mind fizikai értelemben súlyos következményei lehetnek. Az alváshiány hatásai egy kiadós alvással jellemzően korrigálhatók.

Testem

Így pihennek a tengerészgyalogosok: 8 perc alatt felfrissülnek

Egy tengerészgyalogos katona 8 perces frissítő módszere vírusvideóként terjedt el. Lényege, hogy a lábakat magasba emelve szunyókálunk egy igen rövid ideig, mely elvileg felfrissíti az elménket. Az ilyen pihenés azonban nem mindenkinél működik ugyanúgy.

Édes otthon

Így takarítsd allergiaszezonban az otthonod

Allergiaszezonban nemcsak a kinti pollenek okozhatnak panaszt. Sok irritáló anyagot mi magunk viszünk be a lakásba a ruhánkon, a hajunkon vagy akár a cipőnkön. Néhány egyszerű szokással azonban csökkenthető a por, a pollen és a penész mennyisége, így az otthon valóban a pihenés helyszíne maradhat.

Testem

Helyrehozza a vércukorszinted, ha ebből a zöldségből mindennap eszel

A kelkáposzta sokak számára nem túl ínycsiklandó étel, pedig magas a tápanyagtartalma, és jótékonyan hat a vércukorszintre, illetve a szív- és érrendszerre is. Azonban túlságosan nagy mennyiségben fogyasztva a pajzsmirigy működését is befolyásolhatja, illetve a vesekő képződését is elősegítheti.

Életem

Ez a legnagyobb tévhit a kullancsokról: nem csak az erdőben vagy veszélyben

Sokan még mindig megnyugszanak, ha a hétvégi program nem erdei túra, hanem csak egy kerti sütögetés vagy séta egy belvárosi parkban, mondván: „itt úgysem kapunk kullancsot”. Sajnos ez óriási tévedés. A veszélyes vérszívók már rég beköltöztek a városokba, a gondozott pázsitra és a játszóterekre is. Megmutatjuk, miért bukott meg a „fáról ugró kullancsok” mítosza, és hogyan védekezhetsz hatékonyan ellenük a betonrengetegben is.

Testem

Orron át gyógyít az anyatej: forradalmi eljárást alkalmaztak a Semmelweis Egyetemen

Világszenzációnak számító orvosi eljárást vezettek be a Semmelweis Egyetemen: az intenzív osztályon kezelt, súlyos állapotú újszülöttek orrába cseppentett anyatejjel serkentik az agy regenerációját. Ez a forradalmi, teljesen fájdalommentes módszer közvetlen utat nyit a jótékony őssejteknek és növekedési faktoroknak a sérült idegrendszerhez, kikerülve a vér-agy gátat.

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.