Szomorúbbak, mérgesebbek és nyugtalanabbak vagyunk, mint eddig bármikor
Nem csak te, mindannyian. Egy friss kutatás eredményei szerint a világ egyáltalán nem boldog hely, legalábbis a benne élő emberek szerint.
Nem csak te, mindannyian. Egy friss kutatás eredményei szerint a világ egyáltalán nem boldog hely, legalábbis a benne élő emberek szerint.
Szorongásai és más lelki bajai vezethettek a világtörténelem egyik legnagyobb hódítójának sikereihez, de végső soron bukásához is.
Noha a rágózás tudománya még gyerekcipőben jár, és sok a spekulatív eredmény, érdemes lehet nyomon követni a terület fejlődését. Csodákat persze ne várjunk tőle, de kevés kockázatmentesebb opció képzelhető el az öngyógyítás méretesre duzzadó kínálatában, mint időnként rágógumit csócsálni. Mutatjuk, miért érdemes próbálkozni vele.
Újabb kutatások bizonyítják, hogy minél magasabb a gyerekek és serdülők szorongásának mértéke, annál nagyobb a felnőttkori alkoholproblémák kialakulásának kockázata.
A táplálkozás olyan, mint a járműveknek az üzemanyag. Ha kiválasztjuk a megfelelő ételeket, sokszor nemcsak a testünk, de az elménk is jobban működik.
„Észleltem, hogy a testem változik, de nem éreztem fájdalmat” – emlékszik vissza a gyógyszerek nélküli szülés élményére a 71 éves Jo Cameron, aki csak négy évtizeddel később jött rá, hogy a barátnői nem túloztak, amikor a vajúdás okozta kínokról beszéltek. Kiderült, hogy ő az, aki másoktól különbözik: méghozzá jelentősen.
Egy friss amerikai kutatás azt bizonyítja, hogy az olyan, napjainkban népbetegségnek számító lelki eredetű problémák, mint a depresszió vagy a szorongás, a dohányzással és az elhízással vetekedő mértékben vezethetnek szívbetegségek, magas vérnyomás és ízületi gyulladás kialakulásához.
Legyen szó egy jó könyvről, izgalmas filmről vagy tévésorozatról, imádjuk a fikciós történetek fogyasztását, melynek egyik oka, hogy előszeretettel éljük bele magunkat különböző képzeletbeli karakterek helyzetébe. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint ez nem csupán élvezetes tevékenység, de hasznos is – segít ugyanis a kötődési problémákkal küzdőknek kapcsolatokat kialakítani.
A 20 éves koruk előtt hangulatzavarral, például depresszióval diagnosztizált emberek felénél fejlődik ki más típusú zavar is a következő 15 évben. Ez csak egy a mentális nehézségek együttjárását vizsgáló kutatás eredményei közül, amely Dánia teljes népességére, közel 6 millió emberre terjedt ki. A többit bárki megtekintheti a kutatók által készített látványos vizualizációk segítségével.
Kutatások igazolták, hogy a kapcsolataink minősége sokkal fontosabb, mint az, hogy mekkora társaságban mozgunk. A mentális jóllét és a stabilitás ugyanis minőségi és nem mennyiségi kérdés.
Mindenki, aki valaha életet adott egy babának, megérdemelné, hogy a sportcsatornák kedvelt összefoglalóihoz hasonló lassított felvételek örökítsék meg ezt a fantasztikus teljesítményt: ahogyan vér, izzadság és könnyek után végre kezében tartja az aprócska újszülöttet. Persze a szülés során még komolyabb a tét, mint a sportban, ráadásul cserét sem lehet kérni, ha elfáradtál. Hogyan lehet mentálisan felkészülni erre az igénybevételre?
„Az a baj itt a városban, hogy nem látni az eget. Mondjuk, amúgy sem néz fel senki” – mondta anno egy falun élő iskolatársam.