A 180-as IQ sem garantálja, hogy sikeres lesz
Bár az iskolában tuti előnyt jelent, később akár lecsúszott alkoholista is válhat egy zseniális elméből.
Bár az iskolában tuti előnyt jelent, később akár lecsúszott alkoholista is válhat egy zseniális elméből.
Torontói kutatók szerint egyetlen toll és papír is elég hozzá, de akár anélkül is kivitelezheti.
A jóga nemcsak a lehetetlennek tűnő pózok gyakorlásáról szól, de sikeresebbé tehet az élet minden területén.
Valóban így lenne? Nem feltétlenül, de a narcisztikusnak és a machiavellistának elég jók a karrierkilátásai.
Például nagyobb az esélye annak, hogy a férfi félrelép, persze ennek nem kell így lennie. Szakértőnk meg is mondja, mi a teendő.
Új munkahely új kihívásokkal jár, ezért kicsit segítünk abban, hogy könnyebben boldoguljon.
Egy eddig alig vizsgált fehérje gyulladásgátlásban játszott szerepét azonosította a Semmelweis Egyetem Élettani Intézete.
Hogyan lesz egy családi vállalkozásból komoly kozmetikai cég? Egy tehetséges alapítóval és 50 év kemény munkával. Ilcsi néni, azaz Molnár Dánielné termékei ma már az ő aktív munkája nélkül készülnek, de a cég még a válság idején is képes terjeszkedni, fejlődni. Reklámra alig költenek, és a szakmai érdek mindig a gazdasági előtt áll. Interjú, gyárlátogatás.
Lehet bármilyen jó és egyéni a gitáros, a billentyűs, lehet feszes a ritmusszekció, régi törvény, hogy egy-egy dal arcát az énekes adja. Ha nincs ilyen, a számnak nem sok esélye van a slágerlistákon. Kivételek persze ilyenkor is vannak.
Nagyot fogott Lovasi András és Rátgéber László a Fishing on Orfű alterfeszttel. A két pecás heppeningje idilli méretűvé nőtte ki magát három év alatt. Akár csak a mesékben, a mecseki hegyoldalban három napig tartott a vígalom.