A sikerhez vezető tízezer óra

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az 1990-es évek elején K. Anders Ericsson nevű pszichológus a berlini Zeneakadémia hallgatói körében végzett egy vizsgálatot. Minden osztályban három csoportba osztotta a hegedűsöket. Az elsőbe a legjobbak kerültek. A második csoportba azok, akik egyszerűen csak jók voltak. A harmadikba pedig, a zenetanárnak készülő, közepesek. Minden hegedűsnek feltette ugyanazt a kérdést: onnantól kezdve, amikor először vettek a kezükbe hegedűt, körülbelül hány órát gyakoroltak eddig? Mindhárom csoport tagjai hozzávetőlegesen 5 éves koruk körül kezdtek el játszani. A legjobbnak ítélt hegedűsök háta mögött azonban 20 éves korukra egyenként 10 000 óra gyakorlás állt, a jónak tartott játékosoknak 8000, a leendő zenetanároknak pedig alig kicsivel több mint 4000.

Ericsson és munkatársai zongoristák körében is megismételték a vizsgálatot és egyetlen olyan „őstehetséget” sem találtak, aki erőfeszítések nélkül repült volna fel a csúcsra. De nem találtak olyan embert se, aki sokkal keményebben dolgozott, mint bárki más, és mégsem sikerült eljutnia a legfelső szintre. Vagyis a ragyogó előadóművészt a többiektől az különbözteti meg, hogy sokkal keményebben dolgozik.

Hogy mennyit kell gyakorolnia valakinek ahhoz, hogy elismert profi lehessen?

Állítólag 10 000 óra gyakorlás szükséges ahhoz, hogy valaki mesteri szintre jusson és világklasszis legyen – lényegében bármiben! Ez napi 3 gyakorlást jelent, több mint 10 éven át. A kutatók egyelőre még nem találtak példát arra, hogy egy valóságosan létező világklasszis kevesebbet gyakorolt volna. A Beatles, minden idők leghíresebb bandájának két tagja Lennon és McCartney először 1957-ben játszottak együtt, 1960-ban meghívták őket a németországi Hamburgba. Itt, egy Indra nevű sztriptíz bárban egész éjjeleket játszottak  „A hétből hét napon át játszottunk” mondta el egy interjúban Lennon. „Eleinte csak fél egyig, azaz zárásig, de ahogy jobbak lettünk, a tömeg tovább maradt, hajnali kettőig akár.” Amikor 1964-ben elérkezett az első nagy áttörés, a durva becslések szerint már a Beatles összesen már 1200 szinte egész éjszakás fellépésen volt túl, vagyis átlépték a bűvös tízezer órás határt. Hamburg után már úgy játszottak, mint senki más.

És itt lenne még Bill Gates is

Amikor Bill Gates egy–egy interjúban felidézi középiskolás éveit, azt mondja, ők olyanok voltak, mint a megszállottak! Egy nagy informatikai cég, az ISI megállapodott velük, hogy ingyenes programozási időt biztosít számukra, cserébe azért, hogy dolgozzanak egy szoftveren, amely a céges könyvelést volt hivatva automatizálni. 1971-ben, hét hónapon át összesen 1575 órát töltöttek az ISI központi számítógépéhez csatlakozva, ami hozzávetőlegesen annyi, mint napi nyolc óra, hetente hétszer. 

"Éjjelente is feljártam az ISI-be, és hétvégeken is programoztunk. Nem volt olyan hét, hogy ne töltöttünk volna el legalább 20–30 órát a gép mellett. Egyszer elloptunk néhány passwordöt és összeomlasztottuk a rendszert. Na, akkor kirúgtak minket. Egész nyárra számítógép nélkül maradtam. 15-16 éves lehettem. Aztán rábukkantunk egy szabad számítógépre a Washingtoni Egyetemen. A gépeknek 24 órás ütemtervük volt, de abban a bágyadt uborkaszezonban hajnali 3 és 6 között nem futtattak rajtuk semmit. Felkeltem éjjel, nem sokkal lefekvés után. Képes voltam begyalogolni az egyetemre.”

Amikor Gates másodévesen kimaradt a Harvardról, hogy kipróbálja magát a saját szoftveres cégében, már hét éve szinte megállás nélkül programozott. Addigra már bőven túllépte a 10.000 órát.

Ilyen egyszerű lenne a siker receptje? Persze nem. Nem ennyire.
Ha meg akarod érteni, hogy egy ember miért fut be, nem árt elolvasnod Malcolm Gladwell könyvét. A siker bonyolult történetéről.

Malcolm Gladwell: Kivételesek

HVG Könyvek
324 oldal, 3900 Ft

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.