pszichológia 52 - Dívány

Gyarló emberek vagyunk, sokszor vétkezünk és hibázunk, noha általában a legtöbben szeretjük magunkról azt hinni, hogy erkölcsösen viselkedünk. Éppen ezért szofisztikált eszköztárunk van arra, hogy vétségeink után is tükörbe tudjunk nézni reggel, és fenntartsuk önmagunk és a világ előtt a jóemberségünk látszatát. Most azokról a technikákról lesz szó, amelyeket akkor vetünk be, ha vétségünk már letagadhatatlan, de mégis relativizálható.

Ha egy ismerősünk, kollégánk, szomszédunk bajban van, természetes, hogy felmerül bennünk, hogy segítsünk. A hogyan már kicsit nehezebb: azt érezzük, hogy tolakodók, katasztrófaturisták nem szeretnénk lenni, ugyanakkor az sem lenne jó, ha hátat fordítanánk neki a bajban. Mi hát a teendő?

Gyereket nevelni egyszerre csodálatos és iszonyatosan fárasztó. Nem feltétlenül csupán a napi teendők és a felelősség súlya miatt: ha jó szülők akarunk lenni, sok esetben fájdalmas belső folyamatainkra kell rálátnunk, és azok segítségével változnunk.

Kik és miért hiszik azt, hogy a helyzetük megváltoztatása reménytelen? És hogyan tudnának mégis felülkerekedni a tehetetlenségen?

A szülőkhöz való kötődés az alapja annak, ahogy részt veszünk párkapcsolatainkban. Ez befolyásolja, hogy mennyire vagyunk nyitottak, mennyire tudunk bízni a másikban, mennyire vagyunk hűségesek vagy féltékenyek. De hogyan?

Mi van akkor, ha valami nagyon fáj, nagyon nehéz, borzasztó fáradt vagy – és mégis tovább kellene csinálnod? Ez fizikai és lelki értelemben is értendő, és sokszor a fizikai fájdalomra, nehézségekre adott válaszok átvihetők a lelki dolgokra is. Ebben a cikkben ismét az ultrafutók egy megoldását fogom megmutatni, hiszen ők a mesterei a korlátaink, fájdalmaink és fáradtságunk legyőzésének.

Olyan klasszikus kísérleteket szedtünk össze, melyek jól tükrözik, hogy bizonyos helyzetekben mennyire könnyen manipulálhatók tetteink.

A szorongó emberek jól palástolják aggodalmaikat, de azért vannak látható és gyanús jelei a problémának.

Arról nem tehetünk, ha mi sem értjük a matekházit, és már rég elfelejtettük a német nyelvtan szabályait, de a saját türelmünkön tudunk csiszolni, és ezen is sok múlhat az otthoni oktatás idején. És persze máskor is.

Te mennyire vagy magabiztos azzal kapcsolatban, hogy az életedet a neked tetsző irányba tudod terelni, hogy kézben tudod tartani a veled történő dolgokat? Ebből a kérdésből indult ki Julian Rotter amerikai pszichológus, amikor megalkotta kontrollhely-elméletét, mely szerint életfelfogásuk módja szerint az emberek alapvetően két típusba sorolhatók: vannak, akik azt gondolják, csak maguknak köszönhetik azt, ami velük történik, és vannak, akik fatalista módjára azt hiszik, hogy sorsuk eleve elrendeltetett.

Szoktuk mondani, hogy a jó önismeret már fél siker: ha az ember tudja, hogy mik az erősségei, mi és miért okoz neki nehézséget, és viselkedése hogyan hat másokra – az már mind nagyon jó, örülhetünk is neki. Azonban nem érdemes itt megállni, és benne rekedni a „hát én már csak ilyen vagyok” pimasz önfelmentésében, hanem jó továbblépni és változtatni úgy, hogy neked is jobb legyen és másnak is jobb legyen veled.

Időnként mindenki szokott panaszkodni, de vannak, akik megállás nélkül elégedetlenkednek vagy sajnáltatják magukat. Hogyan lesz valakiből krónikus méltatlankodó? És mit tehet azért, hogy leszokjon a non-stop panaszkodásról?