Egy kanadai kutatócég által kifejlesztett különleges pajzsnak köszönhetően többé már nem csak Harry Potternek lehet láthatatlanná tévő köpenye.
A Hold egy 3475 km átmérőjű, tőlünk mintegy 384 400 km távolságra lévő varázslatos égitest. Helyzetétől függetlenül a telihold egy kb. egyhatod milliméter átmérőjű, kör alakú képet vet a retinánkra, mégis sokkal nagyobbnak látjuk a horizonton, mint az ég tetején, a zeniten. Miért változik ennyire drasztikusan a látszólagos mérete?
Mario Ponzo több mint száz évvel ezelőtt írta le a ma ismert egyik leghíresebb optikai csalódást. A képen mintha vasúti sínek futnának a távolba, amelyekre rátettek két gerendát. A felső gerenda hosszabbnak tűnik a szemlélő számára, noha a két vízszintes vonal a valóságban egyforma hosszúságú. Hogy lehet ez?
Adalbert Ames festőként kezdte pályafutását, így a perspektíva tanulmányozása iránti vonzódása tudós korában is megmaradt. Igazi polihisztor volt, aki lélegzetelállító vizuális illúzióval kápráztatta el közönségét: egy szokatlan szobát épített, ahol a helyiség két sarkában álló személyek között jelentős méretbeli különbséget tapasztalunk, noha a valóságban közel egyforma magasak. Hogyan lehetséges ez?
A Bristoli Egyetemtől nem messze kedves kávézó várja vendégeit a St. Michael’s Hillen. Ide járnak a közelben dolgozó kognitív tudósok is, akiket elsősorban nem a frissen gőzölgő meleg italok széles választéka, hanem a hely külső részén található csempe mintázata nyűgözött le. A Richard Gregory és Priscilla Heard által leírt kávézófal-illúzió azóta az egyik leghíresebb optikai csalódássá vált.
A 19. században egymástól függetlenül munkálkodva két tudós nagyon hasonló vizuális illúziót fedezett fel, melyek máig sok művészt és tudóst inspirálnak. Az optikai csalódás magyarázatára megannyi elmélet született. Ezek közül talán a legizgalmasabb azt mondja, hogy az illúzió azért jön létre, mert az agyunk sikertelenül jósolja meg a jövőt. Mi zajlik le bennünk, amikor az ábrára nézünk?
Ha eltávolítjuk a halálfejek előtti függőleges kék és sárga vonalakat, azonnal kiderül: mindegyik koponya piros. Amint visszahúzzuk az ábrákat a sávos elrendezésbe, az egyik lilának, a másik narancssárgának fog tűnni. A titok nyitja a Munker–White-illúzióban keresendő, amelynek különböző változatait híres professzorok készítették el, és osztották meg viccelődve a Twitteren.
Jóval a gifek elterjedése előtt, az 1990-es évek elején Baingio Pinna olasz tudós felfedezte az első rotáló mozgást végző optikai illúziót. Ennek egy továbbfejlesztett változata a képen szereplő ábra: az örvényszerűen kavargó spirál azonban négy statikus körből áll. Ha nem hiszed, számold meg a körök metszéspontjait. Ha szeretnél többet tudni róla, olvass tovább.
A 19. század második felében Hermann Ebbinghaus német pszichológus leírta a később róla elnevezett optikai illúziót. Később számos vizsgálat tárta fel az izgalmas jelenség hátterében álló folyamatokat. Arra is fény derült, kik hajlamosabbak észlelni ezt az érzékcsalódást.
Bár feltalálója pontos kilétét máig homály fedi, az ördög vasvillájának is nevezett optikai illúzió több mint 50 éve bűvöli el szokatlanságával a nézőket. Hogyan működik és mit üzen nekünk a leleményes ábra?
Közel 130 évvel ezelőtt fedezte fel Franz Carl Müller-Lyer német szociológus-pszichológus a róla elnevezett vizuális illúziót, mely a mai napig izgalomba hozza az embereket. A jelenség nemcsak meglepődést válthat ki belőlünk, de sokat elárul a mélységészlelésünkről is.
