Ha te magad is ott állnál a vasúti síneken, az agyad abszolút helyesen értelmezné a látottakat. A trükk abban rejlik, hogy mivel a kép csupán illusztráció, tévesen kalkulálunk az észlelt távolsággal.
A Ponzo-illúzió megoldása
A kép teteje felé összetartó vonalak úgy néznek ki, mintha előttünk egy út futna a messzeségbe. A perspektívának ezek a jelzőmozzanatai arra utalnak, hogy az ábra felső része távolabb van, mint az alsó. Az agyunk így a következőképpen okoskodik: ha a két gerenda retinális képe ugyanakkora, viszont az egyik tárgy távolabb helyezkedik el, az csak úgy lehetséges, ha a távolabbi gerenda a valóságban nagyobb méretű. Bár mindezek a mechanizmusok nem tudatosulnak bennünk, pontosan ennek megfelelően észleljük a két vonal hosszúságát. A Mario Ponzo által felfedezett nagyságillúzió tehát az észlelt távolságból eredő téves számításnak tulajdonítható.
A kereteffektus is számít
A kereteffektus szerint egy tárgy észlelt mérete befolyásolható az által, hogy mennyire szorosan zárják körül más tárgyak. Valami ilyesmi történik az Ebbinghaus-illúzióban is, amelyről korábbi cikkünkben írtunk részletesen. A Ponzo-illúzió esetén a kereteffektus abban nyilvánul meg, hogy mivel az összefutó vonalak sűrűbben határolják a felső vonalat, így azt hosszabbnak látjuk, mint az alsót, amely nem tölt ki arányosan annyi helyet a többi vonal között.
Érdekelnek más vizuális illúziók?
A Bristoli Egyetemtől nem messze kedves kávézó várja a vendégeit a St. Michael’s Hillen. Ide járnak a közelben dolgozó kognitív tudósok is, akiket elsősorban nem a frissen gőzölgő meleg italok széles választéka, hanem a hely külső részén található csempe mintázata nyűgözött le. A Richard Gregory és Priscilla Heard által leírt kávézófal-illúzió azóta az egyik leghíresebb optikai csalódássá vált. Mutatjuk!
