Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Adalbert Ames festőként kezdte pályafutását, így a perspektíva tanulmányozása iránti vonzódása tudós korában is megmaradt. Igazi polihisztor volt, aki lélegzetelállító vizuális illúzióval kápráztatta el közönségét: egy szokatlan szobát épített, ahol a helyiség két sarkában álló személyek között jelentős méretbeli különbséget tapasztalunk, noha a valóságban közel egyforma magasak. Hogyan lehetséges ez?
A szellemes demonstrációt feltalálója után Ames-szobának nevezte el az utókor. Bár az észlelő számára teljesen hétköznapi, téglalap alakú helyiségnek tűnik, a szoba nagyon különlegesen van megtervezve: a falak és a kép trapéz alakúak, a padló lejt, a terem két sarka pedig eltérő távolságban helyezkedik el a szemlélőhöz képest. Erről persze mit sem tudunk, amikor a benne lévő embereket nézzük.
Amit közelebb látunk, nagyobbnak tűnik
Amikor közelítünk egy tárgyhoz vagy távolodunk tőle, a tárgy képének mérete megváltozik a retinánkon: a közeli dolgokat nagyobbnak, a távoli dolgokat kisebbnek észleljük. Mindez azt is jelenti, hogy ha előzetesen ismerjük egy tárgy méretét, akkor a retinális kép méretéből meg tudjuk ítélni, hogy kb. milyen messze van az adott tárgy. Ha például hangyaméretűnek látod az embereket, akkor minden bizonnyal messzebbről szemléled őket. Ez az összefüggés persze fordítva is igaz: az észlelt távolság is befolyásolhatja azt, hogy mekkorának látjuk a tárgy méretét.
Az Ames-szoba megoldása
Az ellenállhatatlan illúzió a szoba trükkös felépítéséből fakad. Mivel a (fenti videóban) bal sarka a valóságban sokkal messzebb van a megfigyelőtől, így a bal oldalon álló személyt kisebbnek látjuk. Ugyanakkor a padló-mennyezet távolságot, illetve a képek alakját és méretét úgy torzították el, hogy ne észleljük a sarkok eltérő távolságát. Így azt hisszük, hogy a személyek észlelésének különbségei nem távolságbeli, hanem méretbeli különbségekből erednek, azaz a jobb oldalon álló személy jóval termetesebb, mint a bal oldalon álló énje.
Ezért magasabb Gandalf, mint a hobbitok
A 21. században a filmipar is előszeretettel alkalmazza az Ames-szoba által nyújtott optikai csalódás lehetőségeit. A Gyűrűk Ura-trilógiában például ezzel a trükkel tudták elérni, hogy olyan jelentősnek tűnjön a Gandalf és a hobbitok közti méretbeli különbség. Tim Burton is hasonló módszereket alkalmazott a Johnny Depp főszereplésével készült Charlie és a csokigyár című film forgatásán, de találkozhatunk az Ames-szobával a brit Morcheeba zenekar Blindfold című videóklipjében is.
Érdekelnek más vizuális illúziók?
A bal oldalon egy lila, a jobb oldalon egy narancssárga koponyát látunk a képen. Ha azonban eltávolítjuk a függőleges kék és sárga vonalakat, azonnal kiderül: mindkét halálfej valójában piros! A titok nyitja a Munker–White-illúzióban keresendő, amelynek különböző változatait híres professzorok készítették el és osztották meg viccelődve a Twitteren. Csekkold le az ábrákat, és tudj meg többet arról, miért is észleljük őket így.
