Hamarosan medvehúst is választhatsz egyik szomszédunk éttermeiben
Most már nemcsak Japánban, hanem Szlovákiában is hozzá lehet majd jutni a medvehúshoz. A szomszédos országban ugyanis engedélyezték a ragadozó fogyasztását.
Most már nemcsak Japánban, hanem Szlovákiában is hozzá lehet majd jutni a medvehúshoz. A szomszédos országban ugyanis engedélyezték a ragadozó fogyasztását.
Az új jogszabály nem engedi, hogy szokatlan és egyedi hangzású nevet válasszanak a japán szülők a gyerekeiknek.
A japán gyerekek iskolájuk játszóterén tartózkodtak viharos időjárási körülmények közt, ekkor sújtott le a villám.
Egy év alatt duplájára drágult a rizs Japánban, és nagy a hiány az alapvető élelmiszerből, ezért a kormány hozzányúl a stratégiai készletekhez.
Hamarosan búcsút inthetünk a vécépapírnak, ugyanis kifejlesztették egy olyan helyettesítőjét, ami sokkal praktikusabb, hatékonyabb, és még a környezetet is jobban kíméli.
Dacolva a veszélyekkel, száznál is többen laknak a világ egyik legtitokzatosabb szigetén, amely jóformán csak a levegőből látható. Aogashima ugyanis egy olyan apró település, amely egy vulkáni kráterben fekszik.
Ha igazán finom rizst szeretnénk készíteni, jól tesszük, ha ellessük és megtanuljuk a japánok titkát. Nem véletlen, hogy ők a legkiválóbb mesterei a rizsfőzésnek. Úgy tartják, ez a táplálék nem más, mint Isten ajándéka.
Különleges számmal jelentkezett 2016-ban a legolvasottabb japán nyelvű lap. A papírjába virágmagokat rejtettek, így azok a példányok, melyek később a természetve kerültek, szó szerint kivirágoztak.
Japán messzeföldön híres tisztaságáról, de az országban nem csak kosz nincs, hanem túl sok felesleges hely sem. Ezért logikus, hogy kidolgozták ezt a hihetetlen módszert, amit máshol fel sem találhattak volna.
A turista nem tudott lejönni a hegyről, helikopterrel mentették meg, aztán pár nap múlva visszament a telefonjáért, de újra bajba került.
Egyre kevesebb a jakuza Japánban, a rendőrségi nyilvántartások szerint a taglétszámuk történelmi mélypontra süllyedt, de közben a helyüket más bűnszervezetek veszik át.
Napokra bezárja az összes üzletét Japán egyik népszerű étteremlánca, miután a vendégek patkányt és rovart találtak a fogásokban.