A turista nem tudott lejönni a hegyről, helikopterrel mentették meg, aztán pár nap múlva visszament a telefonjáért, de újra bajba került.
Négy nap alatt kétszer mentettek meg egy fiatal férfit a japán Fudzsi-hegyen, miután az első szerencsétlen túrája után visszatért, hogy megkeresse a telefonját – írja a Japan Today.
A telefonja miatt tette kockára újra az életét a turista
A Japánban élő, 27 éves kínai diákot először múlt kedden mentették meg helikopterrel, amikor a Fudzsinomija ösvényen rekedt, mintegy 3000 méteres tengerszint fölötti magasságban. Elhagyta a bakancsára erősített hágóvasakat, így nem tudott leereszkedni a hegyről.

A veszélyes kalandot sérülések nélkül megúszta, de néhány nappal később visszatért a hegyre, hogy megkeresse az ott hagyott holmijait, köztük a mobiltelefonját.
A rendőrséget szombaton nem sokkal dél után riasztotta egy másik hegymászó, hogy bajba került egy ember a Fudzsi-hegyen. A diákot ugyanazon az ösvényen találták meg, ezúttal a nagy magasság okozta hegyi betegség veszélyeztette az életét.
A fiatalember a hatóságok szerint nem került életveszélyes állapotba, az pedig csak a megmentése után derült ki, hogy pár nappal korábban ugyanennek a férfinek siettek a segítségére.
Japán ikonikus látványossága, a 3776 méter magas Fudzsi-hegy rengeteg embert vonz. A zord, életveszélyes körülmények miatt nem tanácsolják, hogy a hivatalos hegymászószezonon, a július elejétől szeptember elejéig tartó időszakon kívül a hegyre merészkedjenek.
























