Virág nyílik a japán újságból, ha elülteted

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Különleges számmal jelentkezett 2016-ban a legolvasottabb japán nyelvű lap. A papírjába virágmagokat rejtettek, így azok a példányok, melyek később a természetve kerültek, szó szerint kivirágoztak.

A Mainichi Shimbun, Japán egyik legkeresettebb hírlapja a legzöldebbnek nevezett napon, 2016. május 4-én különleges formában került az újságos standokra. Példáját egyre többen követik. 

Ugyan a lap ezen extra példánya egy fontos projekt keretében került az újságárusok pultjaira, a kezdeményezés azóta számos céget megihletett. A lebomló termékekbe rejtett virágmagok ötlete ugyanis igencsak formabontó abban a történelmi korszakban, amikor a klímaváltozás, illetve a városok és egyéb beépített területek mérete egyre szűkíti a különféle növények életterét. 

Virágok nem csak a japán újságból kelnek ki

Ma már vásárolhatunk olyan, újrahasznosított anyagból készített fogkefét és grafit, illetve színes ceruzakészletet is, mely szintén magvakat rejt magában. A használatot követően elég csak a talajba dugni ezeket a vékony rudakat, a természet pedig gondoskodik lebontásukról, végül zöldellő hajtás bújik elő belőlük. 

A zero waste és klímasemleges életmód érdekében született ötletek egy része olyan, sokak által kedvelt, ám önmagában, eredeti formájában kifejezetten környezetszennyező termékeket gondol újra, melyeket alkalmanként szívesen használunk káros hatásuk ellenére is. 

Ma már vásárolhatunk lebomló anyagból készült lufikat, száraz falevélből készített konfettit is, melyek szintén nem okoznak sebeket a tájban vagy a környezetünkben élő állatok számára. A papír szívószálak elterjedése új utat nyitott meg, s remélhetőleg egyre több, változatos célú, hasonló termék születik majd újjá a Föld védelme érdekében. 

Ha kíváncsi vagy arra, hazánk mekkora területét borítja jelenleg erdő, és milyen növények élnek ott, ezt a cikkünket ajánljuk neked. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Egy lélek sem lakik a menekülő keresztények szigetén: ma már csak egy magányos templom őrzi Nozaki titkát

Több mint 250 éven át titokban őrizték hitüket azok a japán keresztények, akik a hatóságok elől az ország legtávolabbi szigeteire menekültek. Nozaki az egyike volt azoknak az elszigetelt menedékhelyeknek, ahol a kereszténység követői a vallási tilalom ellenére is fenn tudták tartani közösségeiket. Noha a Nagaszaki prefektúrához tartozó apró sziget ma már lakatlan, különös múltja miatt mégis sokan kíváncsiak rá.

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.