iskola 27 - Dívány

Címke: iskola
642 találat

Articles tagged iskola

iskolakezdes • 2018. 08. 11. 16:02

Csak csillogjanak azok a szemek! - bemutatjuk a szupertanár zsűrijét

Idén is keressük az ország szupertanárát, aki kreatívan, érdekesen tanít, akinek az óráira szívesen ülnek be a gyerekek és még figyelnek is rá. A Dívány és a Lidl felhívására beérkező pályázatok közül idén is szakértő zsűri dönti majd el, hogy melyik a három legjobb pályamunka. A három legjobb közül pedig a közönség szavazatai alapján kerül majd ki a győztes. De ne szaladjunk ennyire előre, nézzük, kikből áll a zsűri. Íme.

iskolakezdes • 2018. 08. 21. 14:50

Iskolatáskák 10 ezer forint alatt

A tanszercsomag legnagyobb és legdrágább tétele az iskolatáska. A tökéletes táska jól pakolható, kíméli a gyerek gerincét, meg a szülők pénztárcáját is. Most annak jártunk utána, létezik-e jó iskolatáska, viszonylag olcsón.

iskolakezdes • 2018. 08. 19. 19:27

Így jártak iskolába nagyszüleink, szüleink (és mi)

Amikor az írószereket gyűjtöttük össze, megdöbbentünk, mennyi minden maradt a listán a mi időnkből. És ha már ilyen nosztalgikus hangulatba kerültünk, megnéztük, mi az, ami talán mégis más volt régen, mondjuk úgy 100, 50 vagy éppen 30 évvel ezelőtt.

iskolakezdes • 2018. 08. 16. 13:15

Postairón nélkül nincs iskolakezdés. Tanszerkörkép!

Számegyenes, Ablak-zsiráf, számolókorong, postairón. Rémlik valamelyik? Akár hiszed, akár nem, most is az általános iskolai tanszer készlet szerves részei, úgyhogy gyors körkérdést tettünk fel a szerkesztőségben, hogy megtudjuk, kinek melyik maradt meg a legjobban. És te mire emlékszel?

iskolakezdes • 2018. 08. 13. 13:42

Kütyük az iskolában: átok vagy áldás?

Igazából egyik sem, de mostanában inkább azzal az oldallal találkozunk, amelyik azt hangsúlyozza, hogy milyen sok előnye van a technológiai vívmányoknak az oktatásban. Pedig lehet, hogy nem ártana egy kis óvatosság. Számos tanulmány ugyanis pont arra hívja fel a figyelmet, hogyan hátráltatják ezek a dolgok a gyerekek fejlődését: a szabályozatlan kütyühasználat például könnyen indulatkezelési problémákhoz vezethet.

Szülőség • 2018. 07. 31. 15:19

Tiszta cirkusz! - így telt a szupertanár éve

Nemrég jött haza egy Kárpát-medencei konferenciáról, amelyen Cirkusz, játék, matematika címmel tartott előadást, folyamatosan készült a rendhagyó cirkuszi óráira, két folyóiratban publikált, matematika feladatgyűjtemény összeállításában vett részt, továbbképzéseket tartott. És még egy miniszteri kitüntetést is átvehetett. Számadó Lászlóval, a zsonglőrködő matematikatanárral, a Dívány és a Lidl tavalyi szupertanár versenyének győztesével beszélgettünk arról, hogyan telt az elmúlt tanéve.