Postairón nélkül nincs iskolakezdés. Tanszerkörkép!

Olvasási idő kb. 3 perc

Számegyenes, Ablak-zsiráf, számolókorong, postairón. Rémlik valamelyik? Akár hiszed, akár nem, most is az általános iskolai tanszer készlet szerves részei, úgyhogy gyors körkérdést tettünk fel a szerkesztőségben, hogy megtudjuk, kinek melyik maradt meg a legjobban. És te mire emlékszel?

Bár szerencsére még tart a nyár, az iskoláskorú gyerekkel rendelkező szülőket már a szeptember foglalkoztatja. Körülöttem is van pár ilyen anyuka, közülük néhányan a szerkesztőségünk tagjai, úgyhogy nem volt nehéz hozzájutni egy általános iskola első osztályos tanszerlistához.

A négyzethálós, vonalas, sima és hangjegy füzetek, a 2 csomag rajzlap (annyira emlékszem, hogy nekünk is pont ennyi kellett annak idején az általánosban) mellett nagy meglepetésemre kiderült, hogy a lista egy része akár a 80-as, de a 90-es évek végén is íródhatott volna, ugyanis nemcsak nekem volt ismerős a babzsák, a postairón és a számolókorong, hanem a fiatalabb kollégáknak is.

Fotó: Dívány

Arra most nem kerestem a választ, hogy ezek a tanszerek mitől ennyire időtállóak, hiszen valahol egészen csodálatos, hogy még mindig a számolókoronggal tanulnak számolni a gyerekek, inkább mindenkinek feltettem a kérdést, hogy mire emlékszik vissza 20 (vagy akár 30) év távlatából. 

A postairón meg mire való? 

Miután világszerte postairónná változtak a férfiak, senki sem kérdőjelezi meg az egyik végén kék, a másikon piros ceruza létjogosultságát, ami a helyes ceruzafogáson kívül arra is jó, hogy a kis és nagybetűket is megtanulják megkülönböztetni a gyerekek az iskola első évében. Kolléganőnk, Móni még arra is emlékszik, hogy az óra végén ezzel csinálták a sormintát. Dia nagyon szerette a postairónt, de igazából a mai napig nem tudja, hogy miért ezt használják a gyerekek az írástanuláshoz.

Az interneten több információ is kering a postairón eredetéről, a legtöbb a postához, a postai dolgozókhoz vezet: a kétvégű ceruza egy időben az elfoglalt postai irodisták fontos eszköze volt, amellyel a küldemény útját jelölték. Ennél többet azonban nem tudunk, viszont, ha te, kedves olvasó tudod a postairón eredetét és történetét, és szívesen fel is világosítanál minket még iskolakezdés előtt, akkor kérlek írd meg nekünk a kétvégű ceruza sztoriját az irokaszerknek@divany.hu email címre.

Számolókorong, színes pálcika, babzsák

Kevésbé rejtélyes a számolókorong karrierje, a kis kék dobókockában piros korongok várják a tudásra szomjazó elsősöket, hasznosak lesznek nem csak a matek, de ének és magyarórán is. A színes pálcikákra is szükség lesz, főleg számolásnál. A korongok ára a hiperekben 79 forint, de a interneten már meg lehet venni 60 forintért is.

A dobókocka kis piros korongokat rejt

Pisti ugyan úgy emlékszik, hogy a "kis hülye korongok, meg pálcikák" mindig eltűntek, ennél viszont sokkal élénkebb emléke van a babzsákról, amivel a szünetben fociztak meg dobálták egymást az osztálytársaival.

A babzsákban tényleg bab van

Gyula életében is a babzsák hagyott mély nyomot, ő is labda helyett használta.

Idézőjel ikon

Aztán egyszer direkt szétvagdostam a trafikban vett George Michael-bicskámmal, hogy megnézzem, tényleg bab van-e benne - tényleg az volt!

- írta.

A tanszer listából még a számegyenesre és az Ablak-zsiráfra emlékeztek a legtöbben, utóbbit én imádtam, de van olyan is a szerkesztőségünkben, akit tökéletesen hidegen hagy. 

De hagyjuk a nosztalgiát, ennél fontosabb, hogy füzeteket, írólapot, zselés tollat, színes ceruzákat is be kell szerezni a csomagba. A Lidlben például gigantikus méretű zselés toll készlet várja az iskolába készülő gyerekeket.

Giga zselés toll készlet. Lidl, 1299 Ft

Végül gyors körképünkben három kategóriában néztük meg, hogy hol, mi és mennyibe kerül. Úgy válogattunk, hogy mit tudunk megvenni egy normál méretű boltban napi bevásárlás közben, hipermarketben és mi történik, ha online, papírírószer boltból rendelünk.

   Vastag színesceruza-készlet Famentes írólap Füzet A5 Postairón
Lidl 699 Ft/12 db 79 Ft/csomag 29 Ft/db 399 Ft/2db
Auchan 449 Ft/12 db 75 Ft/csomag 29 Ft/db 199 Ft/2db
Tesco 599/12 db 149 Ft/csomag 59 Ft/db 219 Ft/db
Pirex 1415/12 db 200 Ft/csomag 75 Ft/db 110 Ft/db
eMag 678/12 db 121/csomag 102 Ft/db 152 Ft/db
Barnoczki Brigitta
Barnoczki Brigitta
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.