Játék-gépkarabéllyal halomra lőtt mindenkit
Megfogadtam, kidobom a vízipisztolyt és letiltom a Ben 10-es gyerekcsatornát. Mit gondoltok?
Megfogadtam, kidobom a vízipisztolyt és letiltom a Ben 10-es gyerekcsatornát. Mit gondoltok?
Kétgyerekes apukai beszámoló a dolgos hétköznapokról. Amelyben ezúttal a kutyáé a főszerep.
A gyerekek egy fenékrecsapásra jobban emlékeznek, mint száz ölelésre. Érdemes kockáztatni?
Szeretnétek ilyen SMS-t a mobilotokra kapni? "Kapcsolják ki a tévét, ne szóljon egész nap, inkább beszéljenek sokat a kisbabához!". Állítólag ilyen radikális módszerekkel lehet hatékonyan szocializálni a gyereket.
Jól simogatható állattal együtt élők között kevés a szívbajos. És még egy csomó okos gondolat.
Mire a gyermek 9 hónapos lesz, már a lakás is úgy van berendezve, mint a terrorelhárítás központja.
Nem az a lényeg, hogy lesöpörd a gyerek kérdéseit, hanem az, hogy érezze, partnerként kezeled.
Valahogy úgy teremtették az embert, hogy a női tulajdonságokat nem tudja pótolni más - mondja a színész-énekesnő, aki szerint ez azért az apáknak néha sikerül.
A gyerekvállaláshoz jó ha megvan bennünk a buddhista derű és nyugalom, párosulva a nélkülözhetetlen kreativitással és pedagógiai érzékkel.
Ha nem akarod, hogy hisztizzen a gyerek, rendelj oda minden egyes szájgörbüléshez lovat, kutyát, vagy másik babát. Tuti kimaradsz a hisztibuliból.
Néhány tipp arra, hogyan is mûködhet a patchwork-család.
Gábor öt éves kislánya mindig is szelíd, félénk típus volt. Ha valamit elkérnek tőle, odaadja, ám ha ő vágyna játszani más játékával, nem mer odamenni.