Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Tökéletes nincs: az ember nem adhat meg mindent a gyereknek, amit szeretne.
Amikor az emberen eluralkodnak a gyereket akaró hormonok, elképzeli, milyen is lesz majd, ha jön a kicsi: tökéletes gyerekszoba, tökéletes babakocsi, persze ház lehetőleg kerttel, soküléses autó, satöbbi. És ha mindez nincs meg, sokan hajlamosak egyszerűen várni. Pedig a gyereket baromira nem érdekli, milyen színű a fal a gyerekszobában, sőt, feltehetőleg akkor is lehet boldog és egészséges, ha egy szobában alszik a szülővel, mert nincs külön gyerekszoba.
Vajon miért stresszeljük magunkat a körülmények miatt, ha mindaz nem számít?!
"Egy kicsi kétszobás lakásban nevelkedtünk a 8. kerület legalján" – meséli Karolin (32), könyvtáros. "Soha nem éreztük ezt rossznak vagy hátránynak, sőt, eszünkbe sem jutott, hogy ezzel valami baj lehet!" Pedig manapság mindenki mindenhol azt szajkózza, mennyivel jobb a gyereknek, ha külön szobája van, hogy több a levegő, több lesz az önállóság, folytathatnám. Nem teszem. A gyereknek az a jó, ha boldog.
"Péterrel, a férjemmel még csak jártunk, amikor egyszer beleszaladtunk abba a kérdésbe: mit szeretnénk elérni, mielőtt gyerekünk lesz, mi is kell a gyerekvállaláshoz" – emlékezik Adél (36). "Külön szoba – tehát egy minimum háromszobás lakás. Kert. Anyagiak, hogy lehessen jó babakocsi meg minden. Most, hat évvel később még mindig nem érezzük, hogy mindent meg tudnánk adni a kicsinek, amit akkor terveztünk. Én már nem ragaszkodom a felsoroltakhoz. Csak szeretnék már végre egy babát a karjaimban tartani!" Adél kifakadása érthető: Péter ragaszkodik a feltételek teljesültéhez a gyerekvállalás előtt, míg Adél egyre inkább érzi: ketyeg a biológiai órája.
Problémájuk lehet, hogy nem feltétlen anyagi gyökerű, bár Adél váltig állítja, kapcsolatuk ideális. Péter valamiért mégis fontosnak tartja a listában felsoroltakat. Hogy félelem vagy valami más motiválja, nem a mi dolgunk eldönteni.
Enikő (33) más oldalról közelít. "Persze nekem is megvolt a fejemben a nagy elképzelés, miszerint ez meg az igenis KELL a gyereknek. De amikor megismertem Márkot, minden elképzelés szertefoszlott, és csak abban voltam biztos, hogy én vele szeretnék közös gyerekeket. Szerencsére egyetértett :)" Enikőék mára három gyereket nevelnek, teljes harmóniában (már amennyire három lánygyerek nevelése az), és Enikő pontosan tudja: akkor is vállalta volna a gyerekeket, ha Márkkal nem ideális anyagi körülmények között élnek. "Most is alaposan megnézem, mire mennyit adok ki, spórolunk a villannyal, vízzel (ami miatt a lányok külön boldogok, mondván ez egyben környezetbarát dolog), és a ruhákat a leggyakrabban másodkézből kapjuk vagy veszem. De boldogok vagyunk."
Edit (29) ennél racionalistább. "Én nem tudnék úgy gyereket vállalni, hogy nem tudom, miből neveljem fel. Szükségem van arra a biztonságra, hogy tudjam, történhet bármi, lesz mit enni és megmarad majd a tető a fejünk fölött. Ebben a gazdasági helyzetben azt hiszem, ez nem olyan fura gondolat" – fejti ki.
Első gyereküket váró/tervező szülőknél gyakran előfordul, hogy túlaggódják a gyerekvárást. De honnan tudná az ember előre, mire lesz szükség? "Én aprólékosan kikérdeztem minden gyerekes barátnőmet, hogy mi az, ami kell, amit használ, és mi nélkül nem élet az élet" – nevet ma már magán Melinda (28). "Egyrészt persze dolgozhattak bennem a terhességi hormonok, de én amúgy az életben egyébként is ilyen vagyok: szisztematikus és előre készülős. A jelem biztos számológép volt az oviban."
Kérdés persze, hogy a tárgyi dolgokkal a gyerek tényleg azt kapja-e, amire szüksége van. "Az exem, Gergő úgy nőtt fel, hogy megvolt náluk minden: játékok, ruhák, bármi, amiről más hozzá hasonló korú gyerek nem is álmodhatott volna a '80-as években. Gergő anyja ugyanis kompenzált: külkereskedelemben dolgozva bejárta a világot, de szinte soha nem volt otthon, Gergőt a nagyi nevelte. Ma Gergő azt hiszi, ha szeret valakit, annak dolgokat kell vásárolnia. És hidd el, ez fárasztóbb, mint azt gondolnád" - fedi fel a szakítás okát Edina.
A szakember szerint sem jó megoldás, ha a tárgyakat az érzelmek alá rendeljük. Pszichológus tanácsadónk, Bujdosó Karolina szerint "a legfontosabb az, hogy fogadjuk el a gyereket olyannak, amilyen, hiszen ezzel tanítjuk meg legjobban, hogy ő is ezt tegye magával és környezetével. Ne féljünk, elkényeztetett gyermek nem abból lesz, akit túlzottan szerettek szülei, hanem aki fontos területeken érzelmi nélkülözést szenvedett, és ezt máshonnan (például érdemtelenül szerzett dicséretből, figyelemből) kénytelen pótolni."
A gyereket nem a tárgyak teszik teszik boldoggá. Neki nem számít, milyen babakocsiban ül, milyen a szobájában a bordűr a falon, sőt az sem érdekli, van-e külön szobája (legalábbis úgy 12 éves koráig). Azt viszont pontosan leveszi, bízhat-e benned, hogy számíthat-e rád. És ha belegondolsz, tényleg ez az, ami számít.
