Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Szülés előtt tele vagyunk illúziókkal: hogy az én gyerekem majd nem néz tévét, nem eszik csokit, elkerüli majd a kutyakakit az utcán, és csak és kizárólag egészséges ételeket eszik majd. Aztán beköszönt a valóság.
Szülés előtt tele vagyunk illúziókkal: hogy az én gyerekem majd nem néz tévét, nem eszik csokit, elkerüli majd a kutyakakit az utcán, és csak és kizárólag egészséges ételeket eszik majd.
Aztán beköszönt a valóság.
Amikor várandós az ember lánya, sok mindent eldönt. Vannak olyan gondos szülők, akik már az egyetemet is kiválasztják a magzatnak, így teljesen természetes, hogy nagyon eltökéltek abban is, hogy a gyerek nem iszik majd kólát, nem hord majd rózsaszínt, nem játszik műanyag játékkal, nem engedi be a szülői ágyba. S hogy ebből mi valósul meg? Maradéktalanul semmi.
Mi nem nézünk tévét a gyerekkel
"Nálunk a tévé kérdése egy egyhetes betegség volt, amikor Bencét otthon, egy helyben kellett tartanunk, pedig külsőleg alig volt baja" – kezdi Judit. "A könyvekből, mondókákból, gyurmából és kreativitásból kifogyván beszereztem pár Thomas-dvd-t hogy ne unatkozzon. Azóta mánia a tv is, Thomas is..." – von vállat mostanra rezignáltan Judit. Pedig ő is határozott elképzelésekkel kezdte.
Az én gyerekem nem jár talpig rózsaszínben
Csakúgy, mint Réka. Rékáék gyermeke már magzatként csalódást okozott azzal, hogy lány lett. Fiút vártak, de nagyon. S amikor az ultrahangon nem láttak kis kukacot a lába között, akkor sem tértek le az előre kiszabott útról: mindenből kéket vettek, egy ruhácskát nem néztek meg a boltban. S a gyerek kitolt velük: a mára óvodáskorú kislány csak rózsaszínben hajlandó járni, meg akarja növeszteni a haját és bukik a farmerszoknyákra.
"A párom ragaszkodott ahhoz is, hogy nem lesz cumija, mert nagyon nehéz leszoktatni róla. Most az ujját szopja. Valóban kényelmes volt a cumimentes élet, mert ezt nem hagyta el, nem kellett éjjel a szájába tenni, de hogy az ujjszopást hogy hagyja majd el, nem tudom, mert én nem hiszek a paprikában és az ehhez hasonló drasztikus módszerekben" – tárta szét karjait Réka.
A gyereket természetes anyagokkal vesszük körül
Csak a gyerek arra tojik. Andi édesapja kosárfonó, így nem volt meglepő a vágya, hogy a kislánya lehetőleg ne játsszon műanyag tucattermékekkel, sokkal jobb tapintású a fa, a textil, a fonál vagy a nád. "Egyszer, egy vendégségben lecsapott Petra egy műanyag bábura. Nagyon rusnya jószág szegény, de Petra imádja. Egy időben még sétálni is azzal kellett menni, az ágyba meg természetes, hogy beviszi. Sajnos nekem is be kellett látnom, hogy gyönyörűek a fajátékok, de azok nem zenélnek, villognak, és a gyerekek erre buknak pár hónaposan. Majd ha nagyobb lesz, formáljuk az ízlését. De ha nem a fa és a nád felé húz majd, az sem baj. A fa nem is ideális még, mert nagyot üt, ha a fejére ejti a kisvonatot. S ez most mindennapos. A másik, amit még a terhesség előtt megfogadtam, hogy nem hord majd csupa rózsaszínt. A gyártók azonban nem sokat segítenek: a kislányoknak kínált ruhák zöme rózsaszín, kevés a lila, a sárga, a kék, a zöld."
A gyereknek nincs helye a szülői ágyban
"Én egyet határoztam el, hogy a kisfiam nem fog köztünk aludni" – vág bele Ágota. "Direkt kialakítottuk a külön szobáját – ahol még játszani sem hajlandó, nemhogy aludni. Hol rontottuk el? Talán ott, hogy amikor az első néhány éjszakát végigüvöltötte, feladtuk az elveinket és magunk közé vettük. Így nekem is kényelmesebb volt a szoptatás. Dávid most tíz hónapos, próbáljuk átszoktatni a saját ágyába, mert jön a kistestvér. Egyelőre kézzel-lábbal tiltakozik. Mint a cséphadaró, úgy csapkod, amint megérzi, hogy be akarom tenni. Így viszont nem tudunk aludni, mert Dávid keresztbe fordul, kitúr minket. A másik lehetőség, hogy veszünk egy kétszer kétméteres fekhelyet. Ott négyen is elférünk, nem?"
Kóla, barack és a keksz
Katáéknál egyszerű a helyzet, mivel csak hat hónapos a gyerek, nem kellett feladniuk az elveiket, hogy márpedig az ő lányuk nem iszik majd kólát. Azért nem teljesen naívak: az már kiderült, hogy a gyerek édesszájú és vendégségben, óvodában, iskolában, játszótéren úgyis látják majd a rossz példát. De amíg lehet, csak vízet adnak a gyereknek.
A helyzet nem egyszerű: a játszótéren a gyerekek úgyis mindenbe beleesznek. Van, akinél az az alapszabály, hogy buliban mindent lehet, amit a többiek, otthon viszont szigorúság van. És van, ahol ez a szigor nem sikerült. Például Imrééknél.
"Ha lesz még egy gyerekem, biztosan nem mutatom meg neki az őszilé és a keksz lehetőségét. Áron naponta másfél liter őszilevet lőtyöl. Nem hiszem el, hogy szomjas, szerintem neki ez csak szórakozás. Másfél évesen pedig kiszolgálja magát keksszel. Felmászik az asztalra, onnan a szekrényre és kiveszi. Próbálunk neki kölesgolyót vagy éppen bulátát kínálni, az csak egészségesebb, egyelőre elfogadja azt is. Vízből viszont egy kortyot sem iszik, ami ilyenkor, a nyári hőségben elfogadhatatlan. Akkor inkább a gyümölcslé vízzel hígítva."
Lehet előre átgondolni, mi az, amibe még belemegyünk, és mi az, amibe nem? Lehet-e hatástalan a nagyszülők só-, cukor-, kakaó-, netán kolbásztömési mániája vagy attól még lehet a kicsinek egészséges az ízlése? Biztosra nem mehetsz. De ha gondolod, szabd csak meg nyugodtan a határokat. Csak ne érezd magad túl rosszul azért, mert áthágtátok őket...
