Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A tudósok szerint a reklámok, a játékok és a csomagolás tehetnek arról, hogy a gyerekek egészségtelen ételekért nyaggatják a szüleiket.
Egy tudóscsoport, akik valószínűleg sosem töltöttek huzamosabb időt hús-vér gyerekek társaságában, kutatást végzett, hogy kiderítsék, miért vesznek a szülők olyan ételeket a gyerekeknek, amik köztudottan ártalmasak. A tudósok hosszas, áldozatos munkával felfedezték a szekálás jelenségét. Egyszerűbb lett volna megkérdezni néhány gyakorló szülőt.
A kutatók feltárták az okokat, de a hisztire nincs tuti recept
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a John Hopkins Bloomberg Egészségügyi Iskola kutatói valóban a „nyaggatást” azonosították elsőszámú okként, ami ahhoz vezet, hogy az értéktelen kalóriákat tartalmazó ételeket megvásárolják a szülők - írja a Jezebel. Ettől függetlenül elég mulatságos, ahogy a sajtóközlemény ezt felvezeti: „Kutatásunk feltárta, hogyan és miként élik meg a kisgyerekes anyák ezt a jelenséget.” Ha valaki tud olyan kiskorú létezéséről, aki sosem nyafog édességért a szupermarketben, szóljon!
Bár ez a viselkedés széles körben ismert, mégis érdekes tanulmányozni, mi indítja be a kis nyafogógépeket. Dina Borzekowski vezető kutató szerint: „a televíziós reklámok szereplői átfogóan és specifikusan mutatják be a nyaggatás jelenségét. Az anyukák szerint a három fő ok, ami a bolti cirkuszokhoz vezet, az a csomagolás, a játékfigurák és a reklámok.”
A gyerekek a legprofibb manipulátorok
A nyafogást három kategóriába sorolták: gyerekes nyávogás, a határok feszegetése, és a manipulatív nyavalygás. Nem meglepő, hogy ahogy a gyerekek felcseperednek, egyre tudatosabban szerzik meg, amit akarnak, és a szekálás eltolódik a manipulatív irányba.
A 3-5 éves gyerekkel küszködő, kutatásban résztvevő 64 anyuka tíz különböző stratégiát azonosított, melyekkel igyekeznek megküzdeni a gyerekeik könyörgésével és hisztijével. Ezek a következők: feladni, kiabálni, tudomást sem venni róla, elterelni a figyelmét, nyugodtnak és következetesnek maradni, elkerülni a kereskedelmi egységeket, alkudozni és szabályokat felállítani, más hasonló terméket vásárolni, a helyes választás indokoltságát elmagyarázni, korlátozni a reklámok megtekintését. A két legnépszerűbb stratégiának a gyerekek letiltása a reklámokról és a „megmagyarázzuk a gyereknek, miért nem vesszük meg azt a terméket” bizonyultak. Mint olyasvalaki, aki még életében nem evett Zizit, mert elmagyarázták a szüleim, hogy abban mennyi egészségkárosító festékanyag és tartósítószer van, elmondhatom, hogy a nyafogást időszakosan tényleg le lehet ezzel szerelni, viszont a ropogtatnivaló megvonása olyan traumát okozott, ami végigkíséri az egész életemet.
Végső soron a kutatók azt állapították meg, hogy a legjobb módszer a rossz minőségű ételek visszaszorítására, ha a gyerekek reklámfogyasztását csökkentjük. Természetesen ezt a kereskedők nem fogják ölbe tett kézzel nézni, úgyhogy a jövőben is fel kell készülni arra, hogy a kisgyerek és a bolt találkozása cirkuszba torkollik.
A krokodilkönnyek az apukák szívét is meglágyítják
"A fiam műanyagkacatjátékfüggő - meséli Péter. Mint elvált szülők gyermeke, úgy azonosította be a szülői szeretetet és törődést, hogy ki és mikor vesz neki minél több műanyag figurát, dinoszauruszt, kinder tojást, és minden egyéb felesleges és használhatatlan játékot. A gyorséttermek gyerekmenüi a kánaán a számára, mert a gyorskaja mellé játék is jár. A szekálás minden formáját beveti, az óvatos szárnypróbálgatástól a szemérmetlen bömbölésig. Sajnos én is manipulatív vagyok, és rossz receptet alkalmazok: hogy másban engedelmeskedjen, és gyorsan, lamentálás nélkül megtegyen valamit, bedobom a varázsszót, és beígérem a mekit. Aztán persze az ígéretet teljesíteni is illik. Még nagyon is élénken él bennem az emlék, hogy amikor még csak egy gyorsétterem volt az egész városban, mennyire szerettem volna eljutni oda, de persze akkoriban nem futotta ilyesmire. A fiamnak ráadásul zsebpénze is van (otthon a perselyben), már ő hív meg a mekibe, csak a fizetésnél derül ki mindig, hogy nincs nála a pénze. Így aztán nem az állam, hanem a velem és a bennem élő kisgyerek szedi tőlem rendszeresen a hamburgeradót.
