A babavárás – főleg, ha az első – hatalmas újdonság, öröm és felelősség egyszerre. A kismamák többsége minden információt azonnal be szeretne gyűjteni, minden emléket megőrizne, és persze mindenre fel akarnak készülni. Ebben már egy magyar fejlesztésű mobilapplikáció is segít.
Charlotte Brontë egyedülálló sikereket ért el regényeivel, de leghíresebb regénye kétségkívül a Jane Eyre. Könyvében egy árvaháznak és a gyerekeknek jelentős szerepe van, de ő maga állítólag nem kedvelte túlzottan a gyerekeket. Legalábbis erre utalnak róla fennmaradt feljegyzések.
Hány olyan litánia hangzott el gyerekkorunkban, amely alatt legszívesebben befogtuk volna a fülünket. Valljuk be, hogy csak azt vártuk, legyen már vége a példabeszédnek! Na most, rossz hírem van: nagyon sokunkkal megesik, hogy pár röpke év elteltével a saját szánkból halljuk vissza rettegett mondatainkat. Átértékelődnek bennünk a dolgok, vagy csak nem jut jobb az eszünkbe?
Szülőként nem szeretünk szembesülni azzal a ténnyel, hogy a gyerekünknek bármi köze van a szexualitáshoz. Miközben ő pontosan ilyen tevékenység során fogant. Ha szülőként homokba dugjuk a fejünket, azzal nemcsak magunknak ártunk, de a gyereknek is. Aki igenis kíváncsi.
Néha nem nyerhetsz, ha egy kisgyermek neveléséről van szó. Hacsak nem számít az az együttérzés, ami a hasonló korú gyerekeket nevelő szülőktől érkezik, akik szintén „csalódást okoztak”.
Teljesen felborul a természet rendje, amikor a szülőnek el kell temetnie a gyerekét. Fel lehet készülni a gyászra, amikor idős szüleinkről, nagyszüleinkről van szó, de arra a tragédiára, amikor valaki a gyermekét veszíti el, nem létezik ideális fogatókönyv – véli Gyarmati Rita pszichológus.
A következetes nevelés biztonságos közeget teremt a határokat, önmagukat és a világot tanuló gyerekek számára.
Dédanyáink babzsák figurákkal vagy porcelánfejű babákkal játszottak, a fiúk meg favonattal. Aztán jött a plüssmaci, később pedig a gyerekek nagy kedvencévé váltak a kipusztult őshüllők, a ronda és félelmetes dinók. Több tudományos kutatás is kereste a választ, miért jönnek be mániákusan ezek a túlméretes ősgyíkra hajazó sárkányfajzatok a kicsiknek, és vajon gond-e, hogy így van?
A digitális világgal való találkozás sok esetben már csecsemőkorban kezdetét veszi, amikor a szülők „okoscumiként” használva telefonnal kötik le gyereküket. Felnőttként már tudjuk, hogy a digitális lét kétélű fegyver, éppúgy használhatjuk képességeink fejlesztésére, mint ahogy a rabjaivá is válhatunk. De hol a határ, főleg akkor, ha gyerekekről van szó?
A pillangóhatás jutott eszembe, amikor elkezdtem utánajárni a Csellengők műsor hátterének. A pillangóeffektus a kiindulási tényezők fontosságát hangsúlyozza a káoszelméletben. Ha annak idején egy minneapolisi együttes nem ír meg egy dalt, a kliprendező nem gondol mögé többet, mint ami, és aminek köszönhetően nem lesz toplistás sláger, akkor talán Incze Zsuzsának sem jut eszébe megalkotni a hiánypótló Csellengők című műsort.
Szülőként már a terhesség alatt árgus szemekkel figyeljük, megfelelően fejlődik-e a gyerek. Ez persze egy bizonyos szintig természetes, hiszen azt szeretnénk, hogy egészséges legyen. Ám ma már kétségbeesünk azon is, ha a magzat nem teljesíti a heti normát, miközben más gyereke már jóval előtte jár.
Vajon miért gondoljuk, hogy léteznek fiús és lányos játékok – és mi történik, ha leszámolunk ezekkel a sztereotípiákkal?
