Jobban emlékszünk a meglepő eseményekre, kimenetelekre és információkra. Memóriánkon kívül azonban másra is hatással vannak az előre nem látott történések.
Mire emlékszel babakorodból? Valószínűleg semmire. Mi sem. De ez miért lehet? Hiszen a babák képesek emlékezni, csak egészen máshogy, mint a felnőttek.
Te hogy bírnád, ha minden reggel, amikor felébredsz, ugyanaz a nap várna rád? A német származású Williammel pont ez történik. Egy elrontott fogászati kezelés következtében memóriája csupán egyetlen napig tárolja az emlékeket.
Arra, hogy mire emlékszünk másnap az előző napunkból, vagy éppen az elmúlt időszakunkból, nagy hatása van annak is, hogy hogyan alszunk.
Megdöbbentő, de a sokszor előhívott emlékek könnyebben fakulhatnak. A részletek elvesznek, a lényegi tartalom lesz az, amit sokáig magaddal hordozhatsz emlékeid között. Ez magyarázhatja a tanúk változó tanúvallomásait, amikor sok interjún kell elmondaniuk, mi történt.
Ha a falak beszélni tudnának, a vállalati üdülőkét érné meg igazán hallgatni. Állítólag.
Hol vannak már azok az idők, amikor a kedvenc sorozatunkat csak hetente egyszer adták a tévében, és mi sehol máshol nem férhettünk hozzá? Arra az estére kellett szabaddá tenni magunkat. Össze is gyűlt a család a nappaliban, mindenki kényelmesen elhelyezkedett a képernyő előtt, ami olyan vastag volt, hogy sokan csipketerítővel, vázával díszítették. Volt egy kis vita a hangerőről, távirányítóról, aztán jött egy óra felhőtlen szórakozás, ami persze mindig a legizgalmasabb ponton ért véget. De nem lehetett egy kattintással a következő epizódra ugrani. Volt ennek bármi értelme, előnye? Egy ausztrál vizsgálatból most kiderül.
Ugye, ismerős a jelenség: nagyon igyekszel egyik szobából a másikba, de amikor átérsz, csak toporogsz egy helyben, és fogalmad sincs, hogy mit keresel abban a szobában. Pedig érzed, hogy fontos volt, és valamit nagyon el akartál intézni. A tudósok is felfigyeltek a dologra, és már nevet is adtak a jelenségnek.
A televíziós híradókat hagyományosan a jól öltözött, szépen és tárgyilagosan beszélő bemondók és a szigorú tényközlésre szorítkozó stílus jellemzi, az utóbbi években azonban egyre nagyobb teret nyert a hírek szórakoztató, humoros formában történő prezentálása. Amerikai tudósok most azt bizonyították, a fiatalabb generációk tagjaiban könnyebben megragad a hírműsorok tartalma, ha viccesen van előadva.
Kevesek által ismert, de az emberiség 2–5 százalékát érintő kórkép az afantázia, vagyis a képekben gondolkodásra való képtelenség.
„A konkrétumokon meg szoktam lepődni, a trendeken nem” – válaszolja Spiró György, amikor aktuálpolitikai eseményekről kérdezem. A Kossuth- és József Attila-díjas írót inkább a múltat illetően érik meglepetések: amikor archívumokban kutakodik, és történészek cikkeit olvasgatja, csodálatos összefüggésekre bukkan. Mire jött rá legutóbb, amikor az idei Margó fesztiválon debütáló könyve, a Malaccal teljes éveink című esszékötet szövegein dolgozott? A szerzővel a ’60-as évekbeli Eötvös Kollégium pezsgő világáról beszélgettünk, amelynek gyakran elfeledett-elferdített története jelenünkről is sok mindent elmond.
Mobiltelefonnal a zsebünkben természetes, hogy megörökítjük élményeinket. Bár ez a technológia nem állt az előző generációk rendelkezésére, a 20. században egyre nagyobb teret nyert az „oral history” műfaja. Miről mesélnek az 1956-os forradalomról egyes szám első személyben fennmaradt beszámolók?
