Ezt okozhatja a gyerek agyában, ha magzatként koffein éri

Olvasási idő kb. 4 perc

Gyakran ellentmondásos véleményeket hallani arról, hogy a kismamáknak szabad-e a várandósság alatt koffeint fogyasztani, és ha igen, akkor naponta maximum mennyit. Sokan azt mondják, 200 mg-ot (egy csésze kávét) még nyugodtan lehet. A bizonytalanság részben abból fakad, hogy meglehetősen etikátlan volna a témában kísérleteket végezni. Nyilvánvalóan senkit nem lehet megkérni arra, hogy a gyereke veszélyeztetésével járuljon hozzá a tudomány fejlődéséhez. Szerencsére azért más lehetőségek is vannak, hogy információt nyerjünk a témáról, és újragondoljuk, mit érdemes tennünk.

Az Adolescent Brain Cognitive Development Study (röviden ABCD Study) a legnagyobb serdülőkori agyi kognitív fejlődést vizsgáló kutatás: jelenleg is 21 helyszínen zajlik az Egyesült Államokban. A közel 12 ezer 9-10 éves gyerek részvételével indult felmérés a biológiai és viselkedéses változások egészen fiatal felnőttkorig történő nyomon követését tűzte ki céljául. 

Ebből a mintából választották ki azokat a gyerekeket – szám szerint 9157-et –, akiknek el lehetett érni az édesanyját, hogy megkérdezhessék a várandósság alatti koffeinbevitelről. A kapott válaszokat a Rochesteri Egyetem Orvosi Központjának munkatársai vetették össze azokkal az MRI-felvételekkel, amelyek a gyerekek 9-10 éves korában készültek, hogy kiderítsék, okoz-e hosszú távú hatásokat az idegi fejlődésben, ha valaki már magzati korban találkozik a koffeinnel.

Az anyák és babák közel felét érintette

A 9157-ből 4135 édesanya számolt be arról, hogy legalább heti egyszer fogyasztott koffeint a várandósság ideje alatt. Ennek az utólagos, retrospektív adatfelvételnek az egyik hátránya, hogy a kutatók teljes egészében a megkérdezettek emlékezetére támaszkodnak, amely nem feltétlenül mentes a torzításoktól. Mindenesetre a terhesség alatti koffeinbevitellel kapcsolatos tanácsok sokáig inkább a koffein mérsékléséről, nem a teljes mellőzéséről szóltak. Azt persze régebb óta tudjuk, hogy a koffein a méhlepényen áthaladva a magzatvízen keresztül eljut a magzathoz, aki a megfelelő enzim hiányában egyáltalán nem képes lebontani azt, legalábbis az első három hónapban biztosan nem. A koffein hatásaként tapasztalt élénkség miatt pedig fennáll a koraszülés veszélye is.  

Amíg szoptatok, inkább maradok a koffeinmentesnél
Fotó: Willie B. Thomas / Getty Images Hungary

Nem volt meg a biológiai mechanizmus

Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy összefüggés lehet a magzati korban koffeinnek kitett gyerekek későbbi IQ-teszteken elért pontszáma, figyelmi nehézségei, hiperaktivitása vagy viselkedéses problémái között. Ugyanakkor nehezen volt kizárható, hogy ezek az eltérések esetleg más, például demográfiai (lakóhely, gazdasági helyzet, életkor, stb.) tényezőknek tudhatók-e be. „Ennek a vizsgálatnak az a jelentősége, hogy kaptunk egy biológiai útvonalat, ami bizony máshogy néz ki, amikor valakinek az édesanyja a terhesség alatt koffeint fogyaszt” – idézi a 2021 márciusában megjelent tanulmány első szerzőjét, Zachary Christensent a NeuroScience News

A fehérállomány mikrostruktúrájában okoz változást

A kutatók 27 főbb ún. száltraktust vizsgáltak az MRI-felvételeken. Ezek a fehérállománynak azok a pályái, amelyek kapcsolatokat képeznek az egyes agyi régiók között, segítik a motoros és érzékszervi jelek továbbítását a központi és perifériás idegrendszer között. Nagyon fontos biológiai útvonalak tehát, és úgy tűnik, ezeknek az idegrostoknak a fejlődésében okoz tartós változást a magzati korban elszenvedett koffein. Egészen pontosan 2 helyen: a nyakszirti rostköteg alsó-elülső részén (inferior fronto-occipito fasciculus) és a bal agyfélteke kortikospinális traktusában. Ez azért is jelentős felfedezés, mert a jövőbeli kutatások már célzottan fogják tudni vizsgálni ezeket a területeket, hogy még többet megtudjunk a működésükről, például arról, melyik trimeszterben reagálnak érzékenyebben a koffeinre.  

Nem nagy, de érzékelhető hatások

A kutatók olyan kérdőíveket, teszteket is górcső alá vettek, amelyek a gyerekek memóriáját, gondolkodási feladatokban nyújtott hatékonyságát, tünetképzési sajátosságaikat (például befelé vagy kifelé irányuló indulatok, szomatizáció), illetve az idegi fejlettségüket mérték. Azok a gyerekek, akik magzati korukban az anya visszaemlékezése alapján koffeinnek voltak kitéve, minden mutatóban némileg alacsonyabb értékeket értek el. Ezek kicsi hatások: nem okoznak borzalmas pszichiátriai állapotokat, de előfordulhat, hogy észrevehető szabályozási problémákat, viselkedéses zavarokat igen. Így a tudósok azt javasolják, ha egy mód van rá, egyáltalán ne fogyasszunk koffeint, amikor babát várunk. 

A teára is figyelj oda
Fotó: lunanaranja / Getty Images Hungary

Nem csak a kávéban van

Fontos odafigyelni arra, hogy bár a koffein hallatán először sokunknak a kávé jut az eszébe, más ételekben-italokban is akad belőle bőven. Érdemes kerülni a várandósság alatt az energiaitalokat, a fekete teát, az étcsokit, a kólát, a kávés cukrot, a megfázás elleni forróital-porokat és az edzés előtti fogyasztásra javasolt készítményeket. Legalábbis figyeljünk oda, miből mennyit viszünk be, konzultáljunk orvossal, dietetikussal, vigyázzunk magunkra és a picire. Hidd el, messze a kisebbik hiba az, ha túl óvatos vagy a koffeinnel. A kávézás öröméről szerencsére így sem kell lemondanod, hiszen ma már számos koffeinmentes márka is rendelkezésre áll, hogy meglegyen a szertartás.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Milanovich Domi
Milanovich Domi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Tüzet gyújtana a Holdon a NASA: ezért szükséges a veszélyes kísérlet

A NASA 2026 végén a Flammability of Materials on the Moon (FM2) küldetés keretében kontrollált körülmények közötti tűzgyújtást tervez a Hold felszínén, hogy az űri gravitáció lángokra gyakorolt hatását vizsgálja. A kísérlet célja, hogy megértsék, miként lehet hatékonyan oltani a tüzet az űrben, hogy növelhessék a jövőbeli űrbázisok biztonságát.

Életem

Ezért ugat állandóan a kutyád

A lépcsőházban zengő ugatás vagy a szomszédból órákon át átszűrődő csaholás sokaknak ismerős. Bár a hangadás a kutyák természetes kommunikációs repertoárjának a része, az állandó ugatás nemcsak a környezetet és a gazdit, hanem magát az állatot is megviseli. De vajon mi váltja ki, és hogyan vethetünk véget a zajongásnak?

Mindennapi

Így működik a mentelmi jog: két típusa is létezik

A mentelmi jog azért létezik, hogy a megválasztott képviselők külső nyomástól és megalapozatlan eljárásoktól mentesen, zavartalanul végezhessék munkájukat. Ez a védelem nem egy személyes kiváltság, hanem a választók képviseletének és a törvényhozás függetlenségének alapja. Összegyűjtöttük az ezzel kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat.

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.