A jó szülőséget márciusig kis túlzással abban mértük, ki mennyire tudja távol tartani a gyerekét a tabletektől, okostelefonoktól, számítógépes játékoktól. Most azonban fordult a kocka.
Egyes szülők valamiképpen megpróbálják fő produktumokun, a gyerekükön keresztül megvalósítani önmagukat. Ők azok, akik az iskolában minden ünnepségen és rendezvényen élszervezők, akik üvöltve szurkolnak a gyereküknek, csak hogy elsőként érhessen célba. Kamaszkorra azonban már a gyerek is kikéri magának, hogy helyette próbálunk megdolgozni a sikerért.
A tinédzserekkel sosem volt könnyű, most azonban különösen nehéz lehet. A járvány hatásai, a bizonytalanság, a homeschooling és az izoláció mind olyan tényező, amik hozzájárulnak a kamaszok stresszes helyzetéhez.
Erik Erikson pszichoszociális elmélete szerint az első két év során épül ki a szülő és a gyerek közötti ősbizalom. Az a fajta társas biztonságérzet, ami majdan meghatározza a gyerek későbbi kapcsolatainak minőségét is. A szülői válaszkészségünk pedig a saját ezzel kapcsolatos gyerekkori élményeinkről tanúskodhat.
Az ágyán heverészik egész nap, valami képernyőt nyomkod, és ha szóba hozod a tanulást, morogva küld el a fenébe. Ismerős? A legtöbb szülő átéli tinédzser gyermeke lusta időszakát, amikor úgy tűnik, egyszerűen semmivel sem lehet őt motiválni.
Már egy csecsemő is grimaszol alvás közben: forgatja a szemeit, mosolyra húzza a száját, rángatózik. Kívülről teljesen olyan, mintha álmodna. A tudomány jelenlegi állása szerint azonban úgy tudjuk, hogy az általános értelemben vett álmok majd csak iskoláskorra jelennek meg. A kérdés tehát: miért tűnik mégis úgy, mintha álmodnának?
A gyerekek dac- és hisztikorszaka sajnos nem kikerülhető, hiszen a fejlődés szempontjából fontos állomás. A kialakulásának hátterében álló 3 fő ok megismerésével és azoknak az adott helyzetben való felismerésével viszont sokat könnyíthetünk a gyerekünk és a magunk idegi leterheltségén is.
Minden szülő álma, hogy a gyereke kiemelkedően tehetséges legyen valamiben, s így hozzon a szülői házra büszkeséget, örömet. Ugyanakkor a folyamatos elvárás káros lehet egy átlagosnak tartott gyerek számára, aki valami olyanban szeretne kiteljesedni, amit a szülők nem értékelnek nagyra.
A születést követő első két hónap során a csecsemők látása még igencsak fejletlen. Sem az arcokat nem látják tisztán, sem a színeket. Egyvalamit viszont mégis meglehetősen feltűnőnek és érdekfeszítőnek tartanak.
Meglepően sokan vélik úgy, hogy a mai gyerekeket elkényeztetjük. Nincs háború, sem éhezés, sem gyerekmunka (legalábbis hazánkban), nem kell segíteniük a tanyán, válogathatnak a ruhák között, nem szabad verni, szidni őket, és még a tanárnak is visszaszólhatnak. Sok felnőtt azonban csak addig fél, hogy kis önimádót nevel, amíg meg nem ismerkedik az önértékelés és a narcizmus közti nagyon lényeges különbséggel.
Jó-e az, ha a Mikulás hozza az ajándékot, vagy jobbat teszünk, ha az első pillanattól fogva őszinték vagyunk a gyerekhez? Erről kérdeztük pszichológus szakértőinket.
A gyerekneveléshez mindenki ért, legalábbis mindenkinek határozott elképzelése van arról, hogyan is kellene csinálni. Mindeközben a gyerekneveléssel kapcsolatos kihívások alig változtak: ha a környezet más is, a gyerekek körül mai is ugyanannyi a teendő és az aggódnivaló. Örök kérdés, hogy mivel etessük, hogyan gondozzuk és hogyan neveljük őket.
A kötődés is egy folyamaton, fejlődésen keresztül alakul ki. Dr. Máté Gábor és munkatársa 6 kötődési formát különböztet meg, amelyek sorban alakulnak ki, és válnak egyre összetettebbé. Ezt a természetes fejlődést a gyerek lelki érése is meghatározhatja, befolyásolhatja, éppen ezért érdemes figyelemmel kísérni a megnyilvánulások esetleges változását.
A gyerekeknek elsősorban nem a valódi életben kell megbarátkozniuk a félelmet keltő tárggyal, személlyel vagy helyzettel, hiszen az túlzottan rémisztő és kockázatos lenne a számukra, hanem egy másik, fantáziával kevert világban. Szerepekbe bújnak, külön jogokkal, képességekkel ruházzák fel magukat, és irányítják a cselekményt, hogy a félelem lekicsinyüljön számukra, és így legyőzhetővé váljon.
A nagyszülőknek nagy és fontos szerepük van az unokák életében, amit a legtöbben szeretnénk is érvényesíteni. De mit lehet tenni, ha a mi elveinket és kéréseinket kritizálva és azokat minden esetben felülbírálva felügyelnek a gyerekeinkre, amivel akár egészségügyi károkat vagy lelki sérülést is okozhatnak nekik? A határokat nekünk kell meghúznunk.
A mai rohanó világunkban, ahol a gyerekeket folyamatos, intenzív ingerek érik, nagy segítséget nyújthat egy olyan technika, amivel védekezni tudnak ellenük. Kutatások szerint a mindfulnessalapú gyakorlatok hatására javulhat a koncentrációs készség, a magatartás-szabályozás, valamint csökkenhet az azonnali érzelmi reakciók előfordulása.
Az alvajárás sokkal gyakoribb jelenség gyerekkorban, mint felnőttkorban, ezért a kutatók is más kiváltó okot vélnek a jelenség hátterében. Míg a felnőtteknél rendszerint a túlzott stressz, inszomnia, esetleg depresszió következtében alakulhat ki a leggyakrabban, addig a gyerekeknél a még nem teljesen fejlett agyi működést vélik felelősnek.
A mai ember célja a folytonos könnyedség, vidámság és élvezet. Ódzkodunk a szomorúságtól, a gyásztól, a félelemtől és bizonyos mértékig a haragtól is, mintha ezek az érzések haszontalanok vagy mindenképp károsak lennének a személyiségünkre. Itt pedig nagyot tévedünk.
Veszteségérzése a gyerekeknek is van, éppen ezért gyászolnak is, egyszerűen csak másképp, mint a felnőttek. Ahhoz, hogy kellő támogatást tudjunk nekik nyújtani, fontos tisztáznunk pár tévhitet.
A gyerekek számára kezdetben természetes a halál. Félelmüket inkább a mi félelmünk és a témával kapcsolatos titokzatosságunk generálja. Pedig a halál az életünk része, és hogy megmaradjon természetessége, muszáj, hogy nyitottan és őszintén beszéljünk róla.
Mind szeretnénk, ha időben és minél zökkenőmentesebben, erőltetés nélkül menne végbe a gyerek szobatisztává válása. A külső és belső elvárások azonban könnyen elbizonytalaníthatnak minket abban, hogy jó úton haladunk-e. Ezért hoztunk nektek pár tippet a felkészülésre.
A gyerekeknek a játék, a rajz és a mese segít feldolgozni az őket érő külső és belső ingereket, eseményeket, változásokat. A feldolgozás hatékonyságát pedig nagyban befolyásolhatja, hogy szülőként mekkora szabadságot adunk nekik ebben.
A mai fiatalok már nagyon hamar felkerülnek az online közösségi oldalakra, a kisgyerekek pedig kellő magabiztossággal kezelik a videómegosztó platformokat. Egy olyan világba engedünk számukra belépést, amit mi sem ismerünk valójában, és éppen ezért kontrollálni sem tudjuk az ő védelmük érdekében.
A gyerekek viselkedése sokat elárul a környezetükkel való kapcsolatukról, ám sokszor paradox módon. Az irányunkba kimutatott feszültségek például nem mindig ellenünk szólnak – sőt, sokszor éppen az általunk megadott biztonságot tükrözik.
A kamaszkor tele van érzelmi, értelmi és szociális megpróbáltatásokkal, amihez szükséges némi stabilitás. Szülőként ebben az időszakban már nem tölthetünk be nagy szerepet, de a korábbi években megalapozhatjuk a segítséget, ami a gyerekeinknek a megküzdéshez kell. A pozitív énképük megalkotása, ami védheti őket, rajtunk is múlik.
