Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Saját gyereke sosem született, mégis minden gyerek anyjaként emlegeti Brunszvik Terézt. Munkásságát már életében Széchenyiéhez hasonlították, magas rangja és vagyona ellenére fáradhatatlanul dolgozott egész életében. Élete tele van effajta ellentmondásokkal: bár német származású volt, szívvel-lélekkel támogatta a magyar szabadságharcot. No de ne szaladjunk ennyire előre…
Teréz Seeberg Anna bárónő és Brunszvik Antal gróf lányaként jött a világra 1775-ben egy hazánkban letelepült német család sarjaként. Teljes neve gróf Korompai Brunszvik Teréz Jozefa Anna Johanna Alojzia volt. Hogy a martonvásári székhelyű família mennyire forgott magas körökben, arról a kis Teréz keresztanyja árulkodik leginkább: maga Mária Terézia vállalta a feladatot. A kislány Jozefina nevű húgával együtt az akkor lányoknak elérhető legmagasabb színvonalú oktatást kapta: először egy sor nevelőnő, majd bécsi lánynevelő intézet következett. Teréz fiatal lányként nagy érdeklődést mutatott a különféle iskolák iránt, már ekkor érlelődött benne a lányok, nők taníttatásának újító ötlete.
Korán özvegységre jutott édesanyjával sokat utazott, élt Bécsben, Magyarországon – bár a nyelvet csupán írásban ismerte –, Oroszországban és Svájcban is. Ez utóbbi ország volt az, ahol Teréz elköteleződött a gyerekek oktatásának ügye mellett. Okkal nem ment férjhez: egész életét hazájának és az oktatásnak akarta szentelni. Nagy hatással volt rá a svájci pedagógus, a neveléstörténet egyik legnagyobb alakja, Pestalozzi. Ekkoriban az óvoda mint intézmény az egész monarchiában nem létezett, Brunszvik Teréz munkásságának köszönhetően nyílt meg az első 1828. június 1-jén. Budapesten, a mai Mikó utca és Attila út sarkán, Teréz édesanyjának budai házában kapott helyet, hivatalosan kisdedóvónak vagy Angyalkertnek nevezték. Óvónőkről azonban szó sem lehetett, az első óvó-nevelőt Kern Máténak hívták.
Az egész Habsburg Monarchia első óvodáját Budapesten nyitották meg
Teréz azonban nem állt meg itt. Még több óvodát tervezett megnyitni, emellett pedig testvére gyerekeit tanította, sőt mindenben újítónak tekinthetjük: ő volt az, aki felállította az első igazi karácsonyfát Magyarországon. 1828-ban megszervezte a krisztinavárosi ipariskolát. Egy évre rá az Úri utcában, aztán Pesten, Besztercebányán, Pozsonyban, Nagyszombaton, illetve egy sor németországi városban is óvodákat nyitott. Arra is volt gondja, hogy az óvodából kikerülő lányok további oktatást kaphassanak: ott megtanultak számolni, írni, olvasni, így egyenes út vezetett a felsőbb oktatásba. S hogy milyen volt a magyar fogadtatás? Vegyes. A politikusok zöme nagyra tartotta, ám volt egy nagy problémájuk: Brunszvik óvodáiban német nyelven folyt az oktatás.
Kossuth és Wesselényi szállt vitába vele
Érthető módon szúrta ez a szemét a magyar nyelvű oktatás mellett kardoskodó Kossuth Lajosnak és Wesselényi Miklósnak, ezért nagyon komoly vitába szálltak a grófnővel. Apropó, grófnő: Teréz nem kedvelte, ha így szólították, naplójában így írt erről: „Nem szeretem, ha grófnőnek neveznek, mivel ennek előnyeit nem akarom élvezni, engem tehát nyugtalanít, ha hallom, hogy így hívnak. Csupán ember, a szó legszebb értelmében, az akarok lenni.”
No de vissza a vitához: olyannyira nem sikerült közelíteniük egymáshoz, hogy az óvodák működtetésére létrehozott Brunszvik-egyesületet feloszlatták, és ettől kezdve azok felügyeletét a Jótékony Nőegylet gyakorolta. Tovább folytatták az óvodák alapítását, képezték a pedagógusokat, de ragaszkodtak a magyar nyelvhez . Teréz pedig egy időre külföldön hozta létre az óvodákat.
Akkor oktassuk a nőket!
Nem lehetett megállítani. Folyamatosan dolgozott a gyerekek, később a fiatal lányok oktatásának ügyén. Nem csak a magas rangú, vagyonos gyerekén, mindenkién: „Minden ember egyformán nagy lehet a maga hatáskörében. Amennyiben a kötelességérzet vezeti, úgy a parasztember, a kocsis, a konyhalány és mindenki, aki a hivatását teljesen betölti, olyan tiszteletreméltó, mint a király, aki trónján teljesíti kötelességét.” Teleki Blankával karöltve megalapították az első magyar nőnevelő intézetet.
Teréz maga is tudta, mennyire fontos a sokrétű oktatás, maga is örömét lelte a zongorázásban, a Beethovennel folytatott levelezésben, a festésben, költészetben, szavalásban, éneklésben. Megmutatta, hogy egy nő élete messze túlmutat azon, kihez megy férjhez és hány gyereket szül. Neki soha nem született gyereke, mégis hatással volt több ezer kisdedre, akiknek óvodákat, iskolákat alapított. Munkássága előtt nulla, halálakor nyolcvan óvoda állt a családok rendelkezésére. Naplójában úgy fogalmazott, hogy nő „sohasem érezheti magát az anyaságból kirekesztettnek, csak ki kell nyitnia ajtaját és szívét, s mindkettő gyorsan zsúfolásig meg fog telni rászorulókkal”.
Bár német származását letagadni sem tudta volna, és nagy valószínűséggel a Kossuthékkal folytatott vitákat sem feledte, Brunszvik Teréz a magyarok oldalára állt a szabadságharcban. Kitörésétől fogva magyarnak vallotta magát, minden erejével segítette honfitársait, olyannyira, hogy saját német unokatestvérei ellen fordult. Épp ezért a vesztes csata után őt magát is kihallgatták és meggyanúsították, de el nem ítélték. Ezután Teréz életét az óvodák nyitásának és a lányok oktatásának szentelte, míg 1861-ben el nem hunyt Vácdukán. Nevét azóta is számtalan óvoda viseli, naplófeljegyzései könyvben olvashatók, az I. kerületben pedig mellszobrot is állítottak neki. A gyönyörű, martonvásári Brunszvik-kastély, óvodai program és a kiemelkedő óvodapedagógusoknak adható Brunszvik Teréz-díj őrzik még emlékét.
