Szülőség

Szülőség cikkek

Így is cserélnél velük? Sztárok, akiknek rosszabb gyerekkoruk volt, mint amit el tudsz képzelni

Híresek és gazdagok lettek, tömegek rajongtak – és rajonganak most is – értük. Abban értek el sikereket, amiben tehetségesek voltak, kellő alapossággal irigyeljük is őket emiatt, nézegetjük az álomházaikat, a vörös szőnyeges ruháikat. Egy helyre nem látunk be igazán. Arra a sötét, rémisztő helyre, amit a tragikus gyerekkoruk jelentett nekik. Így is az ő életükről álmodozol?

Attól még nem lesz meleg a kisfiad, hogy babázik

Mint ahogy korábban a Dívány is hírül adta, idén október óta Kaliforniában a nagyáruházaknak már nemi megkülönböztetés nélkül kell árusítaniuk a gyerekeknek szánt termékeik nagy részét. Mégis: ha gyerekjátékokról van szó, a boltok még mindig előszeretettel használják a „játékok fiúknak” és „játékok lányoknak” címkéket.

„Minek fizesd a tandíjat, ha egy hónap alatt megtanulhatsz mindent a netről?"

„Manapság trendi azt állítani, hogy a hagyományos oktatási modell megtört, hogy működésképtelen, pedig nem így van. Ezzel a nagyszerűen felépített rendszerrel csak az a gond, hogy mára értelmét vesztette, mivel egyszerűen nincs rá szükségünk” – vallja Sugata Mitra világhírű angol-indiai oktatáskutató, a Newcastle-i Egyetem professzora, aki a Budapest School meghívására érkezett Magyarországra. A TED-díjas oktatási szakértővel egy sajtóreggeli alkalmával beszélgettünk az önvezérelt tanulásról – vagyis arról, hogy a gyerekek bármit képesek önállóan, irányítás nélkül megtanulni –, missziókról, víziókról és az úgynevezett Felhő Suli működéséről.

A nőgyógyászat atyjának sötét múltja

A modern nőgyógyászat atyjának tartott James Marion Sims úttörő jelentőségű munkásságával, több életmentő sebészeti eljárás kidolgozásával írta be magát az orvostudomány történetébe. Személye ugyanakkor rendkívül ellentmondásos, és máig nem csituló viták tárgya, mivel a neves alabamai orvos erkölcsileg elfogadhatatlan módszerekkel, rabszolganőkön kísérletezve fejlesztette ki sebészi technikáit.

Miért mondja a gyerek, hogy nem szeret?

A szeretlek az egyik legszebb szó a világon, s ki mástól szeretnénk ezt minél gyakrabban hallani, mint a gyerekünktől? Ám ő nem mindig partner ebben, sőt. Mit kezdjünk azzal, amikor azt vágja a fejünkhöz, hogy nem szeret?