8 éve voltak barátnők, amikor kiderült, hogy valójában testvérek

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Julia Tinetti és Cassandra Madison 2013-ban ismerkedtek meg egy munkahelyi ügy kapcsán. Olyan gyorsan összebarátkoztak, hogy azzal viccelődtek, testvérek. Amire persze nem volt lehetőség, hiszen más és más családokból származtak. Vagy mégsem?

Ahogy egyre inkább megismerték egymást, a két lány szoros barátságot kötött. Már nyolc éve voltak egymás legfőbb támaszai, amikor egy elírás miatt elkezdtek nyomozni eredeti családjuk iránt. Mindkét lányt a Dominikai Köztársaságból fogadták örökbe, ez egy közös pont volt életükben. Emellett kiderült, hogy nevelőcsaládjaik 20 percnyi távolságra éltek egymástól Connecticutban. Még ekkor sem kezdtek gyanakodni, de azért a biztonság kedvéért mindketten kértek egy DNS-tesztet. 

Utólag már könnyű lenne azt mondani, hogy a két lány gyanakodhatott volna a vérségi kapcsolatra. Ám kinek jutott volna eszébe? Igaz, hogy mindketten feltűnő személyiségek és szeretik a tetoválást, és kinézetük is kevéssé tér el a másikétól. Ám amikor először összehasonlították a születési anyakönyvi kivonataikat, azok különböző születési helyeket és biológiai családokat mutattak. Egyértelműnek látszott, hogy a sok hasonlóság ellenére a két lányt egyszerűen a véletlen sorolta Connecticutba.

Összecserélt adatok

Talán sosem derült volna ki az igazság, ha Julia Tinettinek nem lett volna egy szintén a Dominikai Köztársaságból örökbe fogadott barátja. Ez a barát aktívan kutatott biológiai szülei és származása után, eközben pedig kiderült, hogy papírjaival valami nem stimmel. Mivel Juliával ugyanazon a napon születtek, ezért arra gyanakodtak, hogy a hatóságok annak idején összecserélhették az anyakönyvi kivonataikat. És lám, amint Julia ennek a barátjának a papírjait tartotta a kezében, kiderült, hogy biológiai családja megegyezik Madisonéval. 

Elveszett és megtalált család

Madison eddigre már megtalálta biológiai családját a Dominikai Köztársaságban. Felvette a kapcsolatot az apjával, és megtudta, hogy édesanyja négy évvel korábban meghalt. Találkozott bátyjával és hat fiatalabb testvérével is. Így amikor meglátta a barátja örökbefogadási információit, felhívta a biológiai apját, hogy megkérdezze, adott-e örökbe rajta kívül másik gyereket. Az apa bevallotta, hogy igen, körülbelül egy évvel Madison elhelyezése után egy másik kislányát is az állam gondjaira bízta. Ekkor már csak egy DNS-tesztre volt szükség, ami egyértelműen bebizonyította, hogy a két barátnő nővér és húga. 

Megtanultak hallgatni a megérzéseikre

Ez végképp megerősítette kapcsolatukat. Madison ráadásul segített testvérének megismerkedni biológiai apjával és a többi testvérrel. Tavasszal a két lány azt tervezi, elutaznak szülőföldjükre, hogy apjuk oly sok év után először viszontlássa mindkét lányát. Addig pedig megpróbálják feldolgozni, hogy az életük fenekestül felfordult. Hiába örömteli a hír, alaposan megviseli mindkettejüket, hogy újra kell gondolniuk az identitásukat. A megérzéseikre is jobban ügyelnek ezentúl. 

Testvérek, akik 17 év után találtak egymásra

Hasonló a története Ashley Thomasnak és Latoya Wimberlynek is. A két lány először 2004-ben találkozott még tinédzserként egy születésnapi bulin Philadelphiában. Azonnal megtalálták a közös hangot, legjobb barátnők lettek, és csak 17 év után derült ki, hogy a sok hasonlóságnak genetikai okai vannak. Gyerekként ugyanolyan hézagok voltak az elülső fogaik között, magas arccsontjuk és arcszínük, még lábméretük is megegyezik. A zenétől a divatig sok közös érdeklődési körük volt, és egy alkalommal testvérekkel randevúztak.

Így állt össze a teljes kép

Az igazságra akkor derült fény, amikor a 29 éves Latoya Wimberly partit rendezett, hogy megünnepelje eljegyzését. Ashley Thomas megosztott pár fényképet a Facebookon a buliról, és némelyik fotón Latoya apja, Kenneth Wimberly is szerepelt. Miközben a fényképeket nézegette az interneten, Ashley édesanyjának egyik barátja meglátta Kennethet, és rájött, hogy ismeri őt. Nagyon hamar kiderült, hogy Kenneth és a legjobb barátnő, Ashley anyja egykor egy párt alkottak. A két barátnő azonnal DNS-tesztet csináltatott, ami egyértelműen kimutatta, hogy féltestvérek. Mindannyiuknak meg kell még szokni ezt az új helyzetet. Wimberly úgy nyilatkozott, örül, hogy testvéri kapcsolatuk hivatalossá vált, de bűntudatot is érez, amiért Kenneth jobban részt vett apaként az ő az életében, mint Ashley-ében.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Gyermekvállalás 35 év felett: ennyi sikertelen próbálkozás után javasolt a kivizsgálás

A gyermekvállalás tervezésekor sok pár szembesül azzal, hogy a fogantatás nem történik meg az első néhány hónapban, ami komoly aggodalmakhoz vezethet. Szakértők szerint ez bizonyos ideig teljesen normális, ám a kivizsgálás ideális időpontját döntően a nő életkora határozza meg. Miközben 35 éves kor alatt egy év sikertelenség után érdemes lépni, 35 év felett a petesejtek minőségének romlása miatt már hat hónap után javasolt orvoshoz fordulni. Milyen rejtett betegségek írják felül az időkorlátokat, és miért elengedhetetlen, hogy a férfiak is részt vegyenek a folyamatban?

Szülőség

Felháborító szabályt hozott a fapados légi társaság – vizsgálat indult ellene

A Ryanair azon gyakorlatát vizsgálja a brit versenyhatóság, hogy ha a gyerekek mellé szeretnének ülni a szülők a repülőn, azért helyjegy árat kell fizetni. A légitársaság szerint azonban a szülők egyszerű felnőttként fizetik a különdíjat, miközben díjmenetesen legfeljebb négy gyermek számára foglalhatnak helyet maguk mellett.

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?