Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Csak akkor tudsz takarítani a gyerek szobájában, ha ő nincs otthon? Az utolsó gyűrött falevélhez is úgy ragaszkodik, mintha az élete múlna rajta? Nem vagytok egyedül!
Ha odamennék a most 11 éves lányomhoz, és megkérdezném tőle, emlékszik-e a három és fél éves korában nekem készített névnapi rajzomra, amin egy háromfogú cica szerepel, elég bután nézne rám. Azt felelné: ugyan anya, nem tarthatom fejben az összes rajzomat, már nem is emlékszem, mit szerettem három és fél éves koromban! Ám ha ezt a rajzot történetesen az orra előtt próbálnám meg a kukába helyezni, tekintve hogy kétszázhat darab ugyanilyen van a fiókban, felháborodottan tiltakozna. Azzal vádolna meg, hogy nem szeretem őt, nem tartom fontosnak, amit nekem rajzolt, biztos nem tetszik, és számonkérné rajtam a másik kétszázöt ugyanilyen művet. Még a fiókot is meg kéne mutatnom. Kidobni azonban akkor sem lehetne a szívet tépő emléket.
Nincs ebben semmi meglepő. A gyerekek kicsi koruktól szeretnek gyűjtögetni, megőrizni egy sor olyan tárgyat, emléket, ami nekünk már semmit sem jelent. A százötvenedik gesztenyét is haza kell vinni, minden csigaházat külön fiókban tartani, de jöhetnek botok, madártollak, kövek, csontok, levelek, tulajdonképpen bármi a természetből. Ez egyrészt kiváló játék, a világ megismerésének, feldolgozásának része. Másrészt Niroshika DeSilva gyermekpszichológus szerint a gyűjtögetés belénk kódolva öröklődik. A túlélésünkhöz szükségünk volt rá, hogy megtanuljunk keresgélni és felhalmozni, a kicsik talán ezt gyakorolják ösztönösen, ezért érzik tőle biztonságban magukat. S ezért reagálnak olyan hevesen, ha bele akarunk piszkálni az egész lakást ellepő gyűjteményükbe.
Mi a haszna a gyűjtögetésnek?
Ne tegyünk úgy, mintha nekünk ne lennének gyerekkori emlékeink takarékbélyegekről, levélpapírokról, szalvétákról, matchboxokról vagy épp Barbie babákból. Gyűjtögetni mindenki szeret egy bizonyos szinten, ez pedig jó hatással is lehet, megtanít arra, hogy időbe telik, mire egy teljes kollekciót megszerzünk. Türelmesnek kell lennünk és összepontosítani az energiáinkat. Spórolni a zsebpénzünkkel és a szülinapi kívánságainkkal. Megtanultuk, mekkora értéket jelent egy kupac játék, ha az számunkra valamiért fontos. Elmélyedtünk a részletekben, megtanultuk az adott tárgyak történelmét, jövőjét. Aki madártollakat gyűjtött, az kiképezte magát biológiából, aki autókat, az rallyversenyzőket megszégyenítő módon darálta a hengerűrtalmakat. Csereberélni és üzleteket kötni is megtanultunk, ezek pedig csupa hasznos képességek. Mostanra a gyűjtőszenvedély nem változott, csupán a tárgyak lettek mások. Bevásárlóközpontokban kapható plüssfigurák, matricák, kütyük egészítik ki a lehetőségek tárházát.
Mikor érdemes szakértőhöz fordulni?
Attól, hogy a gyerek szeret gyűjteni dolgokat, még nem beteg. Aggodalomra és szakértő kivizsgálásra akkor van okunk, ha a szenvedélye már akadályozza vagy jelentősen befolyásolja a mindennapi életét, a tanulását, a kortárs közösségekhez való kapcsolódását. Ha a gyűjtögetés már elszigetelődéssel jár, a szoba vagy akár a lakás már nagyon zsúfolt, érdemes ellátogatni egy gyermekpszichológushoz. A kezeletlen gyűjtögetés ugyanis idővel egyre nagyobb szorongást kelt a gyerekben, ráadásul a felfordulás az egész család életét ellehetetleníti. A nem kezelt, felnőtt kóros gyűjtögetők idővel bezárkóznak saját lakásukba, és szinte ki sem mozdulnak onnan. Egyre jobban leépülnek mind fizikailag, mind lelkileg. Érdemes hát még időben megtalálni a probléma gyökerét, ami a legtöbb esetben a döntéshozataltól való szorongás. A gyerek nem tudja eldönteni, mit tegyen az adott tárggyal, ezért inkább elteszi és megtartja, abból nem lehet baj. Idővel pedig érzelmi köteléket épít ki minden kacattal szemben. Ha rendet szeretnénk tenni, arra rosszul, hisztivel, pánikkal, dührohammal reagálhat – ez is egy jele annak, hogy ideje szakértőt, terápiát keresnünk. Megoldást pedig szinte mindenre lehet találni, a kapcsolatok rendezése, a szorongás csökkentése, a tévhitek feloszlatása révén a kis gyűjtögetők szép lassan, fokozatosan megszabadulhatnak azoktól a tárgyaktól, amelyek valóban feleslegesek, és egy minden szempontból egészségesebb életet élhetnek.
