Ez hiányzik ma igazán a szülő-gyerek kapcsolatokból, de van segítség

Olvasási idő kb. 4 perc

Történetek, amelyek gyógyítanak: régóta ismert a tény, miszerint a mesékre szükségünk van azért, hogy megértsük a világot, saját érzéseinket, azokat a helyzeteket, melyeket belülről megélni nehéz – főként akkor, amikor először szembesül velük valaki. A mesék világa ugyanakkor sok segítséget ad a gyerekeknek a mindennapokhoz.

Mit tehetsz, ha kilógsz a sorból, de nem akarod megtagadni önmagad? Mit jelent a barátság egy kisgyermek számára? Ilyen és ehhez hasonló történeteken keresztül fejleszti és segíti a gyerekeket egy vadonatúj segítő mesékkel teli könyv, a Mangui, mely Szimonidesz Hajni illusztrációival válik igazán gyönyörűvé.

Floidl Andrea gyógypedagógusként és meseterapeutaként írta meg a kötet kis történeteit, melyek terápiás környezetben születtek meg.

Eleinte rövid történeteket olvastam a gyerekeknek, akkor amikor a mozgásterápiás folyamatban már befejeztünk egy részt, ott meséltem. Tíz évvel ezelőtt találkoztam dr. Boldizsár Ildikó mesekutató-meseterapeutával, akinél elvégeztem a másfél éves meseterapeuta képzést. 

Ott olyan mély érzékelési szintekkel találkoztam, ami elővarázsolta belőlem a történetalkotási képességemet.

Ezután már csak élő szóban meséltem a mozgásterápiás óráimon, aminek igen erős hatása volt a gyerekek körében. Ezek a kis történetek pár percet vettek igénybe, de tökéletesen tudtam használni őket a fejlesztésben. Erős szükségét éreztem a szókincs, az emlékezet, a figyelem, beszédészlelés, beszédértés megfigyelésére, az érzelmek kifejezésére. A kis történetek sikere a korosztályhoz szóló, épp aktuális problémáik, bajaik, nehézségeik megfogalmazásában rejlett” – mondta el a szerző a Díványnak.

A meséken keresztül történő kapcsolódás a mindennapok megélésében is segítséget nyújt a családoknak
Fotó: Catherine Falls Commercial / Getty Images Hungary

A figyelem fejlesztésére is alkalmas a mese

Csúfolódás, alacsony önbizalom, és még sokféle probléma került szóba a terápiák előtti beszélgetésekben a gyerekeknél – amikor egy idő a gyerekek újra meg újra kérték a kis történeteket, Andrea lejegyezte azokat, így már egy következő kötetnyi meséje is készen van.

A mesék által fejlődik a képzelet, a fantázia; olyan állapot jön létre, amelyben a jobb és baloldali féltekei munka egyensúlyban van.

Idézőjel ikon

Ez az állapot a fókuszált figyelem, ahol a képzelet, a fantázia és a realitás munkája hosszan tartó, intenzív figyelmet kreál.

A mesékben rejlő kódolt, komplex tudásanyagban a mesehősök által közvetített megoldások, megküzdési stratégiák példává válhatnak a hallgatóság számára” – fogalmaz Floidl Andrea, aki szerint a terápiás mese nem létezik, viszont azok a történetek maradnak fenn, amelyeket a közösségek igaznak, általános érvényűnek tartottak. Nem véletlen, hogy a gyerekeknek csak a XIX. század vége óta mesélnek, ezelőtt a felnőttekhez szóltak ezek a történetek.

A szülő számára kapcsolódási lehetőség a mese

A gyógypedagógus-meseterapeuta mindennapi gyakorlatában úgy látja, nagy szükség van arra, hogy a szülők mesében is tudjanak kapcsolódni gyerekeikkel. Ehhez extra segítséget adnak az egyes mesék közt olvasható, igazán egyedi kérdések, melyek arra keresik a választ, hogy a gyerekek hogyan reagálnának egy különleges élethelyzetre.

Nap mint nap azt látom, hogy a mai szülő-gyerek kapcsolat mást jelent, sok szülő el van veszve időben, térben.

Sietnek, túl sok helyre járnak, nincs elmélyült idő, illetve a kütyük világa kiszorítja az igazán fontos és szükséges ingereket a kapcsolatukból.

Ölelés, összebújás, meghittség, beszélgetés kötetlenül: talán meg tudnak nyitni egy új dimenziót a könyvben megtalálható mit szólnál, ha…. részek” – mondta el Floidl Andrea a Díványnak.

Ezek a részek az érzelmek megnyitására, a fantáziaröptetésre, a közös, önfeledt szülő-gyerek kapcsolat elmélyítésére születtek, ahol nincs rossz válasz, csak a fantázia, ami által jobbnál jobb , vidámabbnál vidámabb helyzeteket szül.

Tudom, sok szülő fáradt, nincs este már ehhez sem kedve, sem energiája, mégis szívből javaslom, hogy próbálják ki, mert igazán hatékony útja az egymásra hangolódásnak, ráadásul következő nap folytatni is lehet ezt. Lesz saját módszerük, ami csak az övék, hiszen amikor a gyermek meghallja a szülő fantáziadús válaszát, ahhoz ő is tud kapcsolódni, és ez így folytatódik tovább és tovább…” - mondja.

Az a legjobb, ha nem készen kapott képek társulnak a mesékhez, hanem olyanok, melyek a fantáziánkban születnek
Fotó: Natalia Lebedinskaia / Getty Images Hungary

A gyógypedagógus a következő tippeket adja ahhoz, hogy minőségileg kapcsolódni tudjunk gyermekünkhöz:

  • már várandósan vagy csecsemőkkel is dúdoljunk, énekeljünk, mondókázzunk
  • pár hónapos kortól a lapozgató könyveket bátran használjuk, szavakkal kövessük képeket,
  • másfél éves kortól indulhatnak az „ énmesék”: egyes szám harmadik személyben mesélhetjük el gyermekünknek saját napját
  • aztán a rövid állatos történetek jöhetnek 2-3 éves kor körül
  • 6 éves kor körül a varázsmesék, a királylányos, sárkányos, lovagos történetek ideje jött el.

A lehető legjobb az lenne, ha fejből, képek nézegetése nélkül, a saját belső képeiket előhívva hallgatnának mesét a gyerekek. Ezért is jobb a mese, még felolvasva is, mint a digitális eszközök által a gyereknek készen adott képi világ, ahol nem kell gondolkodni. 

Floidl Andrea arra is emlékeztet, hogy a szülőnek magának is meg kell tanulnia háttérbe szorítania a digitális eszközöket.

Bármilyen életkorban segítség a mese

A meseterapeuta arra is felhívja a figyelmünket, hogy a mesékből minden korosztály hazavisz valamit: nem kell aggódnunk azon, mennyit fognak fel belőle.

Pont az a szép a mesehallgatásban, hogy mindenki annyit tesz magáévá belőle, amennyit megért. Nincs mindenki számára egységes tanulság. Ám van az egyik ember számára ebből, a másiknak abból a szimbolikus tartalomból több, ami a javára fordítható. Épp ezért úgy érzem, akkor van szükség a mesék átbeszélésére, ha erre a gyermek igényt tart, ha kérdése merül fel, ha zavarja, érdekli valami az adott mesével kapcsolatban. Esetleg a mi tetszett, mi nem tetszett kérdést fel lehet tenni, de úgy gondolom, a mesék dolgoznak, érnek bennünk, és ha kérdése van fel is teszi a gyerek” – fogalmazott. Egy egészségesen működő családban nem gondolja, hogy a napi élet eseményeire kellene mesékkel reflektálni:

Idézőjel ikon

a célirányzott mesére akkor van szükség, ha feldolgozatlan, mély történések mozgatják a családot és benne a gyermeket.

Nemrég jelent a Kapu Tiborról szóló mesekönyv, melyről a Díványon is olvashatsz!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.