Ezért nem hűséges munkavállaló egy Z generációs fiatal

Olvasási idő kb. 3 perc

Az életre szóló lojalitás ideje, úgy tűnik, lejár a munkaerőpiacon: a Z generációs fiatalok legalábbis már nem akarják magukat hosszasan lekötni ugyanazon a munkahelyen.

Átfogó kutatás készült a Z generációs fiatalok munkavállalói viselkedéséről: a Quantum Digitális Diákszövetkezet, a Diverzum, a SteiGen és a PwC Magyarország együttműködésében megvalósított kutatását bemutató sajtótájékoztatón meglepő tényekre is fény derült.

Az 1995-2009 (vagy más megközelítésben 2012) között született fiatalok a Z generáció tagjai: a kamaszkoruk utolsó éveit élő fiataloktól egészen a harmincadik életévüket betöltöttekig terjed ez a színes korosztály. 

Ők már digitális mindennapokba születtek, de értékválasztásaikban meglepetéseket is hoznak

– és egészen mást várnak el a munkától, mint egy X vagy egy Y generációs ember, azaz szüleik generációja.

A fiatalok mást várnak már a munka világában
Fotó: Thomas Barwick / Getty Images Hungary

Így gondolkodnak a munkáról a fiatalok

A kutatásból három fontos elemet emelhetünk ki:

  • a Z generáció tagjainak 51 százaléka gondolja úgy, hogy több cégen át vezet majd karrierútja
  • 61 százalék olyan munkahelyet keres, amely stabil, kiszámítható és a magánélet-munka egyensúlyt is biztosítja
  • nagy az igényük a gyors tanulásra, előrelépésre, illetve arra is, hogy elismerjék, tiszteljék és akár csodálják is.

„A Z generáció megtanulta, hogy számára nem kifizetődő az egyoldalú hűség. Valószínűleg sokat tanultak a szülők példájából, abból, hogy a hűséges szülőtől gyorsan megváltak a kényszerhelyzetben levő cégek” – kommentálta Steigervald Krisztián generációkutató a Z-sek mobilisabb hozzáállásának gyökerét. Ehhez hozzátette azt is, hogy ennek a generációnak

Idézőjel ikon

már a miértek megismerésére is nagy az igénye, ami szintén megjelenik a munka világában

– csak azért nem fog elvégezni egy feladatot a megszokott módon, mert annak ez a bevett rendszere. Megteszi, amit tőle elvárnak, de ehhez arra is szüksége van, hogy beavassák abba, miért éppen úgy kell cselekednie, ami a vállalati sztenderd. Látni szeretné a világos karrierutakat is, ebből érti meg, hogy van értelme az adott cégnél maradnia, létezik számára előrelépési lehetőség.

Nem akarnak annyit várni

Az ideális karrierív egy cégnél 3-4 év ezeknek a fiataloknak – amit az X generáció 5-8 év türelmes építkezésével valósít meg, azt ők már stagnálásnak élik meg.

A generációkutató ennek kapcsán kiemelte a munkahelyi előrelépés gamifikálását is:

nem lehet például megnyerni őket egy hosszú gyakornoki programnak, de ha az etapokra szabják, egyre növekvő felelősségi körökkel látják el, máris vonzóbb lesz a cégnél magukat elkötelezni.

Az félreértés ugyanakkor, hogy ez a generáció az autonómiát helyezné minden fölé.

Idézőjel ikon

A biztonságot és stabilitást háromszor nagyobb arányban tartják fontos dolognak, mint a veteránok.

A technikával kapcsolatos viszonyukat sem szabad félreérteni
Fotó: Tim Robberts / Getty Images Hungary

Nem lusta ez a generáció sem

A kutatás és a Z generáció jellemzői kapcsán Steigervald Krisztián fontosnak tartja kiemelni: a szülők viselkedése formálja a generációkat, így a Z generációt sem tudjuk értelmezni szüleik generációja nélkül. Ide köthető az is, hogy a jogosultság érzése esetükben tanult viselkedés – Steigervald Krisztián erre azt a példát hozta fel, hogy ha a gyereket minden alkalommal elvisszük edzésre, majd megvárjuk és haza is hozzuk, akkor bár nem ő kéri ezt, egy idő után hozzászokik és már igényt formál rá. 

Ugyanígy várnak el munkahelyeiktől is különböző dolgokat a Z generációsok.

Aláhúzta ugyanakkor, hogy ezek a fiatalok technikafüggők, nem pedig technikai zsenik, így egy digitális stratégia nem bízható rájuk attól, hogy pillanatok alatt megvágnak egy TikTok-videót.

Steigervald hozzáfűzte: nem szorgalmas és lusta generációkról érdemes beszélni a Z-ket említve sem. Ők egyszerűen csak másképp vonhatók be, mint egy X vagy egy Y.

Ebből a cikkből még többet tudhatsz mega Z generációról.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.