Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Nehéz kérdés, de van egy megbízható megoldás: a gyerekkel tanuljon a magántanár - ha nagyon kell, a nagyszülő - mert szülőként ez nem fog úgy menni, ahogy kellene.
Amikor az embernek gyereke születik, eltervezi, miképpen neveli majd, milyen elveket és módszereket alkalmaz. A legtöbb esetben azonban ezek az elvek és módszerek semmire sem vezetnek, és végül próbálkozunk, ahogy tudunk, hogy jól csináljuk. Hasonló a helyzet a tanulással – pontosabban a tanítással – is. Ennek a vége jellemzően kiabálás és trauma, ami senkinek sem jó.
Nehéz megtalálni az egyensúlyt
Nagyon jó lenne, ha létezne egy biztos módszer: ha így és így csinálod, nem kapod fel a vizet, amikor a gyerekkel tanulsz – ez azonban vágyálom.
Mindannyian mások vagyunk, és az egyes személyiségek is eltérően reagálnak adott helyzetekben. Van, aki sokkal tovább képes a gyerekkel együtt tanulni, mielőtt elveszítené a türelmét, és olyan is akad, aki már néhány perc után képtelen türtőztetni magát.
Ugyanakkor tény, hogy szinte kivétel nélkül minden szülő kiborul egy ponton. Amíg az anyagot a gyerek könnyen veszi, kisebb zökkenőkkel tanulja, felmondja, kiszámolja, addig nincs gond. Ha azonban valamit nem ért, és nem tudjuk neki úgy elmagyarázni, hogy számára is könnyen érthető legyen, akkor csak idő kérdése a kiborulás.
Traumát okozhat a gyereknek és szülőnek is
Nem arról van szó, hogy a gyerek nem elég okos, és nem is arról, hogy a szülőnek dühkezelési problémái lennének. Egyszerűen arról, hogy a saját gyerekünkkel kapcsolatban egy sor irreális álmot dédelgetünk.
Olyan elvárásaink vannak, amelyeket nem mondunk ki, de tudatalatt igyekszünk a gyereket ezekhez igazítani.
Ez pedig oda vezet, hogy amikor eljön az a pont, hogy a gyerek nem és nem érti, sokadik alkalommal sem, hogyan kellene megoldani egy feladatot, a szülőben felüti fejét a kétely: én rontottam el valamit? Nem elég okos a gyerekem? Mi lesz vele az életben, ha még ezt sem tudja megcsinálni?
Minél jobban belelovalljuk magunkat az ismétlődő hibába, a meg nem értésbe, annál erősebbek lesznek a kétely hangjai. Szülőként ezt elviselni nagyon nehéz. Így tehetetlen dühünkben – amit a saját téves gondolataink teremtenek meg – nem tudunk mást tenni, mint kiabálni. Ez azonban sem nekünk, sem a gyereknek nem tesz jót; traumatikus élmény, ami ismétlődés esetén mély sebeket ejthet mind a gyerek, mind a szülő lelkében.
Hogyan segítsük a tanulását?
„Egyáltalán nem hiszek abban, hogy a szülő a gyerekkel tanuljon – ezt sehogy sem lehet úgy megoldani, hogy ne traumatizáljuk a gyereket. Előbb vagy utóbb el fog pattanni a cérna, és kiabálás, veszekedés lesz a vége – ez nem jó irány”
– mondja Gazdag Enikő pszichológus, család- és párterapeuta, hozzátéve: csak akkor tanuljunk együtt, ha tényleg nincs más mód.
„Sokkal célravezetőbb, ha megkérdezzük a gyerekünket, miben van szüksége segítségre, és keresünk egy hozzáértő személyt, akivel nyugodtan tud tanulni. Így valószínűleg gyorsabban is fog haladni, és bennünk sem lesz az a „te, jó ég, mi lesz ezzel a gyerekkel” érzés csak azért, mert éppen nem tudott egy matekpéldát megoldani, vagy egy memoritert megjegyezni”.
Drágák a különórák
Noha egy magántanár sokkal hatékonyabban tud foglalkozni a gyerekkel, mint a szülő, a különórák nem olcsók. Ám jó hír, hogy akkor is van megoldás, ha ezek nem férnek bele a családi költségvetésbe.
„A nagyszülő ilyen esetekben is kincset érhet, aki, miután kívülről látja a helyzetet, objektívebben tud hozzá is állni, így jóval kisebb az esélye annak, hogy veszekedésbe fullad a tanulás. Ez persze nem kőbe vésett szabály, de ha tényleg nincs más lehetőségünk, akkor inkább a nagyszülő tanuljon a gyerekkel – mindenki jobban jár”
– teszi hozzá a szakértő.
Az állandó segítség hosszabb távon rombol
Sok szülő igyekszik biztosítani, hogy a gyereke mindent megtanuljon, minden házi feladatot megcsináljon, minden szorgalmit elkészítsen. Ez nemcsak időigényes, hanem egy nagyon fontos dolgot is elvesz a gyerektől – ez pedig a motiváció.
„Ha a szülő állandóan a gyerekkel tanul, a gyereknek nem alakul ki belső motivációja. Mindig a szülőnek fog tanulni, ami nem tartható fenn hosszú távon. Az általános iskolában még bírja a szülő is, a gimnáziumban még csak-csak megoldja, de az egyetemen is mellette fog ülni? A tanulás motivációjának belülről kell jönnie: ilyenkor a gyerek azt tanulja, amit szeretne, és addig megy, amíg el nem éri a saját maga által kitűzött célokat. Ha viszont mindig vele tanulunk, a tudást miattunk igyekszik megszerezni, és amint eltűnik a kontroll, a tanulástól is gyorsan elfordul” – mondja Gazdag Enikő.
Ha tetszett ez a cikk, olvasd el, hogy hova fajulhat a testvéri irigység.
