Borzasztó szokás terjed a gyerekek körében, súlyos fejlődési problémákhoz vezethet

Olvasási idő kb. 2 perc

Egyre több időt töltenek képernyő előtt a gyerekek, szakértők szerint ez a szokás visszafordíthatatlan problémákat okozhat, köztük fejlődési elmaradást.

Messze meghaladja az ajánlott értékeket a magyar fiatalok képernyőhasználata is – írja a Pénzcentrum.

Csak szabályokkal fékezhető meg a rossz szokás 

A legfrissebb kutatások szerint a magyar gyerekek képernyőhasználata drámai mértékben nőtt az elmúlt időben: a 8-12 évesek átlagosan 5,5 órát, míg a tinédzserek már több mint 8 órát töltenek naponta elektronikus eszközök előtt.

Már a két-három évesek 80 és 90 százaléka is jóval többet nyomkodja az elektronikus eszközöket az ajánlottnál
Fotó: Sergii Kozii / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

Ezek az adatok messze meghaladják a nemzetközi ajánlásokat, és komoly veszélyeket hordoznak.

Alvászavart és figyelemhiányt okoz a sok képernyőidő

Bereczki Enikő ifjúsági szakértő arra figyelmeztet, hogy a probléma már óvodáskor előtt elkezdődik. A két-három évesek 80 és 90 százaléka jóval többet nyomkodja a mobileszközöket az ajánlottnál. A következmények között szerepelnek az alvászavarok, figyelemhiány, valamint a magatartási problémák.

Idézőjel ikon

Hosszú távon akár fejlődési elmaradásokat is okozhat, amelyet később szinte lehetetlen korrigálni.

A szakértők szerint nem a teljes tiltás jelenti a megoldást. A tudatos szülői szabályozás és a közös tartalomfogyasztás sokkal többet segíthet. Ha a szülő együtt néz műsort a gyerekkel és meg is beszélik a látottakat, a képernyőidő közös élménnyé válhat, nem pedig ártó szokássá.

Fontos a példamutatás

A lényeg a példamutatás és a minőségi, közös időtöltés. Magyarországon minden negyedik gyermek egyszülős családban él, ahol gyakran kényszermegoldás a képernyő. Ezért különösen fontos, hogy a felnőttek saját médiafogyasztásukban is példát mutassanak – mert a gyerekek tőlük veszik át a digitális szokásokat.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Németh Anna
Németh Anna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.