Ijesztő lény mászott ki a bőröndből: a magyar család a török nyaralásról hozott haza egy potyautast

Olvasási idő kb. 2 perc

A törökországi nyaralásról visszatérő magyar család bőröndjébe ijesztő potyautas került, nagy riadalmat okozva, amikor a ruhák alól előtekeredett. Hogy mi volt az, és mi lett a sorsa, máris elolvashatod. De összegeztük azt is, mi a teendőnk, ha akaratunkon kívül hazahozunk valahonnan egy élőlényt.

Szalai Tamás egy állathatározásra szakosodott Facebook csoportban kért segítséget, miután a bőrönd mélyén megbújó, kígyószerű lényt biztonságba helyezte egy dobozban. Mint kiderült, egy, hazánkban is őshonos, nem mellesleg védett eurázsiai sikló, más néven vízisikló (Natrix natrix) utazott velük haza.  

„Pont végeztünk a pakolással, alig volt már valami a bőrönben és egyszer csak kidugta a fejét, nagyon megijedtünk" − mesélte Szalai Tamás. A család egyáltalán nem számított arra, hogy a nyaralásról eggyel többen érkeznek haza. Több fórumon is egyeztettek hozzáértőkkel, így derült ki, hogy egy közönséges vízisiklót utaztattak haza tudtuk nélkül. 

A bőröndben bújt meg a sikló a ruhák között
Fotó: Szalai Tamás

Ez a teendőd, ha véletlenül hazahozol egy állatot a nyaralásról

Bár igencsak ritka, hogy valakinek a bőröndjébe beköltözzön egy állat, nem árt tudni, hogy a legrosszabb ebben az esetben az, ha gyorsan szabadon engedjük, még akkor is, ha megijedünk tőle. A legjobb, ha felkeresünk egy, a közelünkben lévő állatkertet, vagy egzotikus állatokra szakosodott szakembert, aki meghatározza, pontosan milyen állat a potyautasunk, őshonos vagy invazív fajról van-e szó. 

Idézőjel ikon

Hiába őshonos ugyanis egy faj nálunk is, hordozhat olyan kórokozókat és élősködőket, melyek a hazai állományára veszélyesek lehetnek.

Az állatkertbe bevitt élőlényeket karanténba helyezik annak érdekében, hogy aztán egészségesen lehessen szabadon engedni a számukra megfelelő környezetben. A siklók, így a vízisikló is a többi hazai kétéltűhöz és hüllőhöz hasonlóan védettek, természetvédelmi értékük 25 000 forint.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.