Így hozta világra örököseit az angol királynő: később nem is emlékezett a történtekre

Olvasási idő kb. 2 perc

A brit királyi család mindig is szigorúan őrzött titkokkal vette körbe a magánéletét, de most kiderült: II. Erzsébet királynő szülései korántsem voltak hétköznapiak. Sőt, annyira radikális módszert választottak, hogy később magának a királynőnek sem maradt sok emléke arról, hogyan jöttek világra gyermekei.

Az uralkodói szerep minden szempontból különleges életet követel, így nem meglepő, hogy II. Erzsébet gyermekeinek világrajötte sem zajlott a megszokott módon. A korabeli beszámolók szerint a királynő olyan orvosi gyakorlatnak vetette alá magát, amelyet akkoriban „alkonyi alvásnak” neveztek. Ez a módszer altatószereket és fájdalomcsillapítót kombinált, hogy a szülő nőt megkímélje a fájdalomtól, cserébe azonban emlékei sem maradtak arról, mi történt.

Fülöp is jelen lehetett II. Erzsébet szülésénél

Erzsébet mind a négy gyermekét, Károlyt, Annát, Andrást és Edwardot is ezzel a módszerrel hozta világra. A korszakban ez kifejezetten modernnek számított, hiszen a cél az volt, hogy a szülő nő minél kevesebb fájdalmat éljen át. Az uralkodó ráadásul szokatlan kéréssel is élt: ragaszkodott hozzá, hogy férje, Fülöp herceg is jelen lehessen a szülőszobában. Ez merőben új szemléletet tükrözött, hiszen addig a királyi családban szinte elképzelhetetlen volt, hogy egy férj végigkísérje gyermeke születését.

A hagyományokkal szemben, II. Erzsébet minden szülését Fülöp herceg is végigkísérte
Fotó: Bettmann / Getty Images Hungary

Bár ma már az „alkonyi alvás” vitatott és ritkán alkalmazott módszer, a maga idejében a korszerű orvostudomány jelképe volt. Erzsébet királynő története egyszerre árul el sokat a 20. század közepi szülészeti gyakorlatokról és arról, hogyan alakította át az uralkodói hagyományokat egy modern szemléletű nő. Lehet, hogy nem emlékezett gyermekei születésére, de döntéseivel maradandó változást hozott a brit udvar családiasabbá tételében.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy milyen titkos jelnyelvet használt II.Erzsébet, figyelmedbe ajánljuk ezt a cikkünket.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Pásztor Liliána
Pásztor Liliána
Újságíró, szerkesztő
Pásztor Liliána a Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció és média szakos hallgatója. 2024-ben csatlakozott a Dívány szerkesztőségéhez.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.