Ha ismered ezt az 5 tárgyat, biztosan a szocializmus gyermeke vagy: a negyedik meg fog nevettetni

Olvasási idő kb. 3 perc

Vannak olyan tárgyak, amelyek nevének említése önmagában instant időutazás: azok, akik a szocializmus idején éltek, jól ismerik ezeket gyermek- vagy felnőttkorukból. 5 ikonikus tárgyat gyűjtöttünk most össze!

Van, amelyik az összes háztartásban ott volt, és akad olyan is, amelyre hosszan vágyakoztak a családanyák, hogy a boltban hatalmas szerencsével megszerzett banánból különleges csemegét varázsolhassanak. Sokunk gyerekkorát határozták meg ezek a tárgyak: emlékezzünk együtt rájuk!

Az őrületes high-tech holmi: hordozható tévé

A Junoszty a szovjet tévégyártás ikonikus márkája, amelyet trükkösen hordozható televízióként marketingeltek: ahogyan ebből sejthető, pici volt. Van, ahol második tévéként használták, én azonban emlékszem arra is, amikor családunkban az első és egyben egyetlen készülék funkcióját töltötte be a piros és citromsárga színekben is gyártott készülék. A fekete-fehérben élvezhető adás olyan apró képernyőn érkezett, amit ma talán egy tablet is leiskolázna, ezzel együtt is keresett műszaki cikk volt ez a televízió.

A Junoszty a szocializmusnak szinte jelképe volt
Fotó: Bojár Sándor / FORTEPAN

A szocializmus jelképe: műanyag tejtartó

Az UHT-tejek és a növényi italok világa előtt természetesen mindnyájan zacskós tejet ittunk, amelynek volt egy komoly hátránya: nem volt talpa, amin megálljon. A meglehetősen szívós, vastag zacskó – csak megfelelően éles ollóval volt nyitható –

Idézőjel ikon

nem tartotta meg magát, bele kellett állítani egy műanyag tejtartóba.

A miénk narancssárga színű volt, és akárhányadszorra is tettem bele az újabb zacskót, előfordult, hogy eltöprengtem azon, vajon hol is kell a lukat vágni: a tejtartó ugyanis nem volt szimmetrikus, egy magasabb és egy alacsonyabb pereme is volt. Természetesen a magasabbnál kellett kinyitni, aztán pedig nagy elővigyázatossággal önteni belőle, hogy ne ömöljön ki, ne fröcsköljön le, vagy épp ne essen ki az egész zacskó belőle. Érdekes, hogy mostanra ritkaságszámba megy egy ilyen több évtizedes tárgy, viszont online piactereken még mindig kapni.

Kisautók ólomból

Az ólomkatonák érájában természetesen más játékszert is lehetett kapni ebből az emberi egészségre egyébként rettentően káros anyagból, az ólomból. A szervezetben akár kis mennyiségben lerakódó ólom szellemi és fizikai károsodáshoz egyaránt vezethet, ennek ellenére a szocializmus időszakának falusi búcsúiban simán lehetett aprócska, ólomból készült autókat kapni, a gyerekek örömére. Az apró autók kereke seperc alatt megkopott – hiszen ólomból volt… - ez azonban nem tette kevésbé vonzóvá ezt az azóta eltűnt játékot.

Nem annyira a gyermekek, mint inkább az anyák kedvence volt a sok háztartási gép
Fotó: Bojár Sádnor / FORTEPAN

NDK turmixgép

Persze erről mindenkinek az 1979-es Kern András-féle kabarétréfa jut eszébe, a termék azonban nagyon is valós volt. A levehető ajtós turmixgép egy olyan korban robbant be a háztartásokba és a köztudatba, amelyben 

az otthonok gépesítése még sci-fibe illő gondolatból épp csak elkezdett valósággá alakulni.

Holdautó

A Lemezárugyár számtalan játékának egyike több olyan funkcióval is bírt, amely lenyűgözte a gyerekeket. Laposelemmel működtetve ha valaminek nekiment, irányt változtatott, világított, és egy hablabdát fújt felfelé, valószínűleg ez tette Holdautóvá. Az Interkozmosz program szimbóluma is rákerült egy idő után, ezzel is növelve népszerűségét – ennek a programnak a keretében jutott Farkas Bertalan az űrbe.

Ha szívesen nézegetnél fotókat régi idők úttörőtáborairól, ezt a cikket ajánljuk!

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.