Ez a generáció teljesen elveszett? Unalmasnak tartják, hogy beszélgessenek

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy friss kutatás szerint a Z generációsok kétharmada nem tudja fenntartani a figyelmét egy beszélgetés során, önkéntelenül telefonjuk után nyúlnak közben.

A brit felmérés 2000, 18-28 év közti fiatal bevonásával készült, eredményei szerint a Z generációsok 39 százaléka úgy érzi, valakivel beszélgetni unalmas, 63 százalék pedig komoly kihívásként aposztrofálta azt, ha valakivel szemtől szemben kell szóba elegyedni – írja a Daily Star.

A legtöbb válaszadó azért nyúlt a telefonja után, hogy elszabaduljon a valóságtól, egyharmad épp ezért nem érzi magát komfortosan akkor, ha nincs épp a keze ügyében a készülék, 28 százalék pedig egyenesen szorongani kezd ilyenkor.

A Z generáció már csak online beszélgetne
Fotó: MementoJpeg / Getty Images Hungary

Az online beszélgetések örökké tartanak

A válaszadók 54 százaléka fogalmazott úgy, hogy ha üzenetet kap, akkor késztetést érez arra, hogy azonnal válaszoljon is. Időnként az éjszaka közepén felébredve is ellenőrzik a telefonjukat, és üzeneteket írnak, ezáltal jelentősen romlik az alvásminőségük.

A fiatalok harmada arról is beszámolt, hogy külsejével kapcsolatosan aggodalmat okoz neki az, amit a közösségi médiában lát.

Problémáival ugyanakkor csak 14 százalék fordulna szakemberhez: a többiek barátok vagy családtagok segítségére számítanak, vagy ami még rosszabb, elhallgatják ezeket.

Egy magyar kutatás más szempontból tárta fel a Z generáció jellemzőit: olvastad?

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.