Ezt csináltuk hétvégenként a 80-as években

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Amikor 1981-ben úgy döntöttek Magyarországon is, hogy bevezetik az ötnapos munkahetet, még nem tudhatták, hogy pontosan milyen hatással lesz mindez a családok életére. Miután az iskolákban is átálltak az ötnapos tanrendre, joggal vetődött fel a kérdés, hogy mit kezdenek a gyerekek és szüleik ezzel a korábbiakhoz képest jelentősen megnövekedett szabadidővel. Sokan aggódtak, hogy a gyerekek fejlődésére negatív hatással lesz, és aggodalmuk nem volt alaptalan...

Egy szabadidős elfoglaltságokról készített kérdőíves kutatás összefoglalásában ezt olvashatjuk:

Idézőjel ikon

A legfőbb probléma azonban abban mutatkozik, hogy a gyerekek nem élnek egészséges életmódot, nem alusznak eleget, alig tartózkodnak a friss levegőn, sportolással, kirándulással, a szabadban való mozgással nagyon kevesen töltik idejüket. Mindez szegényes élményvilágot, kissé beszűkült életmódot vonz maga után...

Ezt eddig is tudtuk a mostani fiatalabb generációkról. Csakhogy az említett kutatás 1983-ban készült!

Az ötnapos munkahét bevezetése a 80-as évek elején

Az ötnapos munka- és iskolai hét bevezetése után felmerült a kérdés, hogy a megnövekedett szabadidő segíti-e a sokrétűbb személyiségfejlődést, vagy sokkal inkább annak gátjává válik. A következő hónapokban, években egyre-másra készültek a felmérések, így a politikai döntésnek komoly pozitív hozadéka lett a magyar társadalomban uralkodó szabadidős szokások alaposan feltérképezése.

Nagy-Kevély, 1983, Dr. Kende István egyetemi docens kiránduláson
Fotó: Fortepan / Kende János

Az 1983-as kérdőíves kutatásban több ezer szombathelyi lakótelepi gyermeket kérdeztek meg hétvégi szabadidős tevékenységeikről, és a fenti, akár meglepőnek is nevezhető következtetést vonták le a kutatást végző szakemberek. De nézzük meg részletesen, hogy milyen szabadidős tevékenységekről számoltak be a gyerekek.

Ezt csináltuk a 80-as években hétvégenként

Az 1983-as felmérés reprezentatívnak is tekinthető, mert ezekben az években robbanásszerűen megugrott az ilyen falazatú, típusú otthonokban élők száma, aránya Magyarországon. Tény, hogy a lakótelepi életforma a hagyományos városi településeken vagy családi házas környezetben élőkéhez képest eltérő jellegzetességeket mutat, és mindez a 80-as évek társadalmi sajátosságaival kombinálva ilyesfajta problémákat szülhetett akkoriban, ahogy a tanulmány is megfogalmazza:

Idézőjel ikon

A lakótelepi gyerekeknek kevés lehetőségük van arra, hogy hétvégi szabadidejükben kortárscsoportokkal találkozhassanak. Ha mégis, úgy ez legtöbbször az utcán, a lépcsőházakban vagy a pincehelyiségekben történik meg, és ottsem gondtalanul. A lakók, és főként a házmesterek a jószándékú, természetes csoportosulást nem mindig tudják megkülönböztetni a devianciára hajlamos bandába verődéstől, és nemegyszer erős érzelmi felindultsággal kergetik szét őket.

Pedig a gyerekeknek szükségük lenne barátokra, a kortárs közösségekre, "sóhajt fel" a tanulmány szerzője. Hogy helyette mivel töltötték a gyerekek a hétvégéken a szabadidejüket, fotósorozatunkból megtudhatod.

A képre kattintva megnyílik a galéria!

Galéria ikon

15

Az 1983-as kutatás legnagyobb tanulsága az volt, hogy sokan a hétvégéket is a lakásban töltik, ott pedig a szabadidős tevékenységek közül toronymagasan a tévénézés nyert. A család együtt volt, legalábbis látszólag, hiszen a meghitt beszélgetésektől a Videoton készülékek elvonták az időt (1981). Fotó: Fortepan / Gárdos György
Galéria: Ezt csináltuk hétvégenként a 80-as években
Fotó: Fortepan

Ezt a megoldást javasolták a 80-as években a problémára

A kutatás eredményeképpen megállapították, hogy a magyar gyerekek a hétvégéket is a lakásban töltik, azon belül is naponta közel 4 órát tévénézéssel. Az akkori szerény műsorkínálat tekintetében ez még érdekesebb adat, ami viszont szomorú, hogy az esti filmet is mindenki nézte a családok többségénél, vagyis 22 óra előtt nem kerültek ágyba a gyerekek. Már akkor felvetették, ami most is gyakran problémaként jelentkezik az iskolákban:

Idézőjel ikon

A kialvatlanság káros következményei másnap az iskolai munkában jelentkeznek. Ezek a gyerekek fáradtak, álmosak, ingerlékenyek, a tanórán dekoncentráltak. Teljesítményszintjük jóval a képességeik alatt marad. Magatartási rendellenességeik is gyakran ezzel függnek össze.

A megoldást abban látták, hogy nemcsak a gyerekekre kell hatni, hanem a szülői házra is, hiszen a gyerek szabadidős tevékenységét, életmódját alapvetően a szülők életfelfogása és szokásrendszere határozza meg. Az 1983-as kutatás végkövetkeztetése ez:

Idézőjel ikon

Ha azt akarjuk, hogy megváltozzanak gyerekeink szabad idős szokásai, céltudatos és meggyőző munkát kell folytatni, elsősorban a családok rögzült életmódmintáit kell pozitív irányban befolyásolni. Nem elég a több szabad idő biztosítása, annak hasznos, kulturált és főként egészséges eltöltésére nevelés ma még legalább ilyen fontos feladatunk.

(Címlapkép: Fortepan / Fortepan, 1982)

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.

Testem

Ezért viselik rosszabbul a nők a kánikulát: biológiai oka van

A nők hormonrendszere nagy kilengésekkel működik, ami a hőháztartásukra is hatással van. Ezen felül a testük kevesebb izzadságot termel, amit csak később kezd kiválasztani, mint a férfiak szervezete. De nem elhanyagolhatóak a társadalmi egyenlőtlenségekből adódó okok sem.

Önidő

Ingyenes strandok a Balatonnál: ide menj, ha nem akarsz fizetni

Egy két felnőttből és két gyermekből álló család esetében a balatoni fürdőzés napi költsége akár a 10-15 ezer forintot is elérheti, így egyre többen keresik a szabadstrandokat. Jó hír a pihenni vágyóknak, hogy 2026-ban is több tucat olyan partszakasz várja a látogatókat a magyar tengernél, ahol teljesen ingyenes a csobbanás.

Édes otthon

Így teheted tönkre a kerted hőségben

A kert a hőségben a túlélésért küzd, ilyenkor azok a tevékenységek, amik egyébként fontosak, sokat árthatnak. Öntözni inkább csak kora reggel érdemes, a trágyázásra sem jó alkalom a kánikula, sőt, az ültetés is nagyobb körültekintést igényel, mert a növények túlélési esélyei drasztikusan csökkennek.

Szülőség

A férfiak még szeretnének gyereket, a nők egyre kevésbé – ez az oka

A családi egység, a partneri viszony, az egyenlőség megteremtése egy párkapcsolatban vagy egy gyermeket nevelő családban továbbra sem zökkenőmentes. A fiatal nők pedig anyáik példáján látják: az, hogy karriert építhetnek, nem jelenti azt, hogy anyaként és feleségként kevesebb lenne a teendőjük, sokkal inkább olyan, mintha két-három, egész embert kívánó szerepben is egyszerre kellene helytállniuk

Testem

Ez történik a szemeddel, ha kinyitod a klóros medencevízben

A nyári kánikulában sokan imádnak a víz alatt úszkálni, búvárkodni, miközben tágra nyitott szemmel fürkészik a medence alját. Aztán a partra lépve jön a feketeleves: a szemünk ég, szúr, vörös lesz. Bár hajlamosak vagyunk mindezért egyedül a klórt hibáztatni, a háttérben valójában egy sokkal összetettebb kémiai játszma áll.

Édes otthon

Ne dobd ki ezt a konyhai hulladékot: kincset ér a kertedben

Gondolj csak bele: megeszel egy banánt, a héja pedig egyetlen laza mozdulattal landol a szemetesben, esetleg a komposztálóban. Pedig ezzel a szokással a kerted egyik legértékesebb, teljesen ingyenes tápanyagforrásáról mondasz le. A tapasztalt kertészek már régóta ismerik ezt a filléres trükköt, de most te is megtudhatod, miért lesz a banánhéj a rózsáid és virágágyásaid megmentője a nyári szezonban.