„Egyke gyerek”-szindróma: ez történik azokkal, akik testvér nélkül nőnek fel

Olvasási idő kb. 5 perc

Beképzeltek és önzőek vagy nyitottak, kreatívak és intelligensek? Az elmúlt évtizedekben számos jelzővel illették azokat a gyerekeket, akiknek nincsen testvérük. Utánajártunk, mi igaz az egykeséggel kapcsolatos sztereotípiákból.

„Az egykeség önmagában betegség” – jelentette ki az 1890-es években az ismert amerikai gyermekpszichológus, G. Stanley Hall, aki egy sor negatív sztereotípiát aggatott a testvér nélkül felnövő gyermekekre, mint például, hogy önzőek, antiszociálisak, és a kortársaikkal nem tudnak jól együttműködni. A gyakran „egyke gyerek”-szindrómaként emlegetett elképzelés szerint a gyerek, akinek nincs testvére, elkényeztetett, parancsolgató, rugalmatlan, elnyom másokat, és számos egyéb negatív tulajdonsággal rendelkezik – főként szociális téren.

Mindenképpen kell a testvér a gyereknek?

Volt idő, amikor sajnálattal és olykor megvetéssel néztek az egygyermekes családokra, pedig minden egykének megvan a maga története. Hiszen gyakran a szülők a nehéz anyagi körülmények, a fellépő egészségügyi problémák, az esetlegesen megromlott házasság vagy a késői gyermekvállalás miatt kénytelenek lemondani a család további bővítéséről. De vannak olyanok szülők is – jelen gazdasági helyzetben egyre többen –, akik úgy gondolják, hogy felelősségteljesen, megfelelő körülmények között csak egy gyermeket tudnak biztonsággal felnevelni.

Sok családban tudatosan egy gyermeket terveznek, és nem is szeretnének testvért
Fotó: LSOphoto / Getty Images Hungary

Egy biztos: az, hogy hány gyermeket érdemes vagy „kell” vállalni, teljesen eltérő volt a különböző korszakokban, országokban és társadalmi rétegekben. A szegényebb, gazdálkodással foglalkozó családok sok esetben azért vállaltak több gyermeket, mert jól jött a segítő kéz a ház körüli feladatokban, és hamar munkára is fogták a fiatalokat. A nemesi családokban viszont nem bánták, ha csak egy-két gyermek született, hiszen így a vagyon nem oszlott sokfelé, hanem egy kézben összpontosult.

Hazánkban jelenleg megoszlik a családok véleménye arról, hogy egy vagy több gyermeket érdemes vállalni – ezt mindenki maga dönti el. De tény, hogy a gazdasági intézkedések és a családtámogatások egyértelműen arra próbálják ösztönözni az állampolgárokat, hogy több gyermeket vállaljanak, Magyarországon ugyanis jó ideje népességfogyás jellemző. Kínában ugyanakkor az elmúlt évtizedekben pont a túlnépesedés jelentett gondot, ezért az 1980-as évektől bevezették az úgynevezett egykepolitikát. A szigorú népességtervezési szabályozás célja az ország népességnövekedésének megfékezése volt, ezért sok családot egyetlen gyermek vállalására korlátoztak.

Előnyei is lehetnek, ha egy gyermek testvér nélkül nő fel

Ebből adódóan az elmúlt évtizedekben Kínában – és persze a világ más országaiban is – komolyabban megfigyelték az egygyermekes családok működését. Számos felmérést és kutatást végeztek, amelyek teljesen lerombolták a korábbi sztereotípiákat, és megszüntették az egyke gyermekek stigmatizálását. A szakértők ugyanis azt állítják, hogy bizonyos területeken nemhogy rosszabbul, hanem sokkal jobban teljesítenek az egykék.

Idézőjel ikon

Az újabb kutatások szerint az egykék magabiztosak, ambiciózusak, a szülők érzelmi támogatása miatt magas fokú önbecsülés alakul ki náluk, az osztatlan figyelem, amit kapnak, segíti a személyiségük kibontakozását.

A felmérések alapján az egyke gyermekek természetes módon hajlamosabbak az önállóságra – hiszen, nincsen testvérük, akinek a segítségére számíthatnának, ezért hamar meg kell tanulniuk, hogy felelősséget vállaljanak a tetteikért és a döntéseikért.

Kreatívabbak és önállóbbak lehetnek az egyke gyerekek, azonban nem szabad általánosítani
Fotó: Jodie Griggs / Getty Images Hungary

Miután sok időt töltenek egyedül, kénytelenek magukat szórakoztatni, ami fejleszti a kreativitásukat és a problémamegoldó készségüket. Jut idejük a mélyebb önismeretre, saját erősségeik, gyengeségeik feltárására. Mivel sok időt töltenek felnőttek társaságában, érettebbek és komolyabbak lehetnek a kortársaiknál. Az egyes felmérések szerint az egykék jobban teljesítettek az intelligencia- és műveltségi teszteken is.

Az az előítélet is megdőlni látszik, hogy antiszociálisak lennének. Sőt, azok a gyerekek, akiknek nincsen testvérük, nyitottabbak és kezdeményezőbbek lehetnek a kortársaik irányában, és könnyebben kötnek barátságokat. Míg a testvérek jobban összezárhatnak, és kevésbé engednek közel idegeneket.

Más tapasztalatokat szerez az a gyerek, akinek vannak testvérei

Ugyanakkor nem csak „előnyei” vannak az egykeségnek, a szülőkhöz való erős kötődés nehezebb leválást eredményezhet, mindamellett, hogy

Idézőjel ikon

a kiemelt szülői támogatás és figyelem miatt az egykék nagyobb nyomást érezhetnek, hogy kiváló eredményeket érjenek el, ami maximalistává, sikerorientálttá és szorongóvá teheti őket.

Az általunk megkérdezett szakértő szerint azonban nem lehet ennyire fekete-fehér képet festeni ez egyedül felnövő gyerekekről. „Minden felmérésnek és kutatásnak van igazságtartalma, de azért mindez nagy fokú általánosítás, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ezek az állítások minden egykére igazak lennének”– mondja Bodnár Csilla klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus. Tény, hogy más tapasztalatokat és élményeket szerez az a gyermek, aki testvér nélkül nő fel, azonban a szülői nevelés meglehetősen sokat nyom a latba.

Általánosan elmondható, hogy azokban a családokban, ahol a szülőpárnak egyetlen gyermekre terelődik az összes figyelme és energiája, ott a gyermek törődésben, támogatásban, és egzisztenciálisan is többet kaphat, ugyanakkor ez a fokozott figyelem egy ponton teher is lehet a fiatal számára. Egyrészt sok szülő nehezebben engedi leválni az »egy szem gyermekét«, és nem ismeri fel, vagy nem akarja elfogadni a gyermek jogos igényét az önállósodásra. Másrészt túl nagy elvárásokat támaszthatnak az egyetlen utód felé, és a gyermek maga is úgy érezheti, hogy »tartozik a szüleinek«, ha már vele ennyit foglalkoztak. Felmérések szerint egyébként az egyedüliként felnövő gyermekek később nagyobb felelősséggel viseltetnek a szüleik iránt” – mondja a pszichológus.

Sok szülő nehezebben engedi „kirepülni" az egyke gyermekét, mert nincsen másik testvér, aki pótolja az űrt
Fotó: Kathrin Ziegler / Getty Images Hungary

A szakértő szerint azonban fontos megjegyezni: „Nem minden egyke kap kiemelt figyelmet, hiszen előfordulhat, hogy a szülők rengeteget dolgoznak, és szinte soha nincsenek otthon, így mindig más vigyáz a gyerekre, illetve vannak egyedülálló szülők is, akiknek a napi megélhetésért kell küzdeni.

Idézőjel ikon

Nem mindegy az sem, hogy mekkora a család: vannak kortárs unokatestvérek, féltestvérek, egyéb rokonok, akikkel sok időt tölt a gyermek, vagy csak a közvetlen családtagok vannak jelen a mindennapokban.

Azt, hogy kinek hogyan alakul a személyisége, nagyon sok tényező befolyásolja, ezért nem lehet kategorizálni az egykéket”. Bodnár Csilla szerint lehet abban is igazság, hogy az egyke gyerekek kevésbé tudnak odafigyelni mások igényeire, zárkózottabbak lehetnek és nehezebben kapcsolódnak másokhoz, ám úgy véli, ez leginkább a nevelésen múlik.

Ezekre kell figyelni a szülőknek, ha testvér nélkül nő fel a gyerek

„Ha a szülő maga is zárkózott ember, aki nem szívesen létesít új kapcsolatokat, és ezért nem viszi játszótérre vagy egyéb közösségbe a kisgyermeket, ott a szülői minta nyomán a gyermekben is kialakulhat ez az introvertáltság. Éppen ezért elsősorban a szülők számára lenne fontos, hogy végiggondolják, milyen képességekre és készségekre van szüksége a gyereküknek ahhoz, hogy később helyt tudjon állni, és jól tudjon boldogulni az életben. Ezekre pedig a nevelés során figyelmet kell fordítani, akkor is ha egy, és akkor is, ha több gyermekről gondoskodunk.”

Nagyon sokat jelenthet a sport, főleg a csapatsportok a testvér nélkül felnövő gyermekek számára. Ezekben a sportágakban magukért és egymásért is megtanulnak küzdeni, megtapasztalják a közösségi összefogás erejét, mindamellett, hogy saját, egyéni sikereik is lehetnek. A sportközösségekben a szociális készségek is nagyon jól fejlődnek.

A pszichológus azt mondja, egyetlen gyermek vállalása esetén nagyon fontos, hogy tudatos szülők legyünk. Ne kövessük el azt a hibát, hogy túlóvjuk a kicsit, hogy mindent megoldunk helyette, mert ezzel nem készítjük fel a való életre.

Idézőjel ikon

Ne vágjuk le az önállósodási törekvéseit, ne telepedjünk rá, ne akarjuk a saját elvárásainkat rátolni a gyermekünkre. Nem kell, hogy a szülő álmainak megvalósítója legyen a gyermek.

Az egykék valóban talpraesettek, önállóak és kreatívak lehetnek – ha a szülő hagyja mindezt. Sokszor ugyanis ők élik meg nagyobb veszteségnek, amikor a fiatal elkezdi kivívni az autonómiáját, hiszen nincsen másik utódjuk, akiről gondoskodhatnak. A serdülőkor életkori sajátosságaira is érzékenyebben reagálhatnak az egykék szülei. Alapvetően tehát inkább a szülők számára fontos, hogy jól kezeljék a gyermeküket – akár egy, akár több van. Ha nem kényeztetik el, ha nem óvják túlzottan és nem láncolják magukhoz a gyermeküket, hanem figyelő, támogató hozzáállással segítik a személyiségük fejlődését, akkor ezzel sokat tesznek azért, hogy sikeres és boldog felnőtt legyen, és ne lássa semmilyen hátrányát annak, hogy egykeként nőtt fel.

Tényleg ártalmas a gyerekekre nézve a megengedő nevelés? Ha szeretnéd tudni, mi a pszichológus véleménye erről, olvasd el ezt a cikkünket.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Lontai Ildikó
Lontai Ildikó
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.