Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Beképzeltek és önzőek vagy nyitottak, kreatívak és intelligensek? Az elmúlt évtizedekben számos jelzővel illették azokat a gyerekeket, akiknek nincsen testvérük. Utánajártunk, mi igaz az egykeséggel kapcsolatos sztereotípiákból.
„Az egykeség önmagában betegség” – jelentette ki az 1890-es években az ismert amerikai gyermekpszichológus, G. Stanley Hall, aki egy sor negatív sztereotípiát aggatott a testvér nélkül felnövő gyermekekre, mint például, hogy önzőek, antiszociálisak, és a kortársaikkal nem tudnak jól együttműködni. A gyakran „egyke gyerek”-szindrómaként emlegetett elképzelés szerint a gyerek, akinek nincs testvére, elkényeztetett, parancsolgató, rugalmatlan, elnyom másokat, és számos egyéb negatív tulajdonsággal rendelkezik – főként szociális téren.
Mindenképpen kell a testvér a gyereknek?
Volt idő, amikor sajnálattal és olykor megvetéssel néztek az egygyermekes családokra, pedig minden egykének megvan a maga története. Hiszen gyakran a szülők a nehéz anyagi körülmények, a fellépő egészségügyi problémák, az esetlegesen megromlott házasság vagy a késői gyermekvállalás miatt kénytelenek lemondani a család további bővítéséről. De vannak olyanok szülők is – jelen gazdasági helyzetben egyre többen –, akik úgy gondolják, hogy felelősségteljesen, megfelelő körülmények között csak egy gyermeket tudnak biztonsággal felnevelni.
Egy biztos: az, hogy hány gyermeket érdemes vagy „kell” vállalni, teljesen eltérő volt a különböző korszakokban, országokban és társadalmi rétegekben. A szegényebb, gazdálkodással foglalkozó családok sok esetben azért vállaltak több gyermeket, mert jól jött a segítő kéz a ház körüli feladatokban, és hamar munkára is fogták a fiatalokat. A nemesi családokban viszont nem bánták, ha csak egy-két gyermek született, hiszen így a vagyon nem oszlott sokfelé, hanem egy kézben összpontosult.
Hazánkban jelenleg megoszlik a családok véleménye arról, hogy egy vagy több gyermeket érdemes vállalni – ezt mindenki maga dönti el. De tény, hogy a gazdasági intézkedések és a családtámogatások egyértelműen arra próbálják ösztönözni az állampolgárokat, hogy több gyermeket vállaljanak, Magyarországon ugyanis jó ideje népességfogyás jellemző. Kínában ugyanakkor az elmúlt évtizedekben pont a túlnépesedés jelentett gondot, ezért az 1980-as évektől bevezették az úgynevezett egykepolitikát. A szigorú népességtervezési szabályozás célja az ország népességnövekedésének megfékezése volt, ezért sok családot egyetlen gyermek vállalására korlátoztak.
Előnyei is lehetnek, ha egy gyermek testvér nélkül nő fel
Ebből adódóan az elmúlt évtizedekben Kínában – és persze a világ más országaiban is – komolyabban megfigyelték az egygyermekes családok működését. Számos felmérést és kutatást végeztek, amelyek teljesen lerombolták a korábbi sztereotípiákat, és megszüntették az egyke gyermekek stigmatizálását. A szakértők ugyanis azt állítják, hogy bizonyos területeken nemhogy rosszabbul, hanem sokkal jobban teljesítenek az egykék.
Az újabb kutatások szerint az egykék magabiztosak, ambiciózusak, a szülők érzelmi támogatása miatt magas fokú önbecsülés alakul ki náluk, az osztatlan figyelem, amit kapnak, segíti a személyiségük kibontakozását.
A felmérések alapján az egyke gyermekek természetes módon hajlamosabbak az önállóságra – hiszen, nincsen testvérük, akinek a segítségére számíthatnának, ezért hamar meg kell tanulniuk, hogy felelősséget vállaljanak a tetteikért és a döntéseikért.
Miután sok időt töltenek egyedül, kénytelenek magukat szórakoztatni, ami fejleszti a kreativitásukat és a problémamegoldó készségüket. Jut idejük a mélyebb önismeretre, saját erősségeik, gyengeségeik feltárására. Mivel sok időt töltenek felnőttek társaságában, érettebbek és komolyabbak lehetnek a kortársaiknál. Az egyes felmérések szerint az egykék jobban teljesítettek az intelligencia- és műveltségi teszteken is.
Az az előítélet is megdőlni látszik, hogy antiszociálisak lennének. Sőt, azok a gyerekek, akiknek nincsen testvérük, nyitottabbak és kezdeményezőbbek lehetnek a kortársaik irányában, és könnyebben kötnek barátságokat. Míg a testvérek jobban összezárhatnak, és kevésbé engednek közel idegeneket.
Más tapasztalatokat szerez az a gyerek, akinek vannak testvérei
Ugyanakkor nem csak „előnyei” vannak az egykeségnek, a szülőkhöz való erős kötődés nehezebb leválást eredményezhet, mindamellett, hogy
a kiemelt szülői támogatás és figyelem miatt az egykék nagyobb nyomást érezhetnek, hogy kiváló eredményeket érjenek el, ami maximalistává, sikerorientálttá és szorongóvá teheti őket.
Az általunk megkérdezett szakértő szerint azonban nem lehet ennyire fekete-fehér képet festeni ez egyedül felnövő gyerekekről. „Minden felmérésnek és kutatásnak van igazságtartalma, de azért mindez nagy fokú általánosítás, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy ezek az állítások minden egykére igazak lennének”– mondja Bodnár Csilla klinikai gyermek- és ifjúsági szakpszichológus. Tény, hogy más tapasztalatokat és élményeket szerez az a gyermek, aki testvér nélkül nő fel, azonban a szülői nevelés meglehetősen sokat nyom a latba.
„Általánosan elmondható, hogy azokban a családokban, ahol a szülőpárnak egyetlen gyermekre terelődik az összes figyelme és energiája, ott a gyermek törődésben, támogatásban, és egzisztenciálisan is többet kaphat, ugyanakkor ez a fokozott figyelem egy ponton teher is lehet a fiatal számára. Egyrészt sok szülő nehezebben engedi leválni az »egy szem gyermekét«, és nem ismeri fel, vagy nem akarja elfogadni a gyermek jogos igényét az önállósodásra. Másrészt túl nagy elvárásokat támaszthatnak az egyetlen utód felé, és a gyermek maga is úgy érezheti, hogy »tartozik a szüleinek«, ha már vele ennyit foglalkoztak. Felmérések szerint egyébként az egyedüliként felnövő gyermekek később nagyobb felelősséggel viseltetnek a szüleik iránt” – mondja a pszichológus.
A szakértő szerint azonban fontos megjegyezni: „Nem minden egyke kap kiemelt figyelmet, hiszen előfordulhat, hogy a szülők rengeteget dolgoznak, és szinte soha nincsenek otthon, így mindig más vigyáz a gyerekre, illetve vannak egyedülálló szülők is, akiknek a napi megélhetésért kell küzdeni.
Nem mindegy az sem, hogy mekkora a család: vannak kortárs unokatestvérek, féltestvérek, egyéb rokonok, akikkel sok időt tölt a gyermek, vagy csak a közvetlen családtagok vannak jelen a mindennapokban.
Azt, hogy kinek hogyan alakul a személyisége, nagyon sok tényező befolyásolja, ezért nem lehet kategorizálni az egykéket”. Bodnár Csilla szerint lehet abban is igazság, hogy az egyke gyerekek kevésbé tudnak odafigyelni mások igényeire, zárkózottabbak lehetnek és nehezebben kapcsolódnak másokhoz, ám úgy véli, ez leginkább a nevelésen múlik.
Ezekre kell figyelni a szülőknek, ha testvér nélkül nő fel a gyerek
„Ha a szülő maga is zárkózott ember, aki nem szívesen létesít új kapcsolatokat, és ezért nem viszi játszótérre vagy egyéb közösségbe a kisgyermeket, ott a szülői minta nyomán a gyermekben is kialakulhat ez az introvertáltság. Éppen ezért elsősorban a szülők számára lenne fontos, hogy végiggondolják, milyen képességekre és készségekre van szüksége a gyereküknek ahhoz, hogy később helyt tudjon állni, és jól tudjon boldogulni az életben. Ezekre pedig a nevelés során figyelmet kell fordítani, akkor is ha egy, és akkor is, ha több gyermekről gondoskodunk.”
Nagyon sokat jelenthet a sport, főleg a csapatsportok a testvér nélkül felnövő gyermekek számára. Ezekben a sportágakban magukért és egymásért is megtanulnak küzdeni, megtapasztalják a közösségi összefogás erejét, mindamellett, hogy saját, egyéni sikereik is lehetnek. A sportközösségekben a szociális készségek is nagyon jól fejlődnek.
A pszichológus azt mondja, egyetlen gyermek vállalása esetén nagyon fontos, hogy tudatos szülők legyünk. Ne kövessük el azt a hibát, hogy túlóvjuk a kicsit, hogy mindent megoldunk helyette, mert ezzel nem készítjük fel a való életre.
Ne vágjuk le az önállósodási törekvéseit, ne telepedjünk rá, ne akarjuk a saját elvárásainkat rátolni a gyermekünkre. Nem kell, hogy a szülő álmainak megvalósítója legyen a gyermek.
Az egykék valóban talpraesettek, önállóak és kreatívak lehetnek – ha a szülő hagyja mindezt. Sokszor ugyanis ők élik meg nagyobb veszteségnek, amikor a fiatal elkezdi kivívni az autonómiáját, hiszen nincsen másik utódjuk, akiről gondoskodhatnak. A serdülőkor életkori sajátosságaira is érzékenyebben reagálhatnak az egykék szülei. Alapvetően tehát inkább a szülők számára fontos, hogy jól kezeljék a gyermeküket – akár egy, akár több van. Ha nem kényeztetik el, ha nem óvják túlzottan és nem láncolják magukhoz a gyermeküket, hanem figyelő, támogató hozzáállással segítik a személyiségük fejlődését, akkor ezzel sokat tesznek azért, hogy sikeres és boldog felnőtt legyen, és ne lássa semmilyen hátrányát annak, hogy egykeként nőtt fel.
Tényleg ártalmas a gyerekekre nézve a megengedő nevelés? Ha szeretnéd tudni, mi a pszichológus véleménye erről, olvasd el ezt a cikkünket.
