„A szocializmus hatása a mai napig rányomja bélyegét a pénzügyi attitűdünkre”

Olvasási idő kb. 5 perc

Alkér Orsolya családi és gyerekpénzügyi szakértő szerint a legtöbb szülő észrevétlenül szegénységre neveli a gyerekét. Sokan azt hiszik, egy persellyel és annak hangoztatásával, hogy a pénz nem boldogít, meg lehet tanítani a gyerekeket arra, hogyan bánjanak jól a pénzzel. A befektetésekkel is foglalkozó szakember szerint nagy hibát követünk el azzal, ha nem készítjük föl a gyerekeket arra, hogy felnőttként jó pénzügyi döntéseket hozhassanak meg.

A téma kapcsán kíváncsiak voltunk arra, hogy Alkér Orsolya mire alapozta megállapítását, aki elmondta azt is, hogy a szülők mit tehetnénk annak érdekében, hogy a gyermekeiknek gyerekként és majd felnőttként is egészséges legyen a viszonyuk a pénzzel.

Miért mondta azt, hogy a legtöbb szülő szegénységre neveli a gyermekét?

Azt vettem észre, hogy nagyon sok családban a pénz tabu, ami azt jelenti, hogy nem is beszélnek róla. Ahol pedig beszélnek róla, ott is viszonylag szűkre szabva, és gyakran hangzik el az a kijelentés, hogy a pénz nem boldogít. Ha ilyen és ehhez hasonló hitrendszert kap a szülőtől a gyerek, akkor azzal nem fog tudni mit kezdeni, hiszen nem tanítja meg okosan bánni a pénzzel.

A legtöbb szülő ott hibázik, hogy nem tanítja meg a gyermekét arra, hogyan kezelje okosan a pénzt
Fotó: Drazen_ / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

Sok esetben elavult minták, elavult szokások mentén gondolkodnak az emberek a pénzről, amiből az öngondoskodás és a felelősség teljes mértékben hiányzik.

Ez az oka annak, hogy egy huszonéves például azt sem tudja, hogy mi az a pénzügyi terv, és hogy erre szüksége lenne, mielőtt vállalkozásba kezd. Nem egy, nem kettő ilyen esettel találkozom nap mint nap.

Idézőjel ikon

A legtöbb ember 70 ezer órát tölt munkával élete során azért, hogy pénzt keressen, és sokan szinte egyetlenegy percet sem fordítanak arra, hogy a kemény munkával megkeresett pénzt hogyan fektessék be például annak érdekében, hogy legyen vésztartalékuk, vagy olyan forrásuk, amivel időskorukban gondoskodhatnának magukról.

Ha valaki tisztában van azzal, hogyan tudja okosan befektetni a pénzét, szép hozamra is szert tehet, és abból akár egy kisebb vagyont is építhet. Meggyőződésem szerint üres frázis, hogy a pénz nem boldogít. Sajnos a szocializmusnak ez a fajta hatása a mai napig rányomja bélyegét a pénzügyi attitűdünkre. 

Az a hozzáállás, amit a gyerekek most a szüleiktől látnak, milyen hatással lesz a jövő generációjának pénzügyi életére?

A legtöbben most azt látják, hogy a szülők hitelből vásárolnak különféle fogyasztási eszközöket. Ez például egy nagyon rossz és félrevezető minta, hiszen alapelvnek számít, hogy fogyasztási cikkeket nem vásárolunk hitelre, főleg akkor nem, amikor nagyon magas a kamat. Nagy az esély arra, hogy a most felnövekvő generáció is hasonlóképpen gondolkodik és dönt majd felnőttként, és nem fog tudni okosabban bánni a pénzzel. Nem egyedi eset, amikor azzal szembesülök, hogy egyetemista fiatalok azt sem tudják, mi az az infláció. Ez is kiválóan jelzi, óriási probléma, hogy nincs komoly pénzügyi oktatás az iskolákban, ami odavezet, hogy az emberek rosszabbnál rosszabb pénzügyi döntéseket hoznak meg, felelőtlenül vesznek fel hiteleket, és eszükbe sem jut félretenni. Ráadásul sokan úgy gondolkodnak, hogy minek is tennének félre, hiszen egyszer élnek, így is alig tudnak megélni abból, amit fáradságos munkával megkeresnek. Ezen csak szemléletmódváltással lehetne változtatni, és azzal, ha a gyerekeinket megtanítanánk a pénzzel bánni ugyanúgy, ahogy meg kell tanítani őket arra, hogyan kell késsel és villával enni vagy helyesen közlekedni.

Szülőként hogyan tudom elmagyarázni a gyerekemnek, hogy miért nem fogom neki megvenni a méregdrága monitort, amiről álmodozik?

Fogyasztási cikket azért nem vásárolunk hitelre, mert akkor többe kerül, mint amennyi egyébként az ára lenne, vagyis hitelre drágábban fogom megvenni, így kevesebb pénzem marad. A gyerekkel azt kell megértetni, hogy először össze kell gyűjtenünk a pénzt, és csak ezután vásárolunk, mert így nem kell a hitelkamatokat kifizetnünk. A másik nagyon fontos dolog, amit meg kell tanulnia, hogy először fizessen saját magának.

A gyerekeknek meg kell érteniük, hogy először meg kell keresni azt a pénzt, amit el akarunk költeni
Fotó: Peter Cade / Getty Images Hungary
Idézőjel ikon

Én egy saját magam által kidolgozott borítékrendszerrel tanítottam meg a gyerekeimet erre, illetve okosan gazdálkodni a pénzzel.

Volt egy piros, egy zöld és egy kék borítékjuk. A zsebpénzük egy részét a piros borítékba kellett beletenni, ez jelképezte a hosszú távú befektetést, ehhez nem lehet hozzányúlni. A zsebpénzük további részét tették a másik két borítékba. A kék boríték volt a rövid távú befektetés, ami ebben összegyűlt, azt elkölthették olyan apróságokra, amelyekre vágytak, de nem kerültek sokba. A zöld borítékban pedig az azonnal elkölthető pénz volt. A gyerekeim minden hónapban kaptak zsebpénzt, amire minden héten járt nekik kamat is az el nem költött összegre.

Idézőjel ikon

Így kénytelenek voltak számolni és gazdálkodni, ha ők is jól akartak járni, és így tanulták meg azt is, hogyan tudnak anyagilag függetlenné válni.

És azt hogyan magyarázná el egy gyereknek, hogy mit érdemes hitelre megvásárolni?

Az a jó hitel, ami pénzt tesz a zsebembe. Például, megfontolandó a hitelfelvétel akkor, ha egy vállalkozást szeretnénk elindítani, amivel majd több pénzt tudok keresni, és abból a hitelt is vissza tudom fizetni. Véleményem szerint csak ilyen esetben szabad hitelt fölvenni. Az összes többire elő kell teremteni a pénzt, össze kell spórolni, vagyis „először fizess magadnak”, és minden bevételből először tegyél félre, és fektess be. Óriási különbség van e között a szemléletmód és a között, hogy először befizetem a csekkeket, majd megveszem azt a ruhát, ami tetszik, és majd, ha marad valamennyi vagy semennyi pénzem, akkor azt majd félreteszem. A pénzügyi szemléletváltás azt jelenti, ha ezen a gondolatmeneten változtatunk. Ebben lehet segítségünkre a borítékos módszer. 

Ma már az általános iskolás gyerekeknek is lehet bankszámlát nyitni. A borítékokhoz hasonlóan ez is alkalmas arra, hogy megtanítsuk a gyereket takarékoskodni?

Véleményem szerint ez olyan, mint egy fekete lyuk. Sokkal jobb, ha odaadjuk a gyereknek a pénzt, ugyanis egy harmadik fél bevonásával, ami jelen esetben a bank, ismét ott kötünk ki, hogy nem beszélünk a pénzről, hanem tabuként kezeljük. A bankban lévő pénz a gyerek számára megfoghatatlan, nem tud vele mit kezdeni, nem tud döntést hozni azzal kapcsolatban. Ezért olyan, mint a fekete lyuk.

A gyerekek akkor értik meg, hogyan kell a pénzzel bánni, ha megtanítjuk őket gazdálkodni
Fotó: Tim Platt / Getty Images Hungary

Tapasztalatai szerint hány éves kortól ajánlott a pénzügyi nevelés? 

Mindenképpen onnantól, amikor a gyerek elkezd érdeklődni a pénz iránt. Ha ez 4-5 éves korban jön el, akkor onnantól. Ha azonban nincs meg ez az ösztönös kíváncsiság, akkor legkésőbb 10 éves korban el kell kezdeni. A sikeres pénzügyi nevelésről egy könyvet is írtam, Te is lehetsz milliomos címmel. Ebben például leírtam a legfontosabb pénzügyi alapokat olyan nyelvezeten, amit a kamaszok is könnyen megértenek, befogadnak. A könyv tartalmát minden évben, gyereknapon bárki ingyen letöltheti a weboldalamról. Külön öröm számomra, hogy alkalmanként tízezres nagyságrendű a letöltések száma.

Az élethosszig tartó sikerhez nem elég, ha csak a zsebünk van tele, de például a fejünk üres, és semmilyen téren nincs bennünk tehetség. Habár a kutatók azt találták, hogy az intellektuális adottságokat tekintve nincs különbség gazdag és szegény ember között, a siker kapujában a gazdagok mégis lépéselőnyben vannak. Hogy megtudd, miért, olvasd el az erről szóló cikkünket is. 

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.