Egyszerű változás, mégis elég ahhoz, hogy a gyerek sikerélményként élje meg az iskolát

Olvasási idő kb. 3 perc

A színek nagyon fontos szerepet töltenek be az életünkben, hiszen jelentős hatással vannak a közérzetünkre. Sokszor még a hangulatunkat is meghatározzák. Ha veszteség ér bennünket, feketét viselünk, a sárga derűssé tesz, a kék pedig harmóniát tükröz. A piros szín a legtöbbünk fejében összekapcsolódik a hibával, a kudarccal, a szégyennel. Ám egy grúz pedagógus kitalálta az úgynevezett zöldtoll-módszert, melyről bebizonyosodott, hogy jó hatással van a gyerekek mentális egészségére.

A legtöbb pedagógus piros tollal javítja a dolgozatokat, illetve a füzetben, az írásbeli feladatokban ejtett hibákat. Ennek következtében a diákok fejében a piros szín automatikusan összekapcsolódott a kudarccal, a szégyennel, a tökéletlenséggel, hiszen kényelmetlenül érzik magukat és szégyellik magukat a pirossal éktelenkedő hibák miatt. Ennek következtében gyakran elveszíthetik érdeklődésüket egy-egy tantárgy iránt. De a piros toll nem csupán az önbecsülésen ejt csorbát. Sokszor a visszajelzést adó tanárok is negatív megítélést kapnak miatta.

Mi is az a zöldtoll-módszer?

A zöldtoll-módszer nem új keletű a pedagógiában. Elsőként a grúz származású Shalva Amonašvili írt róla 1983-ban megjelent Helló, gyerekek! című könyvében. Napjainkban pedig Tatiana Ivanko blogger hívta fel rá a figyelmet, miután elkezdte alkalmazni ezt a módszert, amikor kislányával gyakorolta otthon a betűket. A közös munka során elért eredményeit egy cikkben publikálta, ami rendkívül népszerű lett az orosz nyelvű online közösségben. 

Egy blogger édesanya zöldtoll-módszerrel kapcsolatos tapasztalataira nagyon sokan felfigyeltek
Fotó: FreshSplash / Getty Images Hungary

Ha felütjük egy diák füzetét, amiben a tanár a hagyományos módszernek megfelelően, piros tollal jelöli a hibákat, piros köröket, áthúzásokat és aláhúzásokat találunk.

Ezzel ellentétben a zöldtoll-módszerrel nem a hibákat jelölik meg, hanem a helyes megoldást, vagy azt, ami dicséretet érdemel. Így a teljesítményértékeléskor nem a hiányosságokra, a negatívumokra, hanem a szép eredményekre, a pozitívumokra hívják fel a figyelmet.

Ebben az esetben a diákoknak nem kell rettegniük attól, hogyha kinyitják a füzetet, szembesülniük kell a markáns hibákkal, hanem azt látják, miben voltak a legjobbak!

Önbizalmat ad a gyereknek

A zöldtoll-módszer pozitív érzelmeket vált ki a gyerekekben, illetve arra motiválja őket, hogy továbbra is a legjobbat hozzák ki magukból. Ha a hibák helyett az erényekre helyezzük a hangsúlyt, arra ösztönözzük a gyerekeket, hogy a saját akaratukból akarjanak tanulni és jó eredményeket elérni.

A zöld szín önmagában nyugalmat áraszt, és pozitív üzenete van az iskolai dolgozatban is
Fotó: jayk7 / Getty Images Hungary

Míg a pirostoll-módszer a hibákra összpontosít, és azt az érzést kelti a gyerekben, hogy ő mindent csak elront, illetve csak azt fogja megjegyezni, amiben hibázott.

Természetesen a zöldtoll-módszer nem a hibák figyelmen kívül hagyásáról szól.

Tapasztalatok bizonyítják, hogy miután a zöldtoll-módszerre váltunk, a hibák fokozatosan eltűnnek anélkül is, hogy rájuk mutatnánk. Ez azért van így, mert ekkor a tanuló már arra törekszik, hogy mindenre helyesen válaszoljon, és minél több zöld jelzés legyen a füzetében – ráadásul mindezt saját akaratából szeretné elérni.

Nem minden diáknál célravezető

Dr. Mercedes García, a Madridi Complutense Egyetem oktatója szerint a zöldtoll-módszerrel kapcsolatban árnyaltabb a kép. Bár egyetért azzal, hogy jobb lehet a piros tollal való javításnál, azonban véleménye szerint nem minden diáknál lehet vele eredményeket elérni.

Van olyan diák, akiknek a zöld, van, akinek a piros toll segít abban, hogy eredményes legyen
Fotó: Willie B. Thomas / Getty Images Hungary

A szakember szerint a tanulók különféleképpen sajátítják el a tudást, így vannak, akiknél épp az segít, ha arra figyelmeztetik őket, milyen hibát vétettek. Hozzátette, hogy a piros tollal való javítás nem azért van, hogy megbélyegezze a gyereket, és azt hangsúlyozza, hogy ügyetlen vagy buta, hanem sokkal inkább egy külső visszajelzés a hibákra. Mindez segíthet abban, hogy a tanuló önállóan is meg tudja különböztetni, hogy mi a jó és mi a rossz megoldás, így később képes lesz a saját munkája értékelésére is.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.

Testem

Ezekben az esetekben segíthet egy betegjogi képviselő

Az orvosok tudása és a rendszer működése gyógyulásunkat szolgálja, de óhatatlanul alá-fölérendelt viszonyt teremt, amelyben páciensként könnyen kiszolgáltatottá válhatunk. Nem véletlenül került a képbe a betegjogi képviselő.

Életem

Szakértők szerint ekkor kell lefeküdni

Rengeteg szó esik arról, hogy a pihentető alváshoz legalább nyolc óra szükséges. A szakértők szerint azonban legalább ennyire fontos az is, mikor hajtjuk álomra a fejünket. Egyre több vizsgálat utal arra, hogy a szervezet természetes működéséhez sem a túl korai, sem a túl késői elalvás nem tekinthető ideálisnak.

Önidő

Innen tudják a kutyák, hogy a gazdi mikor ér haza

Rengetegszer tapasztaltam, hogy a kutyusunk már az ajtóban toporogva jelzi, a férjem hamarosan hazaérkezik. Mintha a hatodik érzéke súgná meg neki, hogy a gazdi már befordult az utcasarkon, mindjárt belép a lépcsőházba, beszáll a liftbe, és megérkezik a hetedik emeleti otthonunkba.