Cseke Enikő 22 éve tanít kórházpedagógusként. Négy évvel ezelőtt megingott, úgy érezte, szeretné magát másban is kipróbálni. Aztán történt valami; 2019. szeptember 3-án, a tanév első napján Enikő és egy 16 éves lány is új életet kapott.
Aprócska helyiség a tanulószoba a Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézet Gyermekszív Központjában, de Enikő igyekszik minél barátságosabbá tenni a gyerekek kórházban töltött tanóráit. A polcon plüssállatok és ábécét formázó betűk, az ablakban őszi leveleket függesztett egy faágra. Sok tanítványának esélye sincs, hogy idén lombhullásban sétáljon. Akad közöttük, aki május óta nem tehette ki a lábát a négy fal közül.
Ötször felvételizett sikertelenül, mert nem ment az ének
Enikő négyévesen, az óvodában mondta először, hogy tanító lesz. Hatszor jelentkezett a tanítóképző főiskolára, ötször elutasították, mert az énekfelvételin nem felelt meg.
„Végül főigazgatói engedéllyel nyertem felvételt azzal a megkötéssel, hogy énekkorrepetálásra kell járnom. A sors iróniája, hogy a zárótanításom is ebből a tantárgyból volt. 4-est kaptam. Így tanultam meg, hogy vannak olyan dolgok, amik elől nem futhatunk el, szembe kell néznünk velük.”
Azonban, amíg nem járhatott a főiskolára, gyermekszakápoló lett, és egy ösztöndíjjal eljutott Svédországba. Ott találkozott először a kórházpedagógus hivatással.
„Miután megszereztem a tanítói diplomám, először a IX., majd a III. kerületben dolgoztam, és közben jelentkeztem a Fővárosi Iskolaszanatórium Általános Iskola és Gimnáziumba.”
Az akkori igazgató asszony nagyon bölcsen azt mondta, hogy 26 évesen nem vagyok úgy felvértezve, hogy lelkileg ne sérüljek ebben az állásban.
Így elvégeztem a SOTE mentálhigiénésszakember-képzését, majd az ELTE-n a fejlesztőpedagógusi szakirányt. Amikor 2002-ben a Gyermekszív Központban új telephelyet kapott az Iskolaszanatórium, azonnal idejöttem, kórházpedagógus lettem.”
Gyerek a kórházban – a családnak is nagyon nehéz
Az egyik tanítványa, Fati irodalomórára jön. Maga előtt tolja a műszívet, olyan, mint egy óriási zsúrkocsi, tele műszerekkel. Ennek a készüléknek köszönheti jelenleg, hogy életben van. A kislány ötödikes, május óta él a Gyermekszív Központban.
„Megfázással kezdődött az egész – mondja az édesanyja, Orsolya. Aztán tüdőgyulladása lett, de az elmúlt az antibiotikumtól. Később a gyomrát kezdte fájlalni.
Hordtuk egyik orvostól a másikig, de akkor már két-három méter sétától elkékült a szája, és állandóan aludt. Végül készítettek egy mellkasröntgent, és kiderült, tele van vízzel. Akkor került kórházba.”
A család szétszakadt; az anyuka Budapesten, a kórházban a lányával, a négy kistestvér az apukával egy Debrecen melletti kis faluban.
„Hiányoznak a testvéreim, és szerettem nagyon biciklizni – avat be Fati. És persze hiányoznak az osztálytársaim és Janka, a legjobb barátnőm. Videóban felhívtak, várnak vissza a suliba, de addig tanulok Enikő nénivel.”
A műszívnek létezik egy kisebb változata, akkora, mint egy táblagép, de ez csak akkor alkalmazható, ha nem mind a két kamrát kell segíteni. Fatinál pedig ez a helyzet. Most azt várják, hogy megcsörrenjen a telefon, a kislány új szívet kapjon, és egy nap visszatérhessen a nagykereki iskolába, amely pont szemben van a házukkal.
„Nagyon fontos feladatunk, hogy segítsünk a gyerekeknek visszatérni az anyaiskolába – avat be Enikő. Ilyenkor a gyermek kezelőorvosával és a kórház pszichológusával együtt elmegyünk az osztályába, hogy a társai feltehessék a kérdéseiket. Elmondjuk, hogyan vigyázhatnak rá, de nem kell messzire elkerülniük vagy félniük tőle.
Volt, ahol megkérdezték, hogy a szívbetegség fertőző-e, a gyerekeknek pedig elmagyarázta az orvos, hogy nincsenek veszélyben. Az én hitvallásom az, hogy senki ne legyen elfeledett osztálytárs.”
Minden gyerek egyformán ragyog
Négy éve már, hogy Enikő úgy érezte, eljött a váltás ideje. Május volt, amikor bekerült a kórházba egy 16 éves lány, Berni.
Egy cserép virág az elvesztettekért
A 22 év alatt sajnos voltak olyan gyerekek, akiket nem tudtak megmenteni. Enikő bármennyire is megtanulta, hogyan tudja magát védeni ettől a fájdalomtól, bizony vannak nehéz periódusai.
„Ilyenkor mindig veszek egy cserepes virágot, és egy kaspóban, az asztalra teszem otthon. Tudja a családom, ezt mit jelent, hogy most nekem nem könnyű, és nem is feszegetik a kérdést. Jól tudják, hogy az a virág ott egy kisgyereké.”
„Elmondtam neki, hogy lehet, hogy nem folytatom a kórházi tanítást, de ő kérlelt, hogy maradjak még – meséli Enikő. Aztán jött a nyári szünet, mi végig kapcsolatban voltunk, szinte családtaggá vált nálunk; én otthon főztem, ő pedig videóhívásban követte az eseményeket, és beszélgettünk. Közeledett a tanév első napja, szeptember 3-a, és aznap Berni új szívet kapott. A 2019/2020-as tanévet együtt csináltuk végig, neki köszönhetem, hogy ma itt vagyok, mert úgy éreztem, ez egy jel, hogy nekem hol van dolgom. Azóta felnőtt lett, leérettségizett, és boldog párkapcsolatban él. A mai napig tartjuk a kapcsolatot.”
Akad azonban olyan volt tanítvány is, akivel nap mint nap találkozik. Nagy-Juhák Rebeka negyedikes volt, amikor szívbetegsége miatt a kórházba került, és Enikő volt a tanítója.
„Akkor határoztam el, hogy egy nap itt fogok dolgozni, és ma már valóban itt vagyok nővér.”
Rebekának is van egy kis, színes üvegdarabkája Enikő különleges ablakán. 20 éve gyűlnek rajta a kis mozaikok.
„Minden gyerek, akit valaha itt tanítottam, választhat egy kis üvegcsét, és azt felragasztom egy ablaktáblára – meséli Enikő. Amikor az ablak elkészül, megtelik színekkel, akkor megyek majd nyugdíjba. Az üvegdarabka akkor is felkerül, ha a diák visszamegy az anyaiskolába, és többé nem kell hosszabb időt a kórházban tölteni, és akkor is, ha nem tudják megmenteni. Azon az ablakon minden gyerek egyformán ragyog.” (A címlapon Fati és Enikő látható. Fotó: Kiss Marietta Panka)
