Az agydaganattal küzdő Szabó Marci megsegítése érdekében teljesíti idén jótékonysági futását Nádudvari Péter

Olvasási idő kb. 3 perc

Az öt és fél éves Szabó Marci évek óta agydaganattal küzd. A reményt és a gyógyulás esélyét számára egy németországi kezeléssorozat jelenti. A jótékony futásairól ismertté vált Nádudvari Péter most Marci megsegítése érdekében bocsátja áruba lefutott kilométereit.

Miután a kemo- és a sugárterápia nem vezetett eredményre, a Heves megyei Recsken élő Marci családja rátalált egy speciális kölni kezeléssorozatra, amely az úgynevezett vírusterápián alapszik. A kisfiú szervezete jól reagál a németországi kezelésekre, így családja szeretne kitartani a módszer mellett. A beavatkozás azonban igen költséges. Az anyagi forrás előteremtésében szeretne segíteni Nádudvari Péter, aki egyebek között azt is elmondta, nem először váltja pénzadományra lefutott kilométereit.

Miért éppen Szabó Marcit segíted az idén? Hogyan értesültél arról, hogy támogatásra van szüksége? 

Hallottam, hogy az agydaganattal több éve harcoló Marci egyetlen esélye az említett németországi kezeléssorozat, amely beavatkozásonként körülbelül kétmillió forintba kerül. Ekkor úgy gondoltam, idén a recski kisfiút támogatom az immár hagyományosnak mondható jótékonysági futásommal. A Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány segítségével léptem kapcsolatba a szülőkkel. Tőlük megtudtam, hogy a kezeléssorozatra jól reagál Marci szervezete, csökken a daganat – ezt nagy örömmel konstatáltam. 

A szülők is mindent megtesznek azért, hogy Marci meggyógyuljon

Pontosan milyen kezelésre lenne szüksége Marcinak?

A módszer egy úgynevezett vírusterápián alapszik. Olyan kórokozókat juttatnak a gyermek szervezetébe, amelyek csak a daganatos sejteket támadják meg és pusztítják el.

Milyen sportteljesítményt vállaltál Marci érdekében?

Összesen négyszáz kilométert futok érte. Először valamikor augusztusban egy saját szervezésű ultramaraton során lakhelyemtől a hortobágyi halastavakig jutok el, összesen ötven kilométert megtéve. Ősszel pedig következik a legnehezebb kihívás, amikor egy hétvége alatt városom, Debrecen egyik ikonikus épületétől, a Nagytemplomtól egészen Kékestetőig fogok elfutni. A teljes táv 160 kilométer lesz.

Idézőjel ikon

Ennek a vállalásnak jelképes célja is van, hiszen mindketten, Marci és én is a csúcsra törekszünk, ami Marci esetében a gyógyulást jelenti.

A két ultramaratonon kívül 190 edzéskilométert is áruba bocsátok a kisfiú gyógyulásáért.

Az általad összegyűjteni tervezett támogatás teljes egészében fedezné Marci kezelését?

A kezelés novemberi részét teljes mértékben.

Aki segíteni szeretne, hogyan teheti meg azt?

A jótékony kilométerek ára 1000 és 20 ezer forint között van, de természetesen magasabb összeget is lehet ajánlani a távokért. A kezdő ezer, de akár a kétezer forint is egy olyan jelképes ár, amit bármikor kifizetünk egy kávéért, egy pizzáért vagy egy mozijegyért. Azonban vannak, akiknek ez a szimbolikus összeg nagyon sokat jelent, sokszor egy újabb lehetőséget arra, hogy méltó körülmények között gyógyulhassanak. Azok, akik szeretnék támogatni a jótékony futást, az Adománybank oldalán tehetik meg.

Nádudvari Péter idei jótékonysági futása az öt és fél éves Szabó Marcit segíti

Mennyi pénzt szeretnél összegyűjteni, és milyen határidővel?

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor november elejéig kétmillió forinttal tudom segíteni a jótékonykodók jóvoltából Marci gyógyulását.

Ez nem az első ilyen jellegű karitatív vállalásod. Mi motivál, amikor jótékony célú kilométer-értékesítésre szánod el magad?

Egyrészt a munkám, hiszen gyógypedagógusként dolgozom. Másrészt fontos szerepe van ebben annak is, hogy az önkéntes vállalásaim során sok olyan fogyatékos vagy súlyosan beteg emberrel találkozom, akinek vagy átmenetileg vagy sohasem lesz lehetősége sportolni.

Idézőjel ikon

Amikor köztük vagyok, alkalomról alkalomra tudatosodik bennem, hogy a sportoláshoz szükséges képességek birtoklása nem alanyi jogon jár nekem, hanem kiváltságként kaptam meg őket.

Ezért határoztam úgy, hogy a sporttal, azon belül pedig a futással is szolgálom azokat, akiknek ezek a „tálentumok” nem adattak meg.

Kiknek segítettél már eddig?

Mindig súlyosan beteg és fogyatékossággal élő gyerekeknek, fiataloknak igyekszem segíteni.

Ki az, aki téged ebben a nemes cselekedetben támogat?

A családom és a barátaim sok hasznos tanáccsal látnak el, és közreműködnek a háttérteendők lebonyolításában, rajtuk kívül természetesen még az adományozóknak is köszönettel tartozom, valamint mindazoknak, akik valamilyen formában hírét viszik a kezdeményezéseimnek.

Nádudvari Péter adománygyűjtő futását támogatni lehet banki átutalással

A Kosztyu Ádám Alapítvány Adománybankos támogatási céljából elkülönített számláján: OTP 11734138-20017125-00000000 IBAN: HU12 1173 4138 2001 7125 0000 0000 BIC(SWIFT)KÓD: OTPVHUHB Közlemény: SZ.MARCIKA106

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.