Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Minden szülő a legjobbat akarja a gyermekének. Kényeztetni, szeretgetni, és kicsit talán megadni neki mindazt, amit gyerekként ő maga hiányolt. Mégis, a szülővé válás útja rögös: egyáltalán nem könnyű határokat szabni úgy, hogy a gyerek közben mégis szeretve érezze magát.
Milyen egy boldog gyerek? Szaladgál, felfedezi a világot, kergeti a pillangót, vagy éppen könyékig tapicskol a sárban? Vagy elmélyülten játszik a kedvenc kisautóival? Esetleg titkokat sugdos a barátnője fülébe, vagy a nap végén fáradtan szuszog mellettünk az ágyban? Ilyen, és még ezerféle: „A boldog gyerek hangos, vidám, cserfes, ellenkezik, magabiztosan igyekszik felfedezni az őt körülvevő világot” – mondja Petrusán-Molnár Dalma tanácsadó szakpszichológus, DSZIT-terapeuta. Fontos, hogy miközben felfedezi a világot, számíthasson környezete támogatására: „Kiváló példa egy gyermek számára, ha azt látja, hogy egy gondterhelt nap vagy a számos teendő sem jelenthet akadályt abban, hogy megéljük az örömteli érzéseket, boldognak érezzük magunkat. A gyermek a legtöbbet a megélt tapasztalásain keresztül tanulja, s teszi belsővé, úgymond internalizálja az így szerzett élményeket, tapasztalatokat.”
Szeretet, megértés, következetesség
A gyereknevelés három alapvető dimenziója a szeretet, a megértés és a következetesség. Ezzel alapozzuk meg gyermekünk optimális személyiségfejlődését, és szülőként egészen biztosan törekszünk arra, hogy mindezt megvalósítsuk. A szeretetet talán nem kell magyarázni; a megértés már kicsit árnyaltabb: a gyerek szemszögébe időnként nagyon is bele tudunk helyezkedni, máskor viszont megértés és vigasz helyett hajlamosak vagyunk számonkérni vagy tanácsokat adni. A következetesség pedig igen kemény dió, különösen akkor, ha nem szeretnénk szigorúnak vagy vaskalaposnak tűnni. A kihívás pedig mindebben az, hogy napról napra új helyzetek állnak elő, amikor új és új döntéseket kell hoznunk, újból és újból végigfuttatni magunkban, hogyan valósítsuk meg mindezt – úgy, hogy közben a gyerek javát szolgáljuk, hogy teljes és boldog gyerekkora legyen, amely által boldog és egészséges személyiségű felnőtt válhat belőle.
Korlát a Niagaránál
„A keretek kiszámíthatóságot, biztonságérzetet adnak egy kisgyereknek az amúgy is folyton változó, sokszor ijesztő és kiszámíthatatlan világban” – hangsúlyozza a pszichológus. „Engedjünk teret gyermekünk fejlődésének, ugyanakkor az is fontos, érezze a gyerek a korlátokat, határokat.
Kicsit olyan ez, mint a korlát a Niagaránál. Igaz, hogy a vízesést így csak kicsit távolabbról tudjuk szemlélni, azonban a felállított korlát attól is megvéd minket, hogy a mélybe zuhanjunk.”
Ugyanakkor ne feledkezzünk meg arról, hogy döntési szabadságot adjunk a gyereknek, természetesen a biztonságos kereteken belül: például eldönthesse, melyik pólót akarja viselni aznap a felkínált három közül.
Saját célok, biztatás és pozitív megerősítések
Szülőként feladatunk támogatni a gyereket saját céljai kijelölésében is. „Nem a kitűzött cél, sokkal inkább az ahhoz vezető út, a számtalan próbálkozás a fontos” – véli a szakember. „Biztassuk, hogy nem szabad rögtön feladni, és nagyon büszkék vagyunk rá, hogy legjobb tudása szerint próbálkozik.” Ezáltal segítjük őt abban, hogy ne ijedjen meg a nehézségektől, kitartásra és egészséges önértékelésre neveljük. Ez utóbbihoz szükségesek a pozitív megerősítések is: „Ismerjük el az érdemeit, jelezzük vissza, miben is jó, különleges ő. Az iskolába bekerülve is ügyeljünk rá, hogy a gyermek ne csak az osztályzatok tükrében mérje magát, hiszen egy kevéssé jó tanuló fiatalnak is csodálatos érdemei vannak, és segítsünk megtalálni számára azt a területet, ahol jól érzi magát, amely tevékenység örömet okoz a számára, s ahol ő maga is kiteljesedhet.”
Minden család más
Nem könnyű a külső környezet és a saját magunk által támasztott elvárások közepette jó (vagy legalábbis „elég jó”) szülőnek lenni. Petrusán-Molnár Dalma szerint fontos, hogy a gyermekünkkel való kapcsolatot ne a környezetünk által határozzuk meg. „Minden család más és más, más szokásokkal, más erősségekkel vagy éppen fejlesztendő területekkel. Aktívan tegyünk azért, hogy a gyermekünk értékesnek érezze magát, ne becsüljük alá, ha felnőttszempontból csak »kis« eredményt ért el (»én lettem a napos, mert a leggyorsabban öltöztem fel az udvarra«). Emellett pedig abban is segítsük, hogy mások érdemeit elismerje, ne kicsinyelje azokat le.”
Nem kell tökéletesnek lenni
Sokan felnőttként is küzdenek a maximalizmussal, a túlzott tökéletességre törekvéssel. Éppen ezért fontos, hogy a gyerekben tudatosuljon: nem kell tökéletesnek lennie, hiszen mindenki hibázhat, ő is.
„Merje felvállalni a hibáit, vállalja érte az esetleges következményeket, azonban arról is biztosítsuk őt, hogy minden hibázás orvosolható, és egy rosszaság még nem változtat az ő szerethetőségén”
– javasolja a szakember. Segítsük az önérvényesítésben, és az érzelmei megélésében: tudatosítsuk benne, hogy szabad haragudnia, és nyújtsunk biztonságos alternatívákat ahhoz, hogyan tudja a negatív érzéseket megélni.
Sajátos boldogság
Azoknak a szülők, akiknek a gyermeke sajátos nevelési igényű, különösen nagy kihívást jelenthet, hogy boldog gyereket neveljenek: egy autizmus spektrumzavarban érintett vagy ADHD-s gyerekkel nem feltétlenül lehet a szokott módon kommunikálni. „Fontos, hogy a szülő válaszkész legyen, »jól« tudjon szeretni, vagyis mindig a gyermek saját igényeit, szükségleteit tartsa szem előtt, akkor is, ha az eltér a szokványostól. Sok különleges szükségletű gyermek szavakkal nem is tudja kifejezni az érzéseit, vagy éppen nem/nehezen tud mást bevonni a saját érzelmi világába. A viselkedésükön azonban jól nyomon tudjuk követni a hangulatukat, hogy mennyire boldogok, vagy éppen ha valami kellemetlen a számukra.” A sajátos nevelési igényű gyerekek is gyerekek mindenekelőtt: esetükben sokszor egy csillogó szempár, egy mosoly, egy apró érintés vagy ölelés jelzi a boldogságot. „Egy gyerek boldogságához apró gesztusokon, élményeken át vezet az út. Hosszú távon nem a megkapott tárgyakra fog emlékezni, hanem az együtt töltött minőségi időre, a közös kihívásokra, nevetésekre, meghitt pillanatokra” – hangsúlyozza a pszichológus.
