Hiába énekli Elza, hogy legyen hó, idén télen egészen egyszerűen nincs, és ezzel sokkal nagyobb a baj, mint hogy feleslegesen vettem két popsitepsit a gyerekeimnek.
Azon már szinte nem is ábrándozunk, hogy fehér lesz-e bármelyik évben is a karácsony, és Katalin-nap környékén sem szemléljük aggodalmasan az eget.
Alig néhány év alatt eljutottunk oda, hogy csodaszámba megy, ha egyáltalán valamennyi hó hullik a télen.
Idén persze a gázszámla miatt örülünk, ha kevésbé van hideg, de nagy bajunk lesz abból, ami most történik. Vagyis nem most, valójában évtizedek óta, de mostanra olyan jelei akadnak, amelyeket vakon sem tudunk nem észrevenni.
Kezdjük megszokni, hogy nincs hó
Alig néhány éves emlék, hogy pici másodszülöttemet a mellkasomra hordozókendőben kötve húzom magam után a szánkón nővérét a közeli sétányon.
A nagyobbik gyerekemnek még lehet arról valamiféle homályos emléke, hogy az apjával hóembert építenek a lakásunktól pár percre, de a kicsinek már ez sem adatott meg.
Pedig még csak középső csoportos az óvodában, és ennyi idő alatt eljutottunk oda, hogy tél elején, ha szóba kerül a hó, elmondjuk neki, egyáltalán nem biztos, hogy lesz benne része.
Havat ezen a télen akkor láttak, amikor elmentünk a hóágyúzott Normafához, ahol szánkóztak kettőt. Előtte akartunk popsitepsit vásárolni, december utolsó előtti napján, de a sportboltban széttette kezét az eladó – az előző szezonból maradt egy darab bobjuk, a mostaniban nem érkezett egy darab sem hozzájuk. Mentünk volna síelni is belföldre, de mire erre sor kerülhetett volna, egy kivétellel bezárt az összes hazai pálya. A mátraszentistváni is egészen lelombozó látványt nyújtott a keskeny hóágyúzott csíkokkal. Most a külföldi síelésre készülünk nagyon, a gyerekek visszaszámolják a napokat, a férjem pedig folyamatosan a hójelentést nézi. Január közepén végre elkezdett havazni a szlovén hegyekben, egyelőre úgy néz ki, jók vagyunk.
A klímaváltozás a felelős
A hó tehát, amely az én gyermekkoromban még meg tudta bénítani a fővárost, mostanra gyakorlatilag eltűnt az életünkből. Felbukkanására maximum március-áprilisban számítok, hogy akkor okozzon káoszt, tönkretéve a termést. Ekkor már sok örömet nem okoz, az egészen biztos – addig pedig
ha havat szeretnénk látni, mi megyünk el hozzá, mint ahogyan az Mohameddel és a heggyel volt.
A jelenségen persze senki sem csodálkozik, mind kívülről fújjuk az okot: globális felmelegedés. Az ember okozta jelenség mostanra mindennapi témája nemcsak a környezetvédelemmel foglalkozó cikkeknek, hanem általánosságban is a hazai és a világsajtónak is. Az év úgy indult, hogy kapásból az első napján melegrekord dőlt meg, de 2022 is rekordmeleg év volt, különösen Európában – kontinensünk melegedik fel a leggyorsabb mértékben az összes közül. Közben az Egyesült Államokban borzasztó téli vihar tombolt, emberek tucatjainak életét követelve. A legkisebb baj ezek tükrében, hogy a gyerekeim nem látnak havat: sokkal jobban aggódom amiatt, hogy mi az, amit majd ehelyett kapnak az életükbe. A tavalyi aszályos nyár sajnos már ebből is nyújtott ízelítőt nekünk.
A felelősség az enyém és a tiéd is
A klímaváltozás drasztikusabb következményekkel jár, mint azt hittük: szomorkodhatunk azon, hogy idén télen sincs hó, de
mindezt egészen más megvilágításba helyezi az a tény, hogy a világ gleccsereinek felét el fogjuk veszíteni hamarosan.
Az alacsonyan fekvő síterepek működésének is hamarosan befellegezhet, így könnyen megtörténhet, hogy a magyarországi síelés lehetőségének úgy, ahogy van, búcsút kell mondani.
Mindez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy széttett kézzel továbbra is éljük ugyanúgy életünket, mint mielőtt az élet szembesített volna azzal, mi a fosszilis üzemanyagok használatának következménye. (Mellesleg erről az olajcégek évtizedek óta tudnak, ezzel együtt tagadták a klímaváltozást, mint az nemrégiben kiderült.)
Bármennyit is sikerül lefaragnunk a további melegedésből, annál többet teszünk azért, hogy gyerekeink – és unokáink – egy kicsivel élhetőbb világot örököljenek.
A tőlük kölcsönkapott bolygó komoly részét már így is tönkretettük, így ne az legyen a fő problémánk, hogy szeretnénk továbbra is dízelautóval járni munkába, hanem üljünk fel a buszra, vigyük magunkkal a többször használatos textilzacskót a boltba, éljük életünket egy kicsit bolygótudatosabban, mert ezt is lehet. A havat elvesztettük, talán örökre – de ne puszta sivatagot adjunk át gyermekeinknek.
