Ha a gyerek csak otthon szólal meg: a rejtélyes kommunikációs zavar nyomában

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A szelektív mutizmusban érintett gyerekek bizonyos környezetben vagy egyes személyek jelenlétében képtelenek megszólalni, és csak rontunk a helyzeten, ha erőltetjük, hogy beszéljenek.

Felnőttekkel és gyerekekkel is gyakran előfordul, hogy új helyre vagy új közegbe kerülve nehezen szólalnak meg. Ez természetes: idő kell ahhoz, hogy feloldódjunk. Az introvertált, félénk személyiségek pedig ilyen helyzetekben jobban szeretnek egy jó darabig a háttérben meghúzódva figyelni. Ha viszont a gyerek közösségbe kerülve a beilleszkedés után sem beszél, de otthon talán túl sokat is; esetleg dühkitörései vannak, felmerülhet a gyanú, hogy szelektív mutizmus áll a háttérben.

Volt egy osztálytársam az általános iskolában, a kilencvenes években. Nyolc év alatt alig hallottam a hangját – kizárólag akkor beszélt, ha órán felszólították, és akkor is gyakorlatilag suttogott. Akkoriban nem tulajdonítottak ennek nagy jelentőséget: a tanárok elkönyvelték úgy, hogy Bea félénk; mi, gyerekek, pedig nem igazán tudtunk a dologgal mit kezdeni. Tudtuk, hogy tud beszélni, de úgy voltunk vele, hogy biztosan nem szeret. Barátai sem igazán voltak, soha nem mosolygott, hangosan végképp nem nevetett. Nem tudom, hogy az ő némaságának a hátterében mi állhatott, de bízom benne, hogy ma már, ha egy gyerek hasonló tüneteket mutat, értő kezekbe, gyerekpszichológushoz kerül.

„A szelektív mutizmus fő jellemzője, hogy olyan gyerekeknek, akik alapvetően képesek verbálisan kommunikálni, egy szokásostól eltérő környezetben ezzel problémájuk akad, nem tudják magukat kifejezni, szótlanok maradnak. Ez legtöbbször az iskolában történik meg velük” –- mondja Varga Cecília gyermekpszichológus. „Emiatt ezeknek a gyerekeknek jellemzően romlik az iskolai teljesítményük, valamint a kortársaikkal való szociális kapcsolatokban sem funkcionálnak megfelelően, nehezebben barátkoznak.”

A szakember szerint akkor érdemes szelektív mutizmusra gyanakodni, ha az iskolai „némaság” legalább egy hónapon keresztül fennáll. Gyakori tünetek lehetnek még a mozdulatlan, mosolytalan arckifejezés, a szemkontaktus hiánya, a merev testtartás, a mimika és a gesztikuláció hiánya, valamint a görcsösen összekulcsolt kezek.

A szelektív mutizmus ritka gyermekpszichiátriai kórkép. Lányoknál valamivel gyakrabban fordul elő, mint fiúknál, és gyakran társul generalizált szorongással, szociális fóbiával vagy szociális szorongással. Előfordul, hogy a szülők vagy a pedagógusok félreértelmezik a jelenséget: félénknek vagy éppen ellenkezőleg: dacosnak, ellenállónak érzékelik a gyereket, azt hiszik, azért nem beszél, mert nem akar. Holott erről szó sincs: a gyerek nem szándékosan idézi elő ezeket a tüneteket, hanem egy bizonyos lelkiállapotban egyszerűen képtelen megszólalni. A némaság egyfajta védekezési forma, amivel az érintett gyerekek a szorongásukat próbálják mérsékelni. Ezért az sem célravezető, ha erőltetjük vagy jutalmazással, esetleg büntetéssel próbáljuk rávenni őket a megszólalásra. Ehelyett szülőként a legfontosabb a türelem, az elfogadás és a pozitív megerősítés. 

Ne próbáljuk erőszakosan rávenni, hogy szólaljon már meg
Fotó: skynesher / Getty Images Hungary

Szerencsére ma már elérhető a terápia a szelektív mutizmusban szenvedő gyerekek számára. „A pszichológiai terápiák közül kiemelendő a kognitív viselkedésterápia. Ennek elemei közé tartozik a pszichoedukáció, tehát minden információt, amit a zavarról tudni lehet, megbeszélünk a gyermekkel. Ebbe a szülőt is be kell vonni, hogy hatékony legyen a kezelés” – hangsúlyozza Varga Cecília. Szorongáscsökkentő technikákat is gyakran alkalmaznak a pszichológusok, például gyermekrelaxációt, de az állatasszisztált terápia is sikerrel alkalmazható kiegészítésként. Indokolt esetben létezik gyógyszeres kezelés is, de ennek megállapítása gyermekpszichiáter hatáskörébe tartozik.

Jó hír, hogy ha megfelelő, egyénre szabott kezelést kap a gyerek, akkor a szelektív mutizmus megszűnhet. A tünetek leggyakrabban az óvodába vagy iskolába kerülés időszakában jelentkeznek, de ha a beilleszkedés után is tartósan fennállnak, érdemes gyemekpszichológushoz fordulni.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Bálint Lilla
Bálint Lilla
Újságíró, szerkesztő
Újságíró, irodalomterapeuta, mentálhigiénés szakember, a Dívány Múzsák a csók után című kötetének szerzője. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar szakon diplomázott, 2021-ben a Pécsi Tudományegyetemen irodalomterapeutaként, 2024-ben a Semmelweis Egyetemen mentálhigiénés szakemberként végzett. 2022 óta a Dívány szerzője. Egy irodalomterápiás gyűjtemény társszerzője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.