Nem kevesebbet ígér egy könyv, mint hogy olyan eszközöket ad kezedbe a gyermeknevelés terén, melyekkel kiiktathatod életetekből a mindennapi harcokat, sőt, a félelmetes hisztiket. Elolvastuk, hogy kiderüljön, vajon ez igaz lehet-e!
Egy temperamentumos ötéves és egy, egójának dackorszakos fogságában vergődő hároméves szülőjeként először felvontam a szemöldököm a Hogyan neveljünk önálló és kedves felnőtteket? cím olvastán. Michaeleen Doucleff könyve elég nagy dolgot ígér, ráadásul a felütésben rögtön arra utalva, hogy a hisztik mindennapos és menetrendszerű sorozatából kiragadott gyermekünk majd önként, önállóan és boldogan segít nekünk, ha elsajátítjuk azokat a trükköket, amelyeket könyve kínál. Szkeptikus voltam, hiszen az elmúlt öt év során volt lehetőségünk a lányommal elég sok mindent kipróbálni, na de hogy egy gyerek ne hisztizzen, el sem tudom képzelni. Teljességgel kizárt.
A fél világot bejárni egy könyv miatt
Doucleff anyaként és kollégámként, azaz újságíróként vágott bele a négyszáz oldalas kötet megírásába: bevallom, ő sokkal mélyebben ásta bele magát a gyermeknevelést egyszerűsítő, kellemesebb mindennapokat ígérő módszerek felkutatásába, mint én, vagy bárki, akit ismerek. Igaz, nekünk a Facebook-csoportok és a könyvek maradnak, míg ő
maja, inuit és hadza szülőknél vendégeskedve figyelte meg, mit csinálnak másképp a nem nyugati társadalmakban gyermeket nevelő családok.
Azt ugyanis már a kötet elején leszögezi, hogy nem nyugati forrásokból táplálkoznak tapasztalatai – és ez tökéletesen érthető is.
Nézzük, miért is – semmi meglepő nem lesz a felsorolásban, ugyanis az enyémmel együtt minden család épp a nyugati, iparosodott és individualizált társadalom terheit nyögi, amikor gyermeket vállal, majd rettentően meghökken azon, ahogyan ez átformálja életét. A gyereknek annál jobb, minél több felnőtt veszi körül, gondozza, neveli – nagycsalád helyett viszont megkapjuk a nukleáris családokat, ahol jó esetben kettő, rosszban egy küzd a gyermekneveléssel.
Hagyjuk hátra a nyugati gyermeknevelést!
Hogy miért küzd? Mert rengeteg forrás, tanács, tájékoztató anyag, brosúra az időre etetéssel, a külön ágyban altatással, a kicsit szabályozó, nem pedig igényeit kiszolgáló rendszerekkel ismerteti meg. Ezek aztán nem sok segítséget adnak az ember kezébe – szerencsére azért érdemes megjegyezni, hogy már hazánkban is egyre komolyabb teret nyer az igényszerintiség és a kötődő vagy kapcsolódó nevelés. Hogy miben mond többet vagy mást Doucleff könyve, mint ezek alapelvei?
A kulcs a „nem nyugati” nézőpont. Tegyünk úgy, mint a maják: vonjuk be a legkisebbeket mindennapi feladatainkba, akármilyen kicsik is még. Ha nagyon aprók, csak mondjuk el, mit csinálunk. Ha be akarnak kapcsolódni, mert nagyobbacskák, hagyjuk nekik. Ne szóljunk rájuk, ne javítsuk ki őket. Fogadjuk el nézőpontjukat, meglátásukat, interakcióink szóljanak valóban a kölcsönösségről. Vagy mint az inuitok, úgy mi sem dühvel és haraggal reagáljunk a helytelenített helyzetekre. Tanuljunk meg enyhíteni a haragunkat, tudatosítva azt, hogy a gyerek reakciója nem a mi bosszantásunkra született meg – egyszerűen ő a saját szintjén erre képes. Még nem elég érett többhöz.
Fortélyok hisztimentes gyermekneveléshez: mesélj másképp
A könyv számos, nem feltétlenül újszerű, de újszerűen alkalmazható eszközt mutat be: a mesével történő nevelést, a drámajátékot, vagy éppen azt, hogy parancsszavak folyamatos osztogatása helyett adjunk több teret és helyet a gyereknek, csak éppen figyeljük őt a háttérből, ahogyan azt a hadzák teszik.
És ne féljünk segítséget kérni, kapni, elfogadni sem – legyen szó egy másik felnőttről, vagy egy kompetens nagyobb gyerekről.
A Michaeleen Doucleff által meglátogatott népek gyermeknevelési szokásaiból elleshető fortélyok nagy könnyebbséget jelenthetnek a mindennapokban – és segíthetnek tükröt tartani saját szülőségünk elé. Azt ugyan nem gondolom, hogy mostantól kiiktatom a gyerekprogramokat életünkből, vagy hogy ha újrakezdhetném az egészet, olyan keveset játszanék magam a gyerekekkel, mint amit a könyv javasol. Az viszont egészen biztos, hogy a nagyobb önállóság, több kísérletezés a gyerekek javára válik, míg a kevesebb kiélezett konfliktushelyzet az egész családnak segíthet a mindennapok megélésében – jóval kevesebb hisztivel, mert azt, hogy hiszti nélkül is menne, valamiért még mindig nem hiszem. Melléktermékként pedig az önállósodó és kedves gyerek mellé kiegyensúlyozottabb anyát és apát is kapunk, ami szintén nem kis eredmény.
