Napi minisokk: kakibort, mókussört és hangyagint szolgálnak fel az Undorító Élelmiszerek Múzeumának kiállításán

Olvasási idő kb. 3 perc

Ha az ember az undorító ételekre gondol, eszébe juthat valami penészes, esetleg olyasmi, amit sokáig erjesztenek, talán egy olyan étel (ital) is, amitől már egyszer rosszul lett korábban. Na de hogy ezekből végül tárlat kerekedjen, az aligha villanna be. Legalábbis nekünk, mert van, aki megcsinálta.

Ha az ember belevág egy olyan múzeum létrehozásába, amelyben undorító ételek vannak, sejtheti, hogy nem lesz elég a kék sajt és a sült vér. Akárki is állította össze a rendhagyó svédországi tárlatot, szakmájának valódi mestere lehetett, ugyanis ezen a helyen nem a kispályás gyomorforgató fogások láthatók, hanem valódi nagyágyúk.

Hangyákkal főzött gin, kakibor, bálnaherés sör, izlandi juhok füstölt trágyájával ízesítve  ez az italgyűjtemény úgy hangzik, mint a világ legrosszabb Happy Hour-itallapja, de valójában egy új kiállítás része a találóan elnevezett Undorító Élelmiszerek Múzeumában, Malmőben.

A múzeum már korábban is ismert volt sajátos kulináris kiállításairól, amin a résztvevők találkozhattak például az izlandi fermentált cápahússal és a perui békaturmixszal.

Idézőjel ikon

„Most megtaláltuk a világ legfurcsább, legérdekesebb és legnagyobb kihívást jelentő alkoholtípusait”

 mondta Andreas Ahrens múzeumigazgató, majd hozzáfűzte: A kiállított italok némelyike több ezer éves múltra visszatekintő, házi készítésű alkoholok különböző típusait mutatja be, míg mások kísérleti jellegűek, és helyi sörfőzők készítették

Bevállalja?
Fotó: RyanJLane / Getty Images Hungary

Az egyik legérdekesebb tétel egy skót sör, amely a világ legerősebb söre, 55 százalékos alkoholtartalmával. Ám nem a magas alkoholtartalom a legfurcsább jellemzője ennek a skót sörnek – a bódító főzetet egy kipreparált mókusban szolgálják fel. 

Régóta foglalkoztatott az, hogy mi, emberek, miként kényszerítjük magunkat arra, hogy leküzdjük a különleges ízű alkoholok iránti ellenszenvünket, és megkóstoljunk olyan italokat, amelyek erősen keserűek, csípősek, vagy egyéb módon kellemetlenek lehetnek – mondta Ahrens a Live Science-nek. 

Az undor, amióta világ a világ, egyetemes emberi érzelemnek számít  vallja az ötletgazda, hozzátéve, hogy bár az érzelmek univerzálisak lehetnek, a világon a vélemények széles körben eltérnek arról, hogy mi minősül gusztustalannak, a szokásoktól, a kultúráktól és a személyes ízléstől függően. Ami az egyik embernek finom, az a másik számára felháborító lehet. Az Undorító Élelmiszerek Múzeuma arra invitálja a látogatókat, hogy fedezzék fel az ételek-italok világát, és kérdőjelezzék meg elképzeléseiket arról, hogy mi fogyasztható, és mi nem olvasható a weboldalukon.

A tárlatot végigjárva az ügyvezető elmondta: bemutatják többek között a Ttongsul nevű rizsbort, amelyet Dél-Koreában egykor gyógyászati szerként használtak, és nem mellesleg erjesztett emberi ürülékkel főzik. „A gondolat önmagában is elég ahhoz, hogy a legtöbb ember öklendezni kezdjen” – ismeri el Ahrens, megjegyezve: Nem meglepő, hogy ez az úgynevezett kakibor iszonyatosan rossz szagú a gyártás során.

A bálnaheresör, az izlandi Steðji Brewery által gyártott szezonális termék, ami heréket tartalmaz, amelyeket egy régi, izlandi hagyomány szerint kezelnek, enyhén sóznak, majd füstölnek mondta Dagbjartur Arilíusson, a sörfőzde társtulajdonosa. 

Az Anty Gin minden palackja körülbelül 62 vörös fahangyával van ízesítve – a világ első rovarokkal főzött ginje a gyártó Cambridge Distillery szerint. A hangyák éles citrusos jegyeket kölcsönöznek az italnak, írja a termék weboldala. Az Anty Gint mindezeken túl borókával és csalánnal is ízesítik. 

A helyszínen a látogatók csak megnézhetik a kiállítás italait, de nem kóstolhatják meg. Talán nem is baj, mert a kiállításon szerepel még a koreai ürülékbor, a  chicha, egy ősi kukoricából készült sör, amelyet erjesztés előtt péppé rágnak, vagy a pruno, egy gyümölcsből készült, vécében főzött börtönbor.

Idézőjel ikon

„Az egyetlen, amire nem tudtam rávenni magam, hogy kipróbáljam, az a kakibor”

– árulta el Ahrens.

Divany könyv

Vedd meg fél áron a Dívány első könyvét!

A Dívány újságírói által felkutatott történetek fele a 20. század elejének Magyarországát idézi meg, a másik fele pedig a világ tucatnyi országából mutat be egészen különös eseteket.

Tekintsd meg a kötetet, kattints ide!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.